Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

máiknál, nyugathoz tartozásuknál fogva. Másfelől sértette őket az oroszok mozdíthatatlan passzivitása, végtelen türelmük; a kompromisszumokra hajlamos lengyel lélek számára felfoghatatlan szélsőséges eszmeviláguk. Érthető, hogy a lengyelek nem csak legyőzöttnek, megalázottnak is érezték magukat.

Viszont az oroszok értelmetlennek találták, és képmutatásnak érezték a hajlongásokban, mosolyokban és hízelgésben megnyilvánuló lengyel illedelmességet. Mindenáron meg akarták győzni magukat arról, hogy különbek a szerintük felületes, léha és öntelt lengyeleknél. Ahhoz persze volt érzékük az oroszoknak is, hogy megsejtsék egy régibb kultúra értékeit; innen ered kisebbrendűségi érzésük mindennel szemben, ami nyugatról jött. Gyötörte lelkiismeretüket, hogy rabszolgái egy önkényuralomnak; s tudták, miért lebeg körülöttük a levegőben mindig ugyanaz a szó: barbárság. Pedig őket vonzotta és lenyűgözte a költészet, a nyugati szellem iróniája és fesztelensége, a latin szertartás: egyszóval mindaz, ami elválasztotta és elzárta őket a Nyugattól.

A megrögzött nyugatimádó lengyelek ugyanakkor azzal áltatták magukat, hogy hasonlítanak a franciákhoz. Holott csak az utánzás fűzte őket Franciaországhoz, hiszen annak egészen más társadalmi szerkezete volt. Miben is tudna megegyezni a született arisztokrata (vagy szellemi örököse) az ízig-vérig polgárral? Lengyelországot a társadalmi berendezkedés Oroszországhoz közelíti: mindkét helyen aránylag későn jelenik meg a kapitalizmus, és nem hagy tartós nyomokat a nemzet pszichéjében. A lengyelek mindig bíztak az európai segítségben, s mindig csalatkoztak számításaikban, amelyeket legtöbbször a puszta ígéretre alapoztak. Napóleont legyőzték ellenfelei, de mielőtt legyőzték volna, még volt ideje felhasználni a lengyel légiókat a Haiti szigetén kitört lázadás elfojtására is. Még ma is találni ott lengyel nevű feketéket, azoknak a katonáknak a leszármazottait, akik nem tértek vissza többé Európába. S mégis a napóleoni legenda formálta a lengyelek politikai szokásait. Még mindig meg vannak győződve arról, hogy a „szabadság” szó a „nyugati szelet” jelenti. Később demokratikus forradalmakról álmodoztak, reménykedve, hogy azok levernének minden királyt, és minden zsarnokot. De forradalmaik a valóságban eredmény nélkül zajlottak le, s a krími háború bizony nem a cár ellen indított kereszteshadjárat volt.

*

Az egész XIX. század folyamán erősödik a lengyelekben az az érzés, amelyet a meg nem értett Cassandra komplexusának nevezhetnénk. Eltekintve néhány pillanatnyi és rendszerint szónokias panaszkitöréstől, valamint egy-két közismerten oroszellenes írótól — mint Marx és De Custine márki —, tanúi kellett, hogy legyenek Nyugat-Európa érthetetlen rajongásának Oroszország és a cárizmus iránt. Hiába figyelmeztették a nyugatiakat az orosz birodalom korlátlan lehetőségeire, és határtalan ambícióira; szövetségeseik udvariasan meghallgatták őket, s aztán a cári kö-76 -