Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

lönbségek vannak a párton belül az ellenzéki-ellenséges csoportok elleni fellépés módszereit illetően is.

Az ellenzéki-ellenséges törekvésekkel szembeni eredményesebb fellépést nehezíti az is, hogy a tudományos és kulturális élet intézményeinél, a sajtóban és a tömegkommunikáció terén dolgozó kommunisták és vezetők nem egységesen ítélik meg a mai társadalmi, politikai és ideológiai helyzetet, ennek következtében az ellenzéki tevékenységet sem, s egy részük politikailag érzéketlen vagy elnéző az ellenzéki megnyilvánulásokkal szemben. Ez is hozzájárult a publikációs normák fellazulásához. A sajtóban, különösen az irodalmi-kulturális lapok egy részében megjelennek politikailag problematikus, sőt ellenzéki megnyilvánulások is. Ezekkel szemben — gyakran politikai kezdeményezés után sem — kerül sor határozott fellépésre, a hibás nézetek válasz nélkül maradnak. Indokolatlanul ritka ilyen esetekben a szerkesztőségek vezetőinek személyes felelősségrevonása.

A publikációs normák és a szerkesztői felelősség lazulása miatt csak részlegesen sikerül érvényt szerezni a PB 1980-as ésl982-es határozatában az ún. „kettős publikálással” kapcsolatban megfogalmazott állásfoglalásának. A „kettős publikálásra” vonatkozó határozati pont érvényesítéséhez hiányoznak a szilárd jogi alapok; de az irányító szervek és a szerkesztőségek sem voltak mindig következetesek. A fő ok azonban az, hogy a humán és társadalomtudományi értelmiséggel, és a szerkesztőségekkel nem sikerült maradéktalanul elfogadtatnunk a „kettős publikálással” kapcsolatos álláspontunkat. Ez politikai munkánk gyengeségeit tükrözi. Az értelmiségi közvélemény egy része az illegális kiadványok létezését a véleménynyilvánítás szabadsága jelének tekinti, s nehezen fogadja el, hogy szerzőket, különösen írókat azért marasztaljanak el, mert írásaikat — amit legális orgánumok politikai okokból nem publikálnak — ilyen kiadványokban jelentetik meg.

Az értelmiség körében végbement ideológiai fellazulás tünete, hogy a humán- és társadalomtudományi értelmiség növekvő része nem vállalja a vitát az ellenzékkel. Az ellenzéki megnyilvánulásokkal szembeni nyílt vitát a párttag vagy a párthoz közel álló értelmiségiek is egyre nehezebben vállalják, részben az ellenzék nem egyértelmű kezelése miatt. Egyesek közülük eleve nem szívesen vállalják a közvélemény előtt nem ismert nézetekkel való vitát; mások úgy ítélik meg a helyzetet, hogy az ellenzéki tevékenység ma már túl van a „politikailag kezelhetőség” határain, s nem kívánnak részt vállalni olyan ideológiai vitában, amely az adminisztratív intézkedések „bevezetője” és előkészítője. Ez a magatartás maga is hozzájárul az ellenzéki befolyás térnyeréséhez.

6. Az ellenzéki-ellenséges csoportok törekvéseinek politikai elszigetelésében, demonstratívnak szánt akcióik meghiúsításában az illetékes területi és helyi pártszervek aktív munkát fejtettek ki, és jelentős szerepük van abban, hogy az elmúlt években az ellenzéki csoportok akcióit lényegében politikai eszközökkel sikerült korlátok között tartani. A felsőoktatási intézmények, kollégiumok, művelődési házak munkáját irányító és felügyelő pártszervek ilyen irányú tevékenységében azonban — sokszor a kellő informáltság hiánya miatt — hiányosságok tapasztalhatók.

A helyi párt- és KISZ-szervek, a felsőoktatási intézmények és művelődési házak vezetői sokszor nem fordítanak kellő figyelmet a különféle értelmiségi vitaestek és ifjúsági rendezvények megfelelő politikai előkészítésére, az egyetemi és főis- 116 -