Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Öt esztendeje megnémultan érkeztem egy süket földre. Ma már újra keresem a szavakat, s mintha a nem rég még oly ridegül talpam alá hajló föld is több könyörülettel lenne irántam. De egy esetben újra és újra belémfulladnak a szavak, újra reménytelenül süketté nyomorul környezetem, amikor arra kerül sor, hogy elmagyarázzam, megértessem, miféle világnyi eltérések ékelődnek az európai „kontinensek” közé.

E kínos találkozások során, hangtalan átvedlek indiánná, aki se tüzes vizet nem iszik, a tomahawkjával sem hadonászik, csak eminens indiánhoz illő szótalansággal pipázik, és olykor-olykor idegesen megrázza tolláit.

Egy ilyen vergődés során valaki, aki nyilván ki akart menteni e nyomorult helyzet fogságából, arra kért: akkor ajánljak neki legalább egy olyan olvasmányt, amely képes átemelni lelkét s szellemét a népinek és demokráciának nevezett rendszerek világába. Mint az örök bukott diák, aki végre egy kérdésre tudja a feleletet, oly kapkodó serénységgel vágtam ki a választ: Orwell 1984. S ha újra kérdeznének, ma sem tudnék helyénvalóbb választ. Hiszen Orwell könyve nem egy jövőbe szegezett, fiktív korszak regénye, hanem egy már évtizedek (évszázadok, -ezredek?) óta egzisztáló politikai-gazdasági rendszertípus anatómiája, kézikönyve.

S minél többen ismernek belőle környezetükre, korukra, annál irtóztatóbbá válik a világ, de talán annál közelebbinek tűnhet a fel-, megszabadulás utópiája is.

* * *

Nem véletlen, hogy az 1985 című dokumentumgyűjteményt egy olyan író állította össze, aki nemcsak olvasta, de meg, át is élte 1984-et, e „túlkoros” esztendőt, amely már évtizedek óta egy helyben topog.

Trivialitás, ha az 1.985-öt az 1953-mal kezdődő olvasás, 1956 és a konszolidáció szellemes parafrázisának tekintjük, még akkor is, ha talán maga az író is elsősorban ezekre az esztendőkre gondolt munka közben.

Dalos György allúziói nem homályos célozgatások. Az író nem tétován mutogat, hanem rámutat, de nem az ötvenes évek olvadására vagy a forradalomra, hanem a mindenkori „olvadásra”, a forradalmak általános természetére, miként Orwell sem csak a sztálini totális diktatúráról írt, hanem a totális diktatúrákról, illetve azok változó eszközökkel operáló édestestvéreiről.

Természetes csábítók a magyar történelem párhuzamai, s unalmas óráinkban, ha már beteltek az „útitárs” üresen hagyott kockái, akár azzal is szórakozhatunk, hogy az 1985 szereplőihez, eseményeihez hozzárendeljük az őket pontosan fedő történelmi alakokat, epizódokat. A választék gazdag, így aztán Dalos mintáira, modelljeire elég jelentkező akadna.

* * *

Az 1985 számomra a kollaboráció, a jóhiszemű avagy álnok együttműködés: a mindenkori hatalommal való elmegyengeségből vagy perfídiából fakadó megalkuvás dokumentuma.

Az egyén morális kötelessége, hogy szembeszegüljön minden fölé helyezett emberi hatalommal — inlegitimitásuk, agresszivitásuk, önkényességük immanens volta kötelezi erre. Mulasztásaiért talán a fennsőbb jutalmazásában részesül, ezért azonban a lélek és a szellem aberrációja a vám.

Az önigazoló, cinikus, értékvesztéseket, értékelcsúszásokat szentesítő ideológiákban persze nincs hiány, mindannyian pontos alibivel rendelkezhetünk, fölmentésünkre számtalan kibúvót tudhatunk, miközben már génjeinkbe vackolta be magát ezernyi métely. A smithek, júliák, o'brienek magyarázkodásait ismerjük jól, könyvtárnyi irodalmukat őrizzük csinosan gondozott, pisszegő olvasótermeinkben, amikor le kellene őket söpörni a polcokról, és fölrúgva a házirend szabályait, üvöltve imádkozni új hősökért.- 139 -