Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
CSENGET DÉNES Ez egy tangó Mondjuk most: tangó, tangó, tangó, tangó, tangó, legyen ez tangó, egy tangó, egy tangó, egy tangó, egy tangó. Egy vérrel írt táncrenden időtlen időktől zajló, egy dugdosott, fogdosott, összekent, nyálazott tangó. Egy ócska kis bűnlajstrom végszava, borgőzben szagló, de fülemhez emelve morajló tengeri kagyló. Egy forgandó, parlandó, girlandó, porlandó, pangó, tehát egy pangó tangó, igen egy rég pangó tangó. Egy utolsó magjáig elszántan irtandó tangó, egy felejthetetlen, levetközhetetlen tangó. Például: felfagyott országút, eső van, hajnali köd, szétzilált estélyi jelmezben ellejt a pár. A frakkszárnyak összegyúrt gombócban, szakadt a nadrág, a harisnyakötőben tolikés, a kézben pohár. „Ön Európát rabolja éppen!" - búgja az asszony. „Ugyan már, kedvesem, mit nem mond!" - kacsint az úr. „Hát hol van itt Európa? Nézzen szét, nézzen magába! Itt sár van és Ön van és én vagyok szakadatlanul." Ahol most táncolunk, ez itt az Angol Királynő, a kocsmának asztala, cipője azon kopog. Ez Deák Ferenc úr pipája, vigyázzon, lépje át, kérem! Nagy dolgok dőlhetnek dugába, ha rátapos. A felfagyott országút itt visz a sótartó mellett, és mindjárt utána a Lánchíd következik. Aztán egy ónkancsó, aztán a Károlyi-kastély, Kun Béla szónokol, pipafüst borítja el. Egy díszzsebkendőbe földosztó karókat vernek, a rádió ostroma még eldöntetlenre áll. De ne féljen, kisnagysád, forogjunk, amint adódik, a szélső pohár mögött mindig van újabb pohár. Ön attól fél talán, hogy egyszer csak lepottyan innen, de végtelen parkett ez, nyugodtan hihet nekem. Ön Európát emleget, hát megsúgom, hogy bő száz éve innen az asztal széléig még nem jutott senki sem. Dehát ezért is mondjuk, hogy ez tangó, tangó... Egy megejtő életmód, megejtő halálmód tangó... végül is tangó... egy anyaszült meztelen tangó...
