Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

tegyek vallomást az uram ellen, pakoljak ki mindent, mert máskülönben ------Szóval BORZALMAS élmény volt ez nekem, az akkori zaklatott állapotomban nagyon kellemetlenül érintett — és akkor most megint ő, és TALÁLKOZNI akar velem, hát MIT AKAR tőlem, mit jelentsen ez?!

De közben meg hátha valami fontos üzenetről van szó, hátha segíthetek az uramnak —

úgyhogy végülis belementem a dologba. A Fő utca és a Batthyány utca sarkán volt akkoriban még egy gyógyszertár, most már valami divatüzlet van a helyén — annak a patikának a hátsó laboratóriumában találkoztunk. Csuda körülményesen, nagy romantikus konspirációval — és én még máig sem tudtam rájönni hogy mit akarhatott ez a szerencsétlen! Mert nem mert mondani nekem semmi érdekeset, és én sem mertem kérdezni tőle semmi fontosat — szóval semmi olyasmi nem volt, ami indokolttá tette volna ezt a nagy titokzatosságot. Csak ilyenek, hogy valami fogkrém, meg hogy az uramnak a bőre nagyon száraz, mindig használt valami krémet, de persze a börtönbe nem volt szabad küldeni, mert ugye ez luxus, a tisztasági csomagba nem engedték betenni még a borotválkozás utáni krémet sem, és én tudtam hogy ez nagyon kellemetlen lehet neki, mert húzódik az arcbőre — és akkor a Bencze doktor mondta hogy ő is tud a problémáról, és hogy már intézkedett is, sikerült szereznie egy megfelelő krémet — ennyi volt az egész. Máig nem tudom hogy mi az ördögöt akart! Valószínűleg egy jópontot csak, stréberkedett, jó fiú próbált lenni, hátha egyszer majd egy társaságban elejtek egy megjegyzést, hogy „azért ez a Bencze doktor, ez igazán egy rendes ember!” De hogy nekem hány álmatlan éjszakámba került ez az értelmetlen kis ügy-----Közben közeledett apám pere. Megvoltunk rémülve, mert amire addig egyáltalán nem gondoltunk: a per kezdetekor már úgy nézett ki a dolog, hogy ebből akár a legsúlyosabb ítélet is kisülhet. A forradalom alatt a Baranya megyei Munkástanács tagja volt édesapám, a panasziroda vezetője — de hogy most ebből egy ENNYIRE komoly ügyet kerítsenek — Úgyhogy kétségbeesetten kapkodtunk fűhöz-fához — hát itt már tényleg ÉLETVESZÉLYRŐL van szó! — akkor elmentem Erdei Ferenchez is.

Másodszor. Most már édesapám ügyében. Hogy ugye együtt dolgoztak a Parasztpártban, és mint falukutatók közeli kapcsolatban voltak — hát segítsen!

És Erdei azt válaszolta, hogy az ő segítsége többet ártana, mint amenynyit használna. Úgyhogy jobb ha ő nem is próbál segíteni.

Akkor még ugyan nem volt az Akadémia főtitkára, de komoly pozícióban volt már, és a legjobb úton volt fölfelé — de a kisujját sem volt hajlandó görbíteni. Most mit fűzhetek hozzá ehhez?

Lezajlott aztán a per, megszületett az ítélet, súlyos ítélet volt, nagyon súlyos, de nem halálos — hát legalább nem halálos.-60-