Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
CZESLAW MILOSZ Lengyelek és oroszok Beszéljünk egyszer nyíltan és szenvedély nélkül a bennünk, lengyelekben lappangó érzésekről, amelyektől — hiába áltatnék magunkat —, egyikünk se tud szabadulni. A lengyelek és az oroszok nem szeretik egymást. Pontosabban kifejezve: a tagadhatatlanul bennük élő kölcsönös vonzódásnál erősebbek az ellenséges érzelmek. Megvetéssé, gyűlöletté, vagy éppen utálattá sűrűsödik bennük a bizalmatlanság, s áttörhetetlen falként választja el őket vérmérsékletük különbözősége. Egészében véve talán minden nemzet visszataszító, — mi más következnék az emberi társadalmakra általában érvényes kínos igazságból? Az is lehet, hogy a lengyelek ismerik annyira az oroszokat, mint ezek önmagukat — s megfordítva —, noha ezt egyik fél se vallaná be. A nacionalista Dosztojevszkij lengyelellenességében mindenesetre van valami védekezésféle. Csak a Holtak Háza lengyel rabjairól szól némi megbecsüléssel, bár ellenszenve itt is gyakran feltámad a katolikus hitükbe és hazafiságukba burkolódzó lengyelek láttán. Hiszen ezek éreztetni tudják különállásukat — tehát fölényüket — még az oroszokkal szemben is, akiket társaikká érlelt a szenvedés. A lengyelekben valóban él a gyanakvás, hogy minden találkozásuk az oroszokkal rosszul végződhet; s a védekezésül felvett álarcon már ők maguk sem látnak keresztül. Olyan titokzatos konfliktus ez, mint a szicíliai vérbosszú. Nehéz dolog kibogozni az eredetét, s nem is volna érdemes, ha nem rejtené magában egy súlyos következményekkel járó történelmi fejlődés csíráit. Oroszország azért lett azzá, amivé lett, mert sikerült likvidálnia a lengyel-litván köztársaságot. 1839-től kíméletlen adminisztratív eszközökkel térítette ortodox hitre a cár óriási területek lakosait, akik azelőtt — Lengyelország közvetítésével — a Vatikán híveinek vallhatták magukat. Ahol a görög-katolikus egyháznak sikerült megmenekülnie, mint például a Habsburg-monarchiához tartozó Galíciában; ott a második világháború után, vagyis a szovjet megszálláskor ment végbe a térítés. Különös esemény, melyet a történelmi háttér ismerete nélkül nem érthet meg a kortárs. Szokás azt állítani, hogy a lengyelek ellenséges érzülete a közelmúltban elszenvedett igazságtalanságokból fakad. Ez azonban csak részben igaz, mert a probléma gyökerei a XIX.és XX. századnál jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Európa történelmében könnyű felfedezni a folytonosságot a változó felszín alatt. Ezt a folytonosságot éppúgy nem törte meg Franciaországban a polgári, Oroszországban a bolsevista forradalom, mint Lengyelországban a kommunisták uralomra jutása. Jellegzetes korok nyomait századokon át őrzik a társadalmak. Franciaország mindent annak a polgárságnak köszönhet, amely már a forradalom előtti századokban is érez-73 -
