Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

tegyek vallomást az uram ellen, pakoljak ki mindent, mert máskülön­ben ------Szóval BORZALMAS élmény volt ez nekem, az akkori zakla­tott állapotomban nagyon kellemetlenül érintett — és akkor most megint ő, és TALÁLKOZNI akar velem, hát MIT AKAR tőlem, mit jelent­sen ez?! De közben meg hátha valami fontos üzenetről van szó, hátha segíthe­tek az uramnak — úgyhogy végülis belementem a dologba. A Fő utca és a Batthyány utca sarkán volt akkoriban még egy gyógyszertár, most már valami divatüzlet van a helyén — annak a patikának a hátsó laboratóriumában találkoz­tunk. Csuda körülményesen, nagy romantikus konspirációval — és én még máig sem tudtam rájönni hogy mit akarhatott ez a szerencsétlen! Mert nem mert mondani nekem semmi érdekeset, és én sem mertem kérdezni tő­le semmi fontosat — szóval semmi olyasmi nem volt, ami indokolttá tette volna ezt a nagy titokzatosságot. Csak ilyenek, hogy valami fogkrém, meg hogy az uramnak a bőre nagyon száraz, mindig használt valami krémet, de persze a börtönbe nem volt szabad küldeni, mert ugye ez luxus, a tiszta­sági csomagba nem engedték betenni még a borotválkozás utáni krémet sem, és én tudtam hogy ez nagyon kellemetlen lehet neki, mert húzódik az arcbőre — és akkor a Bencze doktor mondta hogy ő is tud a problémáról, és hogy már intézkedett is, sikerült szereznie egy megfelelő krémet — ennyi volt az egész. Máig nem tudom hogy mi az ördögöt akart! Való­színűleg egy jópontot csak, stréberkedett, jó fiú próbált lenni, hátha egy­szer majd egy társaságban elejtek egy megjegyzést, hogy „azért ez a Bencze doktor, ez igazán egy rendes ember!” De hogy nekem hány álmatlan éjsza­kámba került ez az értelmetlen kis ügy-----­Közben közeledett apám pere. Megvoltunk rémülve, mert amire addig egyáltalán nem gondoltunk: a per kezdetekor már úgy nézett ki a dolog, hogy ebből akár a legsúlyosabb ítélet is kisülhet. A forradalom alatt a Ba­ranya megyei Munkástanács tagja volt édesapám, a panasziroda vezető­je — de hogy most ebből egy ENNYIRE komoly ügyet kerítsenek — Úgyhogy kétségbeesetten kapkodtunk fűhöz-fához — hát itt már tény­leg ÉLETVESZÉLYRŐL van szó! — akkor elmentem Erdei Ferenchez is. Másodszor. Most már édesapám ügyében. Hogy ugye együtt dolgoz­tak a Parasztpártban, és mint falukutatók közeli kapcsolatban voltak — hát segítsen! És Erdei azt válaszolta, hogy az ő segítsége többet ártana, mint ameny­­nyit használna. Úgyhogy jobb ha ő nem is próbál segíteni. Akkor még ugyan nem volt az Akadémia főtitkára, de komoly pozíció­ban volt már, és a legjobb úton volt fölfelé — de a kisujját sem volt hajlan­dó görbíteni. Most mit fűzhetek hozzá ehhez? Lezajlott aztán a per, megszületett az ítélet, súlyos ítélet volt, nagyon súlyos, de nem halálos — hát legalább nem halálos.-60-

Next

/
Thumbnails
Contents