Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

BÁRÁNY JÁNOS

Egy román katona sírjánál

Az ének nincs abban a helyzetben, hogy szépen szóljon. Nem hallgathatok. A Goebbels-vírusból megint kinyamvadt az a filléres hályog, melyet oly drágán fizet, egyként; román és magyar. Gyógyít a lélek Mengeléje! LÉT; kisírhatatlan gyöngyként az agyban. És NEMLÉT. És az örökkévalósághoz érintettek. Testükből nem születhetik himnusz, mert az őszbe krákogott Ceausescu-i nacionalizmus, visszadalolhatatlan. Európa kis hisztérikája, új bölcsőben? Miért ne? A remény csak flanc. Vén csecsemők, érettebben sírnak, s hogy áthervad-e gyász a születésen, az épp oly tudhatatlan, mint a halál miértje. Vajon hány angyal bóbiskol a felejtésben? Vagy a mamlasz csönd, most ismét végigálmodja magát? Bujócskázó értelemnek nem kell a múlt. Ám, akik magukhoz szelídítik a muszájt, megteremtik a kényszert, szabadnak.

Morális önkívületben, csak politikusok házasodnak; de halálra nincs történelmi jelentkező. Nép nem is lehet! S ha van még erkölcs a csalásban, a diplomácia nem koccint fáraókkal.

A kibambulhatatlan mag, nem román vetés. A cselekvésnek — ha lehet — annak kell lenni. A néma tiki-takinak különben vége. Nem kell az ideológiai üveggyöngy sem. A dákok — talán — elrománosodtak. Boldog nép! Nekik még nem fedezték fel Romániát.

Most nincs villany. Erőszak van. És hadsereg, mint lánycsődület. Ősök, hősök, egyebek. Egy családregény történelmi kellékei.

Társadalmi öröklődés génjei — maguktól — nem mutálnak. Ezért „olcsóbbak” a forradalmak. De ha Istennek lenni: betegség; a fenébe is, legalább a népet ne engedjétek vízen járni!- 50 -