Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

Estefelé mentem hazafelé, épp kezdett esni az eső, és felvettem a kocsimra valakit az utcáról, egy idegent, elvittem jó darabon. És mivel láttam, hogy zsidó az illető, neki is felhoztam ezt a kérdést. Nagyon nyíltan, készségesen válaszolgatott az utasom. Elmondta, hogy amikor kitört a forradalom, eleinte óvatos volt, a háttérbe húzódott inkább, de amikor látta, hogy miféle eszméket képvisel ez a mozgalom, és meggyőződött róla, hogy antiszemita felhangok nincsenek, akkor ő is szerepet vállalt, a munkahelyén megválasztották valami középszintű funkcióba és ő elvállalta. És semmiféle aggodalma nem volt a zsidóságával kapcsolatban.

Úgyhogy én egyszerűen nem tudom, mire alapozta Irving ezt a valótlan állítást.

1957 óta csak egyszer jártam Budapesten: 72-ben a családommal együtt visszalátogattunk. A negyedik gyerekem, a kislányom azalatt született, amíg én Budapesten dolgoztam — nem éppen Budapesten, hanem Bécsben, az amerikai hadsereg bécsi kórházában, oda vittem át a feleségemet szülni. És mindig ígérgettem a kislánynak, hogy majd ha elvégezte a highschool-t, átutazunk Európába, megmutatom neki a szülővárosát — na így is történt. Bécsben hosszabban időztünk; akkor már ott volt a bíboros, felkerestem őt is — aztán béreltem egy Volkswagen-t, és átruccantunk egy hétre Magyarországra.

Furcsa volt viszontlátni Budapestet. Nagyon megváltozott a város, idegen lett. Az utcai forgalom megsokszorozódott kellemetlen érzés volt ez is: nem lehetett észrevenni, ha valaki követ. Meglátogattunk egy pár régi barátot, például az öreg szakácsnőnket — ezjó volt; de sokakat nem találtunk már a régiek közül. Bementünk a követségre is, de nem ismertem már senkit, nem is nagyon foglalkoztak velem — elég elveszettnek éreztem magam. Az egykori gárdából csak a konzulátuson találtam még egy öreg magyart, meg a régi portást, velük elbeszélgettem kicsit

Akkor már régen nem voltam kapcsolatban a Stale Department-tel, egyszerű magánemberként utaztam, mindössze vakációzni akartam. Először nem is hittem, hogy okuk lehet engem figyelni. De aztán szépen belémfészkelte magát ez a viszkető érzés. És nagyon zavart. Ugye a szállodai szobát szeretné úgy tekinteni az ember, mint ideiglenes otthonát — de ha közben egyfolytában csak arra kell gondoljon, hogy a falnak is füle van —

A feleségemnek annyira nem tetszett az egész, hogy nem is nagyon akar visszamenni már. Én talán szétnéznék még egyszer — de az biztos, hogy már én sem a régi kedvvel.

Egy darabig levelezgettem néhány kedves budapesti baráttal de hát lassan kihalnak most már ők is mind- 61 -