Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-06-01 / 22. szám
Az ellenséges tevékenységnek két fő vonását indokolt kiemelni: — a szervezett, nacionalista, a rendszer ellen irányuló illegális politikai tevékenységben való rendszeres részvételt; — az imperialista fellazítási és ellenséges propagandaközpontokkal való kapcsolattartást és egyöttmüködést. Az ellenséges tevékenységgel szemben is elsődlegesen politikai eszközökkel kell fellépni. Ugyanakkor azokkal szemben, akik szervezett, illegális kiadó és terjesztő tevékenységet folytatnak, valamint rendszeres kapcsolatban állnak az imperialista fellazítási és propagandaközpontokkal, hatásosabban és következetesebben kell élni a hatósági korlátozó eszközökkel. Az ellenséges tevékenységet folytatókkal szemben egyértelműen érzékeltetni kell a „tűréshatárokat”. Azoknak az írásait, és műveit, akik részt vesznek a szervezett illegális tevékenységben, illegális (nem engedélyezett) kiadványokban publikálnak, kapcsolatot tartanak, illetve együttműködnek a nyugati fellazítási szervekkel, ellenséges propagandaközpontokkal, az állami kiadók és a sajtó nem jelentethetik meg, a tömegkommunikáció nem adhat számukra nyilvánosságot; az ilyen tevékenységet folytató személyek műveinek nyilvános előadását, illetve nyilvános szereplését az illetékes állami szervek — körültekintő, differenciált mérlegelést alkalmazva — ne engedélyezzék; külföldi utazásaikat az érvényes jogszabályok szerint kell lehetővé tenni, s ha külföldi megnyilatkozásaik sértik a Magyar Népköztársaság érdekeit, élni kell a külföldi utazásból meghatározott időre való kizárás eszközével. Az ellenséges tevékenységet folytatókkal szemben következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a törvények betartása minden állampolgárra egyaránt kötelező. Az ellenséges tevékenység akadályozása és visszaszorítása érdekében alkalmazott hatósági intézkedések szolgálják a törvényesség következetes betartását, és legyenek kellően elriasztó hatásúak. Vessenek gátat az ellenséges csoportok befolyása további térnyerésének, szorítsák vissza a további illegális kiadói tevékenységet, ellenséges kiadványok terjesztését. Az illegális kiadási tevékenység teljes és végleges felszámolását a helyzetből adódóan nem lehet reális célként kitűzni, de a tevékenység jelentős visszaszorítását meg kell valósítani. A hatósági intézkedések foganatosítása során nagy figyelmet kell fordítani azok differenciált alkalmazására, a korlátozó eszközök sokféleségére. Szigorúbb, elriasztóbb hatású adminisztratív intézkedések alkalmazását fokozatosan, először figyelmeztető jelleggel indokolt megkezdeni, hogy elkerülhetők legyenek az ilyen lépéseknek a hazai és a külföldi közvéleményre gyakorolt nemkívánatos hatásai. A hazai és a külföldre irányuló tájékoztatásban külön gondot kell fordítani az ilyen intézkedések megfelelő propagandisztikus előkészítésére, a szükségessé váló lépések meggyőző indoklására és elfogadtatására.- 118 -