Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
en jobban tudni véljük, hogy miként is kellene kis hazánk sorsát irányítani, mint vezetőink teszik, akkor lehámlott rólunk az egyet-nem-értés belső ösztöne és helyét elfoglalta az a mámoros érzés, hogy mindnyájunkat valami szent, misztikus érzés kovácsol össze. Ezeréves történelmünk során, sajnos, a nemzetnek sokszor kellett megszállók és elnyomók ellen küzdenie... Ezeknek a sikere vagy kudarca mindig a Magyarországot kívülről körülvevő hatalmi politikai térben bekövetkezett előnyös, vagy előnytelen változásokon múlott. Ez a magyar történelmi tudatba beoltotta azt az ösztönössé vált felismerést, hogy az idegen elnyomók ellen nemcsak hősiességgel, hanem okos politikai tervek alkotásával kell küzdeni... Ez az ösztönös politikai útkeresés töltötte el a magyar népet 1956-ban is. A harcosok, tüntetők, vezető emberek és az egész nép felismerte, hogy ez a hősies küzdelem csak úgy vezethet tartós szabadsághoz, ha hirtelen kitermelődik olyan elképzelés és struktúra, amelyet a Szovjetunió nem találhat olyan mértékben sértőnek, hogy iszonyatos katonai hatalmát bevesse ellene, és amelyet ugyanakkor, a nyugati hatalmak érdemesnek tartanak arra, hogy megvalósításához politikai és diplomáciai támogatást nyújtsanak. Az volt az általános hit, hogy ha a magyar megoldás nem okoz súlyos presztízs vereséget a Szovjetuniónak, míg ugyanakkor kiváltja nyugaton azt a szándékot, hogy elfogadására rákényszerítsék a Szovjetuniót, akkor tartós győzelemhez fog vezetni az áldozatos út. A magyar lélekbe az évszázadok során, már régóta beköltözött a romantikus szabadságharcos mellé egy kissé cinikus világpolitikus-filozófus, aki arra figyelmezteti, hogy termeljen ki olyan reális politikai elképzeléseket, amelyeket az országot körülvevő hatalmi tér vezetői hajlandók elfogadni és támogatni. Ez a józan mérlegelés, amely a forradalmak érzelmi kitörése alatt rendszerint csak igen hosszú idő után termelődik ki, produkálta azt a csodát 1956-ban Magyarországon, hogy már a forradalom negyedik napján eluralkodott a vágy egy mérsékelt politikai megoldás kitermelésére. Ez a belülről, a lélek mélyéről feltörő politikai bölcsesség azt az utasítást adta, hogy az új politikai megoldást senkise minősíthesse a „fasizmus”, „feudálizmus” vagy a „burzsoá reakció” visszatérésének. Világos volt ugyanis az a felismerés, hogy a fentiek lehetnének nyomban azok a vádak, amelyek ürügyet szolgáltathatnának egy döntő erejű szovjet katonai beavatkozáshoz. Ez ellen csak valami mérsékelt, középutas politikai megoldással lehet védekezni, amely úgy valósítja meg a forradalom alapvető követeléseit, hogy nem ad ürügyet a Szovjetuniónak a beavatkozásra. Ez a vágy töltötte el még az elmúlt terror évek legfőbb szenvedőit és életben maradt áldozatait is. Akiknek a rokonait kivégezték... Akiket kitelepítettek... Akiknek elvették mindenét... Akik félelemmel a szívükben nyomorogtak... Akiket a kommunista börtönökben kegyetlen őreik a halál felé kergettek... Az egész meggyötört, megalázott magyar nép átérezte, hogy valami olyan megoldásra van szükség, amely egyesíti az óriási nemkommunista tömegeket a kijózanult, reformista kommu- 88 -
