Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

Lapozott. Ez unalmas. Veszélyes is. A laktanya leírása, hevenyészett térkép. Majd kitépem.

„...délután lementünk az istállókhoz Pumival. Felírni a harmadik és negyedik század istállóira, zabosaira, nyergeseire a századok nevét, mert délére elfogyott a krétánk. Ahogy közeledtünk, horkanó, prüszkölő hangokat hallottunk, mintha lovakat londz.solnának. Hát mégis van ló legalább, meg lovas, hiszen az a néhány német, akit eddig láttunk lézengve, lábadozva, alig voltak jobbak, mint a házmesterek. Kozákok voltak, Wehrmacht egyenruhában. Kettő londz.solt, három rövidvágtázott, csak úgy szőrén, kiskörön. Az. egyik, aki londz.solt, intett felénk az ostornyéllel. Kérdezte, kik vagyunk. Kezet ráztunk. Bemutatkoztunk, Wachmeister valami, Pumi sem értette a nevét. Hogy van-e kedvünk lovagolni, amíg megjön az osztály. Holnap reggel kimennek terepre. Nyolcán vannak húsz. lóra, azokat kell lejártatniuk minden nap, az őrnagy lovait is, az őrnagynak még ma is szúr a tüdeje. Pumi igent mondott. Megyünk ketten. Bosszankodtam.”

Imre ment helyettem. Boldog volt. hogy mehet, én meg boldog, hogy maradhattam itthon. Sosincs semmi ebből a naplóból, ha nem lett volna Stolpon annyi időm, és ezek ott lábatlankodnak körülöttem. Lengyelországban nem írtam semmit. Igaz, bevetések és az az. elkeserítően szegény vidék a Pripjetben, mocsár, erdők, nyomorult falucskák, visszavonulás, megint bevetés. A lovashadosztály hősiessége a német hadijelentésben. Sírok a mocsár szigetein. Mért nem hagyta ott a nehézpuskát Gadány Laci? Imre azt mondja, mert a mamája zsidó volt, meg akart halni. Nem ő volt az. egyedüli a huszárságban, mentették őket hamis nyilvántartással az. ez.redek. Erre jobb nem is gondolni. Ilyenkor másra kell gondolni. Imrére, aki jókedvűen jött vissza a családoktól; minden rendben, nagy a ház, valami esseni bankáré a birtok, aki bolond lenne ülni ott, ahol maholnap arcvonal lesz. (Essenben jobb?), fiai a fronton. Tejet, vajat ad a tehenészet, sajtot a sajtgyár, rendes a jószágkormányzó, akinek nincs gyereke, most van egyszerre elég, kicsi is, nagy is. És az. asszonyok megmutathatják, kinek volt Freuleinja gyerekkorában, kinek líceumi érettségije. Túrósbuktát kínáltak a kávéhoz, Imre degeszre ette magát, fel sem jött a tiszti étkezdébe vacsorához.

Arany négy nap, amíg meg nem jött az. osztály. Imréék lovagoltak, délután néztük a várost, egyszer kimentünk megnézni a tengert. Nagy csalódás, nagy fodrozó szürke végtelen. Igaz, engem a házak érdekelnek, nem a tájak: templomok, falak, épületek, kapuk. Pest és nem a várdai vidék, emberek és emberek alkotta dolgok, nem hegyek, erdők, tengerek.

11 -