Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

A zsákutca végén

Krasznahorkai László: Sátántangó, regény,

Budapest, Magvető, 1985.

K.L. 1954-ben született Gyulán. Az érettségi után Szegeden kezd jogot tanulni, de abbahagyja. A hetvenes években alkalmi munkák, hányatott élet. Kis zalai faluban segédtanító, művelődésiház kulturális vezetője. 1977-ben felkerül Budapestre, a Gondolat kiadónál dokumentátor munkát végez. Ettől kezdve Szentendrén él. Ekkor már vidéki lapokban, pl. a szombathelyi “Életünk"-ben, a pécsi "Jelenkor"-ban, és a "Mozgó Világ"-ban jelennek meg írásai. Az 1985-ben megjelent első regénye után 1986 tavaszára várható elbeszéléseinek, ,, Kegyelmi viszonyok - Halálnovellák" megjelenése.

Az író első regénye a „Sátántangó“. Valóban jól megtáncoltatja az olvasó képzeletét, „zűrzavar hepehupáin” vonulunk át, alakjaiba beleélve magunk szinte elvész énünk kisméretű dimenziókba zárt élete, minden kitágul és az íróval együtt érezzük:

......az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő.”

Mintha fergetegben valami ismeretlen erő ragadna magával, úgy vergődünk, sorsunknak kiszolgáltatottan, körbe-körbe önmagunk bálványa, szorongásai és reményei között. Sötétség hull ránk, elveszítjük tájékozódóképességünk, nem tudunk semmit teljes biztonsággal. Van-e kivezető út, van-e megszabadító, és lidércként játszik velünk a remény. S mert ez‘így' nem megy tovább, másképpen kell, hogy továbbjussunk. A zsákutca végén a rács új útra késztet.

Egy kihalófélben lévő, funkcióját vesztett telep mindenből kiábrándult emberei közé kerülünk. Düledező házak penészes falai közé szorult elkallódott egzisztenciák révült rezignációja között, lassan bontakozik ki a remény, a hír, hogy jönnek .... a hit, hogy feltámadunk, az újrakezdés lehetősége. Mert csodának kell történnie, hogy erről a világtól elfelejtett. Isten-háta mögötti helyről még elkerüljenek, lám megtörténik a csoda, amely két prófétaszerű alak megjelenésével (nevük is erre utal: Irimiás és Petrina), veszi kezdetét.

Az egyetlen kocsmában összegyűlve várnak a telep lakói a két halottnak hitt ember jöttére, akiktől életük Pál-fordulását remélik. Csak az orvos nincs köztük, aki évek óta nem mozdul ki a szobájából, ahol pálinkásüvegekkel és demizsonokkal. régi folyóiratokkal és emlékekkel elbarikádozva ül az ablaknál és lesi. figyeli, hogy ki mit csinál, hol ég a villany, hol surran be a szerető vagy egy férj egy asszonyhoz, hol fűtenek, vagy szedik össze a tojásokat, kinek az arca borongós, kié derűs, ha volna mitől. Közben töméntelen mennyiségű szeszesitalt fogyaszt, és mindent feljegyez a naplójába. De ezen a viharos éjszakán a sohasem kimozduló orvos mégis elhagyja házát, ám nem a kocsmába megy. pedig elfogyott minden itala, hanem begyalogol a legközelebbi, de messzeeső kisvárosba, szívére, elhájasodott. infarktus-gyanús szívére orvoslást keresni. így ő aztán a történeteken kívülre kerül, hogy végül vele záruljon be a kör.

Nélküle isznak és várnak a kocsmában a többiek. De a gügye kislány sincs ott. Künn bolyong a szakadó esőtől áztatott, sártól felduzzadt éjszakában, hogy aztán vízbe vesse a csodát váró, méregtől meggyötört kis testét.- 144-