Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

szinte forradalom erejével hat. De ez is kimaradt egy éppen Kaliforniában kiadott kötetből.

Felvillan egy arc a szétroncsolt üvegcserepek közül, fenyőfák hordják a havasi gyopárt, lótetemek és kéngőz között menekül a barátom, tankok és csúszómászók utána, állj meg, tárd melledet a golyószórók árnyékára, öklödet emeld az ég felé és sírjál, alkonyatba temetlek, asszonyodat férjhez adom, fiadat felnevelem, hogy emlékezzen.

És nem csak a hazán kívül kiált szabadságot, 1985 nyarán Hortobágyon is, ahol az „Összeért horizonton” a cívis város fehérük, újra számbaveszi Petőfi-i örökséget — családot, hitet — hazát:

..... Nagyapám tanított imádkozni, most ütött szíven a szavával, harang veri a betemetett égert, kisjérce a kottás anyjával, szaporodni adatott csak és halni, összeért horizonton, sóval felhintett földön. ’’

A kötet magyar földön ihletett vagy íródott lapjai már egy újabb kötet mustármagját képezik, amelyből kinőhet és feltornyosod hat a meg nem alkuvó irodalom egyik terebélyes fája. Két verse — CSONTODBÓL, amelyet a táltosfejedelem Nagy László buzogányát méltón öröklő Nagy Gáspárnak ajánlott és a NÉZLEK (K.J.-nak) szinte tökéletes próbakövei az eljövendő, szólásszabadságot és költői kiállást fenntartó vagy megtagadó antológiáknak. Mint ahogy az ,,Egy mondat a zsarnokságról” eldugása és kihagyása „fémjelzett” egy fémtelen irodalmi kort — úgy ez a két vers is harsona hangon tépázza a lelkiismeretet és nem elégszik meg, hogy vékony cincogása legyen az „Ötágú síp” ötödik sípja:

Bugyrot nyitottam, nyitok katlant és piros virágot, a holtak testéből szökkentek szárba, szemükkel szemedbe látok és kérdezem, miért tetted, hogy mázsányi kötélen barát és fegyvertárs, megkínzott és meggyalázott, ti ketten lógtok keresztben, bal latrok egymásra nézve, az egyik él, a másik halott, mi lesz a vége, ki ölt meg kit és ki oldott sorsot, neked, nekem, neki, ki volt a bolond ott, ki volt akit szegeztek és ki volt, akit szegeznek, muszáj volt, nem volt,- 146 -