Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

LUDVIG NÁNDOR

Új évezred, magyar hivatás

(Egy nemzet rejtélye)

Ülök New York-i szobámban, és Magyarországra gondolok. Eszembe jutnak megaláztatásaim, a hiábavaló próbálkozások, hogy kiadathassam könyvemet, munkahelyekről való eltávolításaim idegbeteg korszakai, a nyomasztó albérletek, amelyeket sorsom szimbolikus élettereinek éreztem. „Kifosztottatok! megraboltatok!” — ez zakatol bennem, s mint egy kérlelhetetlen belső vádbeszéd tanúi: alakok jelennek meg előttem. Szüléimé, akik csak jó állampolgárok akartak lenni, és félelmet, nélkülözést kaptak cserébe, nemzedéktársaimé, akik gyávává, erőtlenné, haszonlesővé züllöttek anélkül, hogy azt észrevették volna, látom Sarkadit, B.Nagyot, Kondort, Latinovitsot, Bódyt, mint véres menetet, fénylőnek született agyukat alkoholtól és depressziótól szétrohadva, és az egyszerűek becsapott tömegeit is: Cseh Tamás Antoine-jait és Desiré-jeit, a ,.Darabbér”-ből élőket, Hajnóczy „Fűtő”-it. Dühöt, elkeseredést, fájdalmat érzek. Ez a nép 1956 emlékének nem kegyhelyeket épít, hanem a letagadás pincéit, végignézi, ahogy Erdélyben a vele egyvérűeket elveszejtik, Moszkva barbár dirigálását hízelegve hallgatja, és hagyja, hogy disszidáljanak azok, akik talán a legjobban szeretik. Megérdemli hát, hogy a történelem, amely arra már régóta készül: végleg maga alá temesse.

De mégis: nem lehet-e, hogy „gyémánt-kupolájú társadalmak,szépséges arcok, testek, szívek formálódnak a rothadó üstben”? Nem lehet-e, hogy csak én, a sebzett lelkű nem veszem észre, hogy Magyarországon minden, minden az újjászületés csíráitól terhes?

Hiszen, — mégha van is benne valami ördögi, hogy éppen ott születnek a legnemesebb dolgok, ahol züllöttség és önkény uralkodik ebben az országban csak az általam megélt harminc év alatt nagyon jelentős művek jöttek létre. Nagy László és Kondor Béla jövendölései a túlélés angyalairól, a „Ködszurkáló” újkori passiója. Varga Imre titánokat idéző Széchenyi-szobra, ,,A némaság könyve” költészetújító gyémánt-versei, az érzések legmélyebb kútjából fölhozott Szindbád-film, a hátborzongató „Kutya éji dala”, a Markó-balett pokol és menny között kifeszülő előadásai. „A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából” őskort, újkort egymásbagyúró hangja, a Bizottság vagy a Vágtázó Halottkémek boszorkány-zenéi, a „Reformvár” Kelettel, Nyugattal mit sem törődő független utópiája... — mennyi különös, igéző virág! Nem sírra — szűz forrás köré valók.- 5 -