Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

szigorú diktatúrából stabil demokrácia, s az a puszta tény, hogy mi most itt vagyunk és így cserélünk eszmét, ha halványan is, de sejteti velünk azt a reményt, hogy lefogadhatatlan realitásaink egyszer majd, ha nem a mi életünkben, az unokáinkéban elfogadható realitásokká lesznek. Ez a mi igazi távlatunk. Ezt nem lehet kockára tenni egy vak lázadással, amely után megint lesöprik a táblát. Nekünk most Széchenyi István nyomvonalán kell haladnunk. Nincs másik útunk. Nem provokálunk, de igenis jobb belátásra akarjuk rábírni a fölénk helyezett hatalmat, éppen saját felismeréseink komorságának erkölcsi erejével a tarsolyunkbarl. Ez a mi modern világunk, akármennyire anyagelvű is és akármennyire a fő törekvésre az anyagi javak megtermelésében és a hadieszközök előállításában való hegemónia megszerzése és megtartása, akármennyire is a pénz uralma alatt áll is. mégis az emberi tudatokban vívja legfontosabb háborúját.

Az anti-katasztrófa program tudat-sorvadás elleni fellépésének az alábbiak figyelembevételével kellene kezdődnie.

Nincs a kerek világon olyan rendszer, amelyik ne törekednék arra, hogy alattvalói elfogadják. Legyen akárdemokratikus.akárdiktatórikus egy rendszer, kivétel nélkül arra tör, hogy a tömegek tudatában megkapja a legitimációját. Van ahol a javak és szolgáltatások bőségével, van ahol erőszakkal akarják kikényszeríteni ezt a legitimációt. A kettő között persze nagy a különbség, de ez most nem ide tartozik. Mi most a totális tudatbirtokolásra törő hatalom régiójában élünk és legfőbb konfliktusunk ezzel a tudatunk birtoklására törő hatalommal éppen az, hogy ennek mindeddig nem sikerült egész tudatunkat hatalmába kerítenie, s a legitimáció csak hallgatólagosan van kikényszerítve belőlünk. Ennek a mi világunknak az alapkonfliktusa, hatékonyságának elégtelensége, időnkénti eldurvulásának okozója. Ez az objektív tény, amit nem lehet politikai vagy aktuálpolitikai célszerűségből elhallgatni. Egy ilyen súlyos és végső fenyegetésekkel szembenéző program csak a tények ismeretén és figyelembe vételén alapulhat.

Ebben a harcban, amelyből egyfélén mi magunk folytatjuk kompromisszumos küzdelmünket személyiségünk önállóságának megőrzéséért, másfelől pedig a hatalom folytatja egyre kétségbeesettebb és kilátástalan harcát a tudatunk teljes birtokbavételéért, nemzeti kultúrák sorvadnak el, egész közösségek mosódnak bele a nihilbe. Ez éppen anynyira kilátástalan állóháború, mint a nukleáris. Ennek sem lehet győztese, csak vesztese. Ebben az állóháborúban a hatalom is felmorzsolódik. Tájékozatlan, az önálló, szabad értékteremtés lehetőségében korlátozott tömeggel, cenzúrázott értelmiséggel, nem lehet megnyerni a világrendszerek mérkőzését. A tömegnek mint ágyútölteléknek ma már csak legfeljebb agg tábornokok fejében van valami nosztalgikus jelentősége.-14-