Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)
1985-09-01 / 17. szám
SZA THMÁR Y LAJOS „Fegyvert s vitézt éneklek” Mi mindenen rohantál át két emberöltő, háromnegyed évszázad során és mi minden száguldott át Rajtad ez alatt az idő alatt! Milyen fegyelmezetten törhetetlen ma is, börtönök után, Recsk után, Afrika, Ázsia, Amerika után is törékenynek látszó tested! Testednél is mennyire törhetetlenebb ma is szellemed, intellektusod, lelked! Olyan könnyű 75-ik születésnapodra írni Rólad — és éppen ezért olyan nehéz! Nehéz vitézi éneket írni arról, akinek hősiessége, bátor kiállása nem „alaptermészet”, hanem tudatos vállalása akár a lehetetlennek is — élete lényege érdekében. Ez a lényeg, életed tartalma, célja, quinteszenciája a költészet. Téged álmodott meg római elődöd, mikor azt mondta „Poéta nascitur” — „költőnek születni kell”. Akármit tettél, akármilyen jelmezben, egyenruhában, akármilyen szerepet osztott Rád a Nagy Szereposztó, elsősorban és lényegileg mindig költő voltál, költő maradtál, költő vagy ma is. Fegyverzeted, teljes fegyverzeted, zsúfolt arzenálod szellemi fegyvertár. Vérted a klasszikus költői tudás páncélja, pajzsa; sisakod / melynek rostélya soha nem takarta el arcodat / a szellemi fölény nyújtotta védelem. Kardod, lándzsád, nyilaid mind a szó, a rím, a gondolat, a vita fegyverei. Egész életedben mindig, mindenkivel szemben ugyanazt az igazságot védted, akármennyire ellenkezett a pillanat divatával. — „Hallgasd e zordon, sápadt férfinépet s az örömtelen, éles állá nőket! Egy országban laknak, ahol akármit tehetnek, melyben mint a dudva nőnek s hol abból élnek, hogy azt az országot dicsérik, melyben tarkón lőnék őket. " (Francia baloldal, Párizs, 1946. március) írtad a háború után, útban Magyarország felé — és talán soha senki szebben, tisztábban, őszintébben meg nem írta, hogy miért ment vissza, ezer kétely között, mint Te: „... Mindez csupán kulissza, Mellébeszélés, maszlag, — Önzésem hajtott vissza, hogy költő maradhassak ... ’’- 5 -
