Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

A bukaresti ukulele

— részlet egy vázlatból —

Elindulsz megkeresni az ellenzéki román költőt.

A tél ordítva, kigombolt mellénnyel föl-alá az utcákon. A város ilyet még

ilyet még nem látott. Hát

bolond vagy, apu, ilyen hóviharban? Bukarest néma. Vagy mégis? mintha egy ukulele?

O ukulea. Dói ukutái? A villamosok... hát kérem, azok nem.

Ilyen időben?!

S az ukulele? s a költő? Ott túl a strekken.

Béke bulvár 23. Tömbház tömbház hátán. A kutya sem jár az utcán, ilyenkor. Csak a költők, egymás barátságát keresni. És a —

Bukdácsolsz. De jó is lesz leülni, szidni a kormányt jóesően, dicsérni egymás csipkebogyó-teáját... na nem.

Kérem, a villamosok elakadtak. Milyen érdekes, épp szemben az ellenzéki román költővel, az ellenzéki román lelkész lakik: hogy-s-mint, huszonkét év.

Teológiai tanár. Huszonkét, más-más börtönökben.

De eljött a tavalyi nyár közkegyelme végre!

Hazajött ő is. Közkegyelmes uram ajtaját azóta két rendőr vigyázza. Ostáblát játszanak a folyosón, naphosszat. Es hogy-hogy a te ajtód előtt még nem?! Ahhoz képest... huszonkét év! Becsöngetsz a költőhöz. Ki az?

Sz. G. Kolozsvárról. Hát gyere bennebb.

Olt áll az ajtóban az aktív román ellenzék egymagában, invitál.

Felesége nem hagyta el. Egy ember a vonaton, Bukarest fele, óriás kútgémet cipelt. Most arra gondolsz: bár egy kútgémet te is hozhattál volna.

Nehéz nagy szavak nélkül; vagy azokkal. Hát igen, a vonatokat nem fűtik. De a szállodákat sem.- 5 -