Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
holdfény alatt vágok át a fütvörésző erdőn és örvények között úszkálok tágranyílt szemmel de mi a bátorság ha nem a félelmünk ára? mi már nem érjük el a naplementébe szurkait tornyokat leülünk a fűbe sugárzó betegítő növények közé és várunk amíg ínyünkből a fogunk kirohad szépen szépek az ágak hegyén hintázó zsiráfok ahogy felhőkből isznak és tekintetük feltépi farzsebünket hajók hajók a mélyben ! de a hangokra rácsap a halál ujja ! rácsap az ujjatlan halál ujja hanem miért verik és kik verik ennyire a zongorát emberek? how are you az embertelenségben az emberségtelenségben kinek érdekes a how are you a zöld árnyékú piros katonák között a havon — kinek — láttátok-e a férfit aki áttűnt egy lány arcába valamilyen téren egy térbe valamilyen lányon áttűnt / valamely lányban megállt fájdalmatlan mint a haj elvágott álma olyan érzéketlen mint a kettévágott tűnődő hajszál Hazatérünk ennyire többes számban ennyire magunkra hagyva egymástól külön-külön elhagyjuk a perforálódott büdös csatatereket szánkra vesszük megint Isten nevét és kedvesek leszünk a Teremtőnek végre végigtörli homlokunkat vagy kicsit megfogja kezünk és a sarokig legalább elkísér minket a sarokig ahol a rendőr kibontja súlyos szárnyait és lopva útrakél 'hazaérek ’ üveglapokból kilépő szelek izgatják a kékfestő éjszakát ez még nem Halottak Napján volt ez már nem akkor harangoztak és a harangok letördelték a metafizikus lakatokat a temetőkapukról tudtam már hogy mit kell s hogyan és egyáltalán csak a gyermekkor tolakodott elő a szőke téglagyárral a tóba lemerülő agyagos csillékkel agyagos hasú nőkkel O hogyne sarló és ananász Ó hogy NE Ó hagyj ne kísérts Ó csak az múlandó mi az oksági lánczolatban benn van tehát csak az állapot ok és a for mák-34-
