Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
barakkokban felszórt fehét porban. Vagy a rabok többségéhez hasonlóan a bolhák is valamiféle különleges ellenállóképességre tettek szert, vagy maga a DDT volt selejtes. Az ávós agyak erre más megoldást találtak. Kihirdették, hogy aki reggelente, mikor a barakkokban levest osztottak egy cementeszsák papírjának darabjára ragasztott ötves bolhát mutat be, az egy külön levest kap. Más se kellett a legéhesebbeknek. Ezek éjjelente alvás helyett a barakkokhoz tapasztott mosdó-WC-kben kuporogtak és az egész éjjelen át égő villanykörte fényénél a bejövök ingéről szedegették le a bolhákat. A szerencsések reggel sorbaálltak a külön levesért. Legnagyobb meglepetésemre hamarosan Valért is ott láttam a sorban. Mikor nemsokára a bányában egymás mellett törtük a követ és az ávósok nem jártak arra, meg is kérdeztem, hogy vajon megbolondult-e hogy föladja az annyira szükséges éjszakai pihenést azért az üres levesért? — Alszom én — volt a titokzatos válasz. Jellemző a recski viszonyokra, hogy sokáig kellett faggatnom míg elárulta, hogy hogyan fogja a bolhákat. Meg is kellett esküdnöm, hogy megőrzőm a titkot. De most már elmondhatom. — Hangyák — mondta Valér — lassú, könnyen elérhető hangyák. És matematika. Egy fölszeletelt hangya egyenlő öt bolhával. Tíz hangya ötvennel. Mondanom sem kell, hogy másnap már én is ott álltam a sorban a külön levesért, mint minden nap azután, amíg az ávósok meg nem unták a dolgot. Aztán Nagy Imre kormánya feloszlatta a büntetőtáborokat, legtöbben a recskiek közül szabadultunk. Noha Magyarország akkor még nem volt a „legvidámabb barakk”, mi Recsk után annak éreztük. Dacára annak, hogy sokan rendőri felügyelet alatt maradtunk és hogy nehéz volt munkát találnunk. A félelem még ott bujkált ajobb indulatú személyzeti osztályvezetők szemében, (a rosszindulatúakéban csak a karrierizmus és talpnyalás — bár ezt csak feltételezem mert ezek elé nem kerültünk.) — Csak egy hónapra tudom felvenni, — mondták az emberségesebbek, szánakozva és restelkedve, — addig keressen valami állandót. Máshol. Egyszer találkoztam Valérral, egy hivatalban térképeket rajzolt. Ideiglenesen. Jelentkeztem, engem is felvettek. Ugyancsak ideiglenesen. A forradalom után Valér otthon maradt. Egy vállalathoz került, ahol intelligenciájával és szorgalmával végül is egy jobb állásba került. Megnősült, és mikor néhány éve nála jártam, mesélte, hogy lánya két héttel ezelőtt ment férjhez. Boldognak látszott. Egyszer kint is járt és miközben a teraszomról a Hudson folyót néztük késő estig elbeszélgettünk régi, különös élményeinkről. Milyen messzinek és valószerűtlennek tűnt az éhezés, a hazugságok, a szenvedések, az ordítozó ávósok! Egy más világ, rossz álom. Egy darab követ is hozott Recskről, olyat amilyent három éven át fejtettünk és törtünk apróra. Most is őrzöm egy magyar röggel egyetemben. Ez volt az utolsó találkozásunk. Soha többé nem fogom élvezni logikáját, humorát, tisztességét. Sem én, sem a többi régi bajtárs akiknek nevében is búcsúzom: Elmentél Valér. Befutottad pályádat, nem azt amit választottál, amire hivatva voltál. De így is jól vizsgáztál az életből, jobban, mint a legtöbben a legjobbak közül. Nyugodj békében! Görgey Guidó- 141 -
