Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

Ugyanennek a beszélgetésnek a végén el is árulta, hogy nemsokára indul Tökölre. Mert este tízkor ott folytatják a tárgyalást az oroszokkal. Amiről ő nyilván már délután tudott, LEGALÁBB délután, csak nekem nem akarta bevallani.

És akkor én ettől NAGYON kétségbeestem. Annyira, hogy utána még szinte szégyeltem is magamat, mert bizony én szabályosan KÖNYÖRGŐRE fogtam a dolgot. Hogy az Isten szerelmére, NE MENJEN!

— De hát MIÉRT mondod ezt? MIÉRT ne menjek?! MIÉRT gondolod, hogy------ Hát ne haragudj — mondom —, de hogy ESTE TÍZKOR, hogy a

városból KI, az OROSZOK HOZ! Már hogyne mondanám hogy NE menj! Az Istenért, hát ha számít valamit a kérésem, akkor------RETTENETESEN meg voltam ijedve!- De egyáltalán — mondom neki —, hát MIÉRT este, miért pont TÍZKOR?! És miért OTT?!

És emlékszem a hangjára, ahogy erre olyan erőltetett nyugalommal magyarázta, hogy a diplomáciai szokások szerint a tárgyalás folytatásának a helyét és idejét már a másik tárgyaló fél határozza meg, és az oroszok ezt a helyet és időt kérték. És azért ma este, hogy minél előbb pont kerüljön a megegyezés végére.

Nekem ez BORZASZTÓ volt, BORZASZTÓ volt

Akkor még mindenféle ilyen buta intelmek, hogy „vigyázz nagyon magadra”, meg hogy „ha szünet lesz, azonnal jelentkezz”, „ha készen vagytok, egyenesen gyere haza”, meg én nem tudom -Ezzel búcsúztunk.

Nagyon bennem maradt ez a rossz érzés, egész estére bennem maradt. De közben azért annyi minden más is volt, a kilépés a Varsói Paktumból, a függetlenség — valami boldog izgalomban nyüzsgött körülöttem ez a társaság, persze hogy ebből is ragadt rám valami — szóval olyan furcsa, zaklatott, megkevert hangulatban ültem végig az estét, meg az éjszaka nagy részét is, mert senki nem volt álmos, nem lehetett őket lefektetni — ebben a kettős érzelemben vergődtem ott, boldogságban és szorongásban —

Valamikor decemberben lehetett már, hogy a Takács bácsi, az uram volt sofőrje kivitt valahová Pest mellé, talán Maglódra. Valakihez, aki az uramnak segédtisztje volt a Kiliánban — a nevét sajnos elfelejtettem már, akkor nem mertem felírni, később meg már nem emlékeztem rá. És ez az ember elmesélte nekem ezt az utolsó estét, az indulásuk előtti órát. Mert talán a Kiliánból indultak Tökölre erre nem esküszöm, de úgy emlékszem. És ott együtt voltak egy szobában akkor is, amikor Pali velem beszélt telefonon.

És ez az ember elmondta, hogy a mi telefonunk után az uram gondterhelten sétált föl és alá a szobában, nem szólt semmit, csak oda-vissza, odavissza — így mesélte nekem ez a férfi. És akkor ő megkérdezte tőle:

— Vezérőrnagy bajtárs, nyugtalan? Nem jó érzésekkel indul?- 44 -