Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

Estefelé a szovjet egységek visszavonulnak a környékről és elkezdik a környék és laktanya tömb aknázását módszeres lefogó tűzzel, hogy minden mozgást megakadályozzanak az utcákon, a laktanyában és a környéken. Egész nap nem tudtunk enni, így legalább vacsoráról kellett gondoskodni. A munkásszálló konyháján levő élelemből egy Ica nevű szakácsnővel vacsorát főzetek, és az óvóhelyen megvacsorázunk. A munkásszálló lakói is ott vannak velünk. Villanyáram sajnos nincs, egykét gyertyafénynél és sötétben vagyunk. Egész éjjel folyik az aknázás, az óvóhelyen földre fektetett pokrócokon alszunk.

NOV. 5. (Hétfő)

Reggel és délelőtt tovább folyik a laktanya és a környék aknázása. Néhányszor megpróbáltam még telefonon kapcsolatot keresni Maléterrel.de eredménytelenül. Ismét felhívtam Horváth vezérőrnagyot H.M.ben, hogy tőle tudjak meg valamit. Ő sem tudott semmit, fogalma sem volt mit kellene tenni, ezt ismét a legjobb belátásomra bízta stb. stb. Később néhány szovjet harckocsit láttam a laktanya körül körözni. Ezeket nem veszélyezte az aknatűz a házak között és nyilván felderítést hajtottak végre. A helyzet teljesen kilátástalan volt. Semmi értelmét nem láttam tovább is ottmaradni a laktanyában ill. a munkásszállóban. Elhatároztam, hogy elhagyjuk a laktanyát, amíg erre még lehetőség van. Inkább a visszavonulás, mint teljesen kilátástalan helyzetben és mérhetetlen túlerővel szemben értelmetlenül lemészároltatni engedjek tapasztalatlan, kiképzetlen embereket. És milyen értelmetlen lett ismét minden. Két napja, hogy Maiéter egy kormányküldöttség élén elment Tökölre, hogy a magyarországi szovjet parancsnokságon a szovjet csapatok kivonulásának, (melyben elvileg már előzőleg a parlamentben megegyeztek,) technikai részleteit megbeszéljék. Másnap reggel a szovjet csapatok megtámadnak bennünket, betörnek a laktanyába és azóta is szünet nélkül lőnek bennünket. A rádió. Nagy Imre nov. 4.-i hajnali felhívása óta, melyben bejelentette a szovjet csapatok támadását, hallgat a H.M.-ben és a Parlamentben senki nem tud semmit, miért és mi a teendő. A káosz teljes. Mit lehetett ebben a helyzetben még tenni. Én nem találtam más megoldást, elhagyni a laktanyát, elmenni haza és megvárni, hogy mi lesz. A katonák egy része, kb. 20-30 fő, akiknek Pesten és környéken sem hozzátartozója sem ismerőse ahová mehetett volna nem volt és így ott akartak maradni a munkásszállóban, ott maradtak. A többivel, kb. 30-40 fő, azelső emeleti étkezdéi ablakból leereszkedünk a laktanya hátulsó Tűzoltó utcai részén levő szomszédos civil udvarba. Ott találkoztam Kazinczi fhdgy.-al és Kapros nevezetű polgári laktanyai gondnokkal, akik ebben a civil házban aludtak az éjjel. A katonák szétoszlottak, én is elmentem haza a lakásomra. Nem volt mást mit tenni. Ezzel tulajdonképpen a laktanya szerepe ill. története az 1956 okt.-i- 89 -