Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-06-01 / 22. szám
A HALÁL KARMAIBÓL ÁBÚ NÚVÁSZ Muhámmád ál-Ámin kalifa halálára Halotti leplébe bedobtak mindent mi e földet összefűzte velem. S amit a halál egyszer négyrét hajtott azt nem nyitja ki többé senkisem. Könnyeim szakadozó gyöngysorával kísérem öt, mert többre nincs hatalmam. Kulccsal zártam le házam ajtaját s róla társalgók fennhangon magammal. Egyedül őt féltettem a haláltól, ki soha nem félt semmitől. Az élet most hátat fordít nékem. Nincsen senki, — magam se — kitől bármit is remélek. Bágdád sem vonz már. Itt nem maradt ember, ki szavamra vár. Néma árnyék lettem. A temetőkbe és sírokba vágyom, hol azok laknak, akiket szerettem. LIU TEH-ZSEN Hárfáslánnyal a fogadóban Dereng már. Őszi eső kopogtat. A hárfáslánv szeme lecsuklik. — ,,Fáradt vagyok,”suttogja, ,,drágám.” Itt piheg már mellettem. Oly forró a párnás ágy! Dunyhánk alatt szelíden pengetem hárfácskáját.-27-
