Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

melyhez a Köztársasági Párt is csatlakozott és amelynek apám lett a jegyzője, felhívta a kormányt a köztársasági államforma előkészítésére. Károlyi azonban még mindig nem volt hajlandó elkötelezni magát, mert amint a kormány egyik minisztere, Jászi Oszkár írja: a kormány igyekezett halogatni, késleltetni a köztársaság kikiáltását, mert még mindig a monarchia megmentésén fáradozott. Hiába égett az ország köztársasági lázban, Károlyi vonakodása akkor sem szűnt meg, amikor apám egy vigadói népgyűlés után ezreket vezetett a miniszterelnökségi palotához, hogy sürgesse a köztársaság kikiáltását. Hosszú időnek kellett eltelnie, amig Károlyi az emigrációban belátta, mekkorát tévedett. Szolgáljon becsületére, hogy ezt őszintén be is vallja. Késő bánattal szögezi le, hogyha nyomban proklamálják a köztársaságot, talán kikerülhető lett volna a holsevizmus és egyben a Horthy-rendszer keserves negyedszázada is. Hasznosabb lett volna Nagy György szavát megfogadni, tehette volna hozzá, akiről megint csak késői elismeréssel állapítja meg, hogy nemcsak pionírja volt a köztársasági eszmének, hanem a forradalom legtisztább, legnemesebb és legbuzgóbb munkásai közé tartozott.

Csak miután a németek, a csehek és a Habsburgok által dédelgetett Ausztria is kikiáltotta a köztársaságot és IV. Károly lemondott magyar uralkodói jogainak gyakorlásáról, került végre sor — november 16-án — a magyar köztársaság kikiáltására. Az idevonatkozó néphatározatot apám nyilván könnyes szemekkel olvasta fel a parlamentben, de közben nagyon elcsodálkozhatott, hogy az elvesztegetett napok alatt ki mindenki vált, élén József főherceggel, lelkes köztársaságivá. Károlyi ekkor még nem vállalta a köztársasági elnökséget. Lehet, hogy ő maga is fonáknak érezte, hogy ő, aki három héttel korábban hűségéről biztosította a királyt, foglalja el az elnöki széket.

Apám egyébként soha nem tartozott Károlyi belső köréhez, éppen akkor maradt ki az országgyűlésből, amikor Károlyit oda beválasztották, így a háború alatt, a legkritikusabb években, nem állhatott Károlyi mellett a parlamenti harcokban. Kettőjük viszonya barátságos volt, de nem bensőséges, a Kossuth Kör és a Nemzeti Kaszinó légköre nehezen keveredett. Apám tudta Károlyiról, hogy botcsinálta köztársasági és ezt Károlyi is érezhette magáról, lehet, hogy éppen ezért próbálta később túllicitálni önmagát és egyben azokat is, akik jóval korábban, egy nagyon is tüskés korban, a demokratikus radikális szellemű, független magyar köztársaságot tűzték harci lobogójukra. Jellemző apróság különbözőségükre, hogy míg Károlyi — amint az emlékiratában megírja — megmondta inasának, hogy a köztársaság kikiáltásának napjára kikészített díszmagyart csak tegye vissza, ő azt többet nem fogja viselni, addig apámnak nem voltak ilyen ruhacsere gondjai. Sohasem volt díszmagyarja.

Apám az újonnan megszületett köztársaságban csak másodrangú, az események formálásához elégtelen, szerephez jutott. Előbb a Nemzeti Tanács jegyzője volt, utóbb, mikor Károlyi felhívására a Köztársasági Párt beolvadt a Károlyi Pártba, annak alelnöke lett. Soha nem láttam jelét an-96 -