Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

A filozófia, ugyanúgy mint az egzakt tudományok és a művészetek is — önkifejezés, nem az, hogy ,,mi van”. Az értesülések áradatában különben is csak egyszeri rálátással tudunk eligazodni, és az összeválogatott adatok célirányos terelgetése, vagy pedáns rendezgetése csak másodlagos célokat szolgál. A minőséget a filozófiában is az emberi átélés teljessége határozza meg.

Határ Győző szkepticizmusának nincs semmi kapcsolata a nihilizmussal. A szerző a tényleges semmit — a nemlétezésen túli nihilt a nyelv összeomlásával azonosítja és saját nyelvezetének „játszani is engedd” szabad szárnyalása önmagában is a létezés mellett való állásfoglalás. Határnál a nyelv létezésünk közege és bizonyítéka. Ez az a pont ahol bölcseleté célirányosságot nyer és elkötelezetté válik. A bölcselet célja nem a létezés utainak egyengetése, de az mégsem önmaga szabályait szentesíti, és azt nem is teheti: „Virágot szedünk és annak illata átitatja ruhánkat”. Az alkotás önmagában is a lét mellett való állásfoglalás és, hogy ezt tagadjuk ahhoz is értelemre és szabadságra van szükség. Mi több a nemlétezés mellett való „állásfoglalás” is egy fajta létbeli tevékenység és végső fokon magát a létezést igazolja. A nyelv züllesztése és az egyéni szabadságvesztés együtt jár az államhatalom erősödésével és napjainkban világi méreteket ölt. A hatalom a saját akaratának megvalósítására használja a nyelvet. A szóváltást a parancsszó, a szavakat a jelszavak — a logoszt a logorea váltja fel. Aki az igazságot bitorolja, az a nyelvet is bitorolja, mert ahol az eszmék nem egyenrangúak, ott a szavak sem egyenrangúak. A nyelv kiválik önnön közegéből, a szavak elvesztik emberi melegségüket. A szókimondásra való rátermettség életveszélyessé válik. Amikor a logikát az utópia és az illúzió váltja fel, a nyelv a tabúk, a ráolvasás és a kuruzslás fokára süllyed. Szótárakat lehetne összeállítani azokból a szavakból, amelyeket a hatalom megnyomorított, száműzött, vagy érdemtelenül piedesztálra emelt. A hatalom által megbélyegzett, illetve pártfogolt szavak serege időszakonként divatszerűen váltakozik, de a nyelv züllesztésének folyamata egyre erősödik. Határ Győző „nyelvezete” igenlő példája az emberi szavak egyenrangúságának. Nyelvhasználata, szókapcsolatainak merész képzettársítása — mondanivalójának természetes velejárója — nem külön érdem, hanem a gondolkozó embernek önmagához való következetessége. A bölcselet szabad emberek dolga. Emberek gondolatai, nem isteni kinyilatkoztatás sugallata, és nem is az egymásra épülő és önmagukba visszatérő fogalmak taposómalma. A filozófia nyelve ugyanaz ami nevet ad a katángkórónak a reménynek, s a mindennapi kenyerünknek — ami sajátunk. A magyar nyelv különösen sebezhetőnek bizonyult a más keze lába eszmékhez való igazodásában. Kommunizmuson innen, a nemzet csinosodásán túl, végre mi is belekapcsolódtunk a globálisba: Az atomlövedékek szórás területének — özön közönyének — rideg ballasztikája aztán igazán nem kérdezi meg: „... Hol lakott itt Vörösmarty Mihály?” Nemcsak a népek tengeré-59-