Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-06-01 / 22. szám
sára. Vonják be ezeknek a vitafórumoknak a munkájába az adott intézmény, terület kiemelkedő pártonkívüli személyiségeit is, és szövetségi politikánkélveivel összhangban fordítsanak nagyobb gondot a velük folytatandó rendszeres párbeszédre. 3. Az ellenséges csoportok politikai elszigetelésének alapvető feltétele a pártegység erősítése, a kommunisták következetes, elvi kiállása, a párt eszmei-politikai befolyásának erősítése. Az ellenzéki tevékenység párton belüli megítélése terén, és a gyakorlati politikai munkában is fel kell lépni az ellenséges megnyilvánulásokkal szembeni elnéző, pártszerűtlen magatartással szemben. Különösen a sajtóban és a tömegkommunikációban, a kulturális és tudományos intézményekben dolgozó vezetőktől és kommunistáktól kell megkövetelni és művel ményekben dolgozó vezetőktől és kommunistáktól kell megkövetelni politikai és művelődéspolitikai elveink és normáink betartását. Széleskörűen be kell mutatni a szocialista fejlődés hazai eredményeit, értékelni kell megtett törté nelmi utunk tapasztalatait. Meg kell követelni a következetes, elvi fellépést minden szocializmusellenes és antimarxista megnyilvánulással szemben. Nem lehet eltűrni, hogy a párt tagjai — az illetékes pártszervek engedélye nélkül — kapcsolatot tartsanak az ellenséges csoportokhoz tartozókkal vagy részt vegyenek illegális rendezvényeken, ellenséges akciókban. Az ilyen párttagok ügyében a Központi Ellenőrző Bizottság és a Központi Bizottság Párt és Tömegszervezetek Osztálya alakítson ki egységes eljárást: indokolt esetekben kezdeményezzenek fegyelmi felelősségrevonást; ha testületi tagok, az illetékes pártszervek hívják vissza őket azokból a testületekből amelyeknek tagjai; s ha szükséges, zárják ki az ilyen párttagokat a párt tagjainak sorából. 4. Meg kell akadályozni az ellenséges csoportok befolyásának térnyerését, vissza kell szorítani az illegális kiadói tevékenységet, az ellenséges kiadványok terjesztését. Érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a törvények betartása minden állampolgárra egyaránt kötelező. Azokkal szemben, akik szervezett, illegális politikai tevékenységet folytatnak és kapcsolatot tartanak fenn az imperialista fellazító és ellenséges propagandaközpontokkal, következetesen élni kell az ádminisztratív korlátozások eszközeivel. Az ellenséges tevékenységet folytatók külföldi utazásainak engedélyezése során az illetékes szervek szigorúan a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járjanak el. Az adminisztratív eszközöket a politikai szempontok messzemenő figyelembevételével, differenciáltan kell alkalmazni. 5. Következetesen érvényt kell szerezni publikációs politikai elveinknek és normáinknak: az azokat megsértő szerkesztőket felelősségre kell vonni. Nem lehet eltűrni, hogy a sajtóba beszivárogjanak az illegális kiadványok által terjesztett ellenséges nézetek. Személyre való tekintet nélkül meg kell akadályozni, hogy az illegális kiadványokban és ellenséges külföldi orgánumokban vagy rádióállomásoknál szerepet vállaló szerzők a hazai sajtóban publikáljanak, vagy műveiket a tömegkommunikáció és kulturális intézményeink műsorra tűzzék. Az illetékes állami szervek tegyék meg az ennek érdekében szükséges intézkedéseket. Ehhez nyújtson segítséget számukra a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda, valamint Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya. 6. A felsőoktatási intézmények párt- és állami vezetői, a KISZ egyetemi-főiskolai szervezetei elsősorban politikai (ha szükséges adminisztratív) eszközökkel szorítsák vissza, szigeteljék el az ellenséges csoportoknak az egyetemek 120 -