Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
Civilben. Abban a civil ruhában, amit a nyomozók vittek el otthonról. Nem nézett ki rosszul. Nem mondhatom hogy rosszul nézett ki. Teljesen ép volt, kemény, és katonásan öntudatos, majdnem fölényes. Csak ültünk egymással szemben, és nem tudtunk szólni. Mellettünk ült a nyomozó, figyelt. Még kint a folyosón megmondta, hogy ha politikai témára tévednénk, abban a pillanatban vége a beszélőnek. Amely különben is csak húsz perc. Fogtuk egymás kezét, néztük egymást, percekig nem szóltunk. A nyomozó szólalt meg akkor: — Ez is beszámít a húsz percbe! Na, akkor akadozva, szögletesen: „Hogy vagy?” „Hogy vagytok?” Meg „milyen az ennivaló?” — szóval tényleg csak ilyen nem túl érdekes dolgok. Akkor én elkezdtem — beszámoltam a családról. Édesapám akkor már le volt tartóztatva; engem akkorra már kirúgtak az állásomból, alkalmi segédmunkás voltam maszek alapon — de persze ezeket az ügyeket igyekeztem kikerülni, nem is a nyomozó miatt, hanem nehogy őt felizgassam. Ha ezekről kérdezett, próbáltam olyan válaszokat adni, hogy még véletlenül se jöjjön rá a tényekre. Csak a jót, a szépet — hát amennyire volt egyáltalán jó és szép azokban az időkben. De volt egy dolog, amit kifejezett szándékossággal meg akartam mondani, és meg is mondtam neki: a gyerekeit. Hogy nincsenek Pesten, az édesanyjukkal elmentek. Éppen azért, hogy tudja: biztonságban vannak.- A gyerekek nincsenek Budapesten, elmentek az édesanyjukkal — kezdtem mondani, de a nyomozó azonnal leállított. Ezt politikai témának minősítette — hát persze: egy apának a gyerekei sorsáról hallani, az egyértelműen politikai téma! Ezt azonnal abbahagyatták — de hát a lényeget már úgyis elmondtam. Talán kár volt. Mert Pali nagyon meghökkent ezen. Valósággal megdöbbent, kétségbeesett! Nem tudom, hogy miért. Talán hogy az öntudatos magyarságával, vagy a politikai meggyőződésével nem tudta összeegyeztetni? Azóta sem tudom! Elmorzsolt egy mondatot, halkan, zavartan — nem értettem hogy mit mond. Aztán — ezzel nagyjából vége is volt a beszélőnek. Húsz percbe nem sok fér-----Május 8-án van a házassági évfordulónk — a következő beszélőt én már direkt úgy kértem, hogy erre a napra essen. Az első beszélő április elején volt, utána kaptam egy levél-engedélyt is, aztán pedig — csodák csodája — megkaptam a beszélőt is, május 8-ára. Akkor már fel is tudtam készülni. Főztem kávét, bekészítettem termoszba. Szereztem egy narancsot — május elseje előtt lehetett kapni pár helyen, óriási szó volt ez akkor, sokan azt sem tudták hogy mi az a narancs - na én szerencsésen hozzájutottam egyhez, és eltettem nyolcadikára, hogy bevigyem neki. Húsvétkor csináltunk fényképeket a családról, direkt-57 -
