Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

— Mi?

Hát az, hogy mint hallottad, a magyar kormány kéri, hogy az ország semlegességének kérdését tűzzék az ENSz soron következő ülésének napirendjére... Na már most... A soron következő ülés csak november 13-án kezdődik, ma pedig még csak november 1-e van, tehát majdnem két hetet kellene várni. A Nagy Imre kormányt sürgősen értesíteni kellene, hogy módosítsák a táviratukat és azt kérjék, hogy a magyar semlegesség tárgyalását az ENSz ne a rendes, hanem a rendkívüli közgyűlésen tárgyalja. így azonnal napirendre lehetne tűzni...

— Őszintén szólva nem értem — mondtam feldúltan.

— Mit nem értesz?

— Azt, hogy a magyar kormány, az ENSz tagja kétségbeesett helyzetben van, a világfórum segítségét kéri és Ti szavakon lovagoltok, ahelyett, hogy a Főtitkár azonnal, minden késedelem nélkül kérné a magyar kormány semlegességi kérdésének napirendre tűzését.

— Nézd, én most nem tudok veled vitázni, arról sem, hogy kinek van igaza, neked vagy nekem, az idő engem is sürget. A kérdésem, hogy tudtok-e, vagy tudsz-e Nagy Imrének azonnal küldeni egy táviratot, miszerint kérjék, hogy javaslatukat ne a soron következő, hanem a most ülésező rendkívüli közgyűlés napirendjére tűzzék? (Amíg László barátom beszélt,

— nála szokatlan eréllyel — átvillant előttem Nagy Imre alakja, akinek — mint az Országgyűlés elnökének — az 1947-es parlamentet megnyitó beszéde lelkes helyeslést váltott ki az ellenzékből — és sokkal kevésbé saját pártjából, a kommunista pártból — és főleg az a Nagy Imre jelent meg előttem, pillanatokra, akivel 1947 őszén a parlamenti elnöki szobában közel 15 percig vitáztam egy interpellációm ügyében és azzal az érzéssel búcsúztam el tőle, hogy nem egy fanatikus pártvezetővel, hanem a magyar nép érdekét szívén viselő emberrel beszélgettem, akinek nemzete sorsa a legfontosabb.)

H. Lászlónak, aki a táviratküldés ügyében a többesszámot nyilván az amerikai magyar emigráns szervezetekre értette, így válaszoltam:

Nem küldhetünk táviratot. A Szovjetunió máris teletülkölte a világot, hogy a magyar forradalmat kívülről irányítják, amit ugyan senki sem hisz el, de egy ilyen távirat mégis a kívülről jövő beavatkozás, vagy irányítás látszatát keltené. Sokkal célravezetőbb lenne — mondtam támadólag,

— ha az ENSz főtitkársága küldené a táviratot, hiszen ti kaptátok a kérést és nektek nemcsak jogotok, de kötelességetek is a magyar kormánnyal érintkezésbe lépni, ha tisztázandó kérdés merült fel. Sőt, hívjátok fel Nagy Imrét azonnal, holtbiztos, hogy azt feleli majd, hogy az ENSz a rendkívüli közgyűlésén tárgyalja a nemzeti lét vagy nemlét kérdését.- Mi ezt nem tehetjük — hangzott a határozott válasz.

— Neeem? Miért nem?

Most nem tudom megmondani, de az biztos, hogy innen nem fog távirat menni, sem telefonhívás.-81 -