Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

kák lüktető adatai. Fölidéződik bennem egyik, néhány hónappal ezelőtti mondata: ,,A magyar népet már sokszor kijátszották a nemzet ellen. Hol osztályérdekből, hol tehetetlenségből, vagy kétbalkezességből. A veszély, mint beteg hagyomány, ma is itt ólálkodik körülöttünk. De — tette hozzá némi szünet után — egy tudatában elfásult népet a nemzet ellen bármivel kijátszani, akár ideiglenes jóléttel is, csak ideiglenesen lehet, mivel a nemzet: metafizikai többlet, azaz: nemcsak földrajzi, gazdasági és politikai valóság, hanem történelmi és szellemi is!"

Mások mást, szóbeli végrendeletéből én ezt jegyzem föl magamnak ismétlésre.

Kedves Donáth Ferenc! 1979-ben Bibó Istvánt temettük együtt Óbudán. Május volt, virágoztak a gesztenyék, esett az eső. És nekünk akkor, azon a napon, nemcsak a gyászt kellett elviselnünk, hanem lidérces tekintetek súlyát is. Mintha állampolgári bűnt követtünk volna el azzal, hogy egyik legnagyobb magyar politikai gondolkodónkat kísérjük el utolsó útjára. Most Téged kísérünk els teszünk hasonló megrendüléssel hazai földbe.

Búcsúzom Tőled, Ferenc, búcsúzom utoljára. Lélekben fölemelt kézzel, ahogy az életben annyiszor.

Elhangzott Donáth Ferenc temetésén Budapesten. 1986. július 29-én.

FÜZESI MAGDA

Küzdelem

Nehéz páncél szorítja lelkem, mégis futnom kell rendületlen. Vagyok, kit megvert bíbor átok, hogy keressem a szabadságol.

Éget a nap, tépnek az ágak, az erdőn bősz vadak tanyáznak. S bár vízesés dübörög bennem, szomjan halok e küzdelemben.

(Kárpátalja)- 18 -