Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

s nem vagyok filozófus. Festeni akarok, nem beszélni. Le akarlak festeni téged. Hisz’ azért jöttél ide.

— Hová üljek le?

— Ne ülj le. Állni fogsz. Az egész alak az egész ember. A képemen állnod kell, valahogy úgy, ahogy az Ingres „Forrása” áll a képen. Úgy kell ott állnod, egész szépségedben, meztelenül.

— Meztelenül?! Tűzpirosán hőkölt fel a lány.

— Igen, felelt egykedvűen a festő. Vetkőzz le.

— Azonnal elmegyek, kiáltott Mademoiselle Brielle s még dobbantott is hozzá.

A festő vállat vont.

— Menj csak. De előbb hallgasd meg ezt. Aztán mehetsz. Te görög szakos vagy. Olvastad Plutarchost?

— Hogy kerül ez most ide?! Igen, olvastam. Nem olvastam valamennyi vitát, de jó egynéhányat — eredetiben is.

— Jól van. Olvastad Plutarchos Alexandros-át?

— Igen.

— Emlékezel arra a bekezdésre, amelyben leírja Alexandros-t? Elmondja, milyen volt az arca, a szeme, a haja, s azután elmondja, milyen volt a nyaka, a válla, a mellbimbói, a törzs. És igaza van. Az ember nem csak az arca. Sőt: lehet portrét festeni úgy, hogy az ábrázolt arca nem is látszik s az egész ember mégis ott van a képen. Dalinak van egy ilyen képe és valamelyik hollandusnak is. S ezek kitűnő portrék. Holott ruhás alakot ábrázolnak — Dali is meg a hollandus is, akinek a neve most nem jut az eszembe. Pedig a ruha elrejt. Minden ruha — álruha, álorca, lárva. A görögök tudták ezt jól. Hallottál már valamit a heroikus meztelenségről? Alexandros szobrainak vagy a római Thermák hellenisztikus fejedelmének egyetlen királyi dísze — a teste.

A lány megnyugodott már.

— Mindez nagyon érdekes, felelte s egy csepp gúny színezte szavát. Okos dolog is. Én azonban mégsem fogok levetkőzni előtted. Nem vagyok modell.

A festő felkacagott.

— Úgy látszik, nem. Mivel a modelljeim általában nem tegeznek engem. A barátaim, meg a barátnőim tegeznek engem.

A leány újra tűzbeborult.

— Elhibáztam.

— Ellenkezőleg. Ráhibáztál. A tudatalattid beleszólt a vitába s el is döntötte. Nem lehetett továbbra is magáznod engem. Most szóltál hozzám először, — s először szóltál hozzám igazán, éppen abban a pillanatban, amelyben felszólítottalak, hogy nyilvánulj meg előttem igazi valóságodban, hogy lefesthesselek. Te, görögszakos, nyilván tudod, mi az epiphania?-14-