Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

igen rég tud itt mindenki, van mit bevallania. Mindannyiunknak van mit bevallania, mindannyiunk lelkén elhallgatott mondatok, félmondatok száradnak és illatoznak. Meg kell szabadulnunk tőlük. Ez az egyetlen módja annak, hogy az értelmiségi hivatás rangját visszaállítsuk. Késlekedni vele nem lehet. Hogy sikerül-e, az az elkövetkező korszak egyik kulcskérdése lesz.

Komoly leckét kaptunk a héten. Egy amerikai újságíró megmutatta nekünk, hogy mire való a televízió. Megmutatta, hogyan elegyedik szóba egy valódi riporter az MSZMP főtitkárával. Gondolom, nemcsak engem ajándékozott meg lenyűgöző élménnyel. Magyarország népe egy óra alatt többet tudott meg tőle utóbbi harmincegynéhány évünkről és ma élükön álló kérdéseinkről, mint tőlünk együttvéve harmincegynéhány év alatt. Elképzeltétek már azt a pillanatot, amikor ez a nép megkérdezi tőlünk esetleg, hogy miért történt ez így? Azt hiszem, nincs sok időnk rá, hogy ezt a kérdést magunk tegyük fel magunknak.

S egy utolsó szóra megint Eötvös. Engem megejt az ő tévedése, annyira, hogy azt javaslom, álljunk e tévedés pártjára. Képzeljük magunkat különbnek, mint amilyenek vagyunk. És aztán kövessük képzetünket.

* Elhangzott a Budapest-i Jurta Színházban, a Demokrata Fórum 1988. május 15-i plénumán.- 111 -