Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)
1985-09-01 / 17. szám
3. Az ifjúság vallásos nevelésének problémája Az egyház és az állam viszonyának évek óta ez a legvitatottabb, a legtöbb szabálysértést tartalmazó problémája, bár ezek az ellentétek rendszerint nem kapnak nyilvánosságot. Nagyrészt a pillanatnyi politikai széljárástól függ, hogy mikor mennyire merev, vagy mennyire enyhülő a helyzet. Sok függ a helyi pártemberek beállítottságától is, és a helyi lelkészek bölcsességétől, helyzetkihasználásától. Az állam hivatalos vallása az atheizmus. Az iskolák államosításával, a cserkészet megszüntetésével, és minden sport vagy ifjúsági egylet kisajátításával, az állam féltőn őrködik, hogy az ifjúságot idegen hatások ne érhessék. Az egyházak befolyását megtűri, de mindent elkövet, hogy azt megnehezítse, hatástalanná tegye. Az iskolai vallásoktatás elvileg szabad, de az évek folyamán annyira elsorvadt, hogy ma már ritka az az iskola, ahol számottevő iskolai vallásoktatás folyik. Már a beiratkozás oly sok bonyodalommal jár (mindkét szülőnek munkanapon kell megjelennie, az évből csak két nap van adva a beiratásra), és a gyermek is annyi megkülönböztető hátránynak van kitéve (érdekes iskolai programokból kimarad, esetleg társai, vagy tanárai gúnycélpontja lesz), ráadásul a vallásórák is sok esetben „unalmasak”, így nem csoda, hogy a gyerekeknek csak elenyészően kis százaléka jár hittanórákra. Több lelkész megállapítása, hogy hiba volt a vallásórákért annyira harcolni, a mai körülmények között nem az a legmegfelelőbb érintkezési lehetőség. A vasárnap reggeli gyermek-istentiszteletek nagyon sok gyülekezetben működnek. Rendszerint több korosztály összevonva részesül az istentiszteleti keretbe ágyazott vallásoktatásban. Előnye, hogy a gyerekek az egyházi épületben nyugodt körülmények közt együtt lehetnek, szinte fokozatosan oda kötődhetnek az egyházhoz. A tanítás színvonala vegyes, van ahol a lelkész, máshol világiak vezetik az együttléteket. A tananyagot is a vezetők állítják össze. Kedves és biztató színfoltjai ezek a vallásos nevelésnek, amelyeket mindenképpen becsülni kell. Mégis, az az általános megfigyelésem, hogy igazán elmélyült és rendszeres vallásos nevelésre itt nincs idő és alkalom. Létszámbelileg a magyar ifjúságnak csak egy igen kis töredékét hozzák el a gyermek-istentiszteletekre, így az ifjúság nagyobbik hányada nem kap vallásos oktatást. A konfirmációs oktatás életkorban az az utolsó alkalom, ahol az egyház az ifjúságot elérheti. Sok helyen a régi hagyományok még élnek annyira, hogy olyanok is eljönnek konfirmálni, akik különben nem vesznek részt az egyházi életben. Ha a lelkész gyermeke is konfirmáló korban van, olyankor a barátok is jobban jönnek, az osztály létszáma nagyobb. Volt idő, amikor már fiatalabb korban, mondjuk 12 évesen elkezdték a a konfirmációs oktatást, mert nem akarták, hogy az általános iskola végzős évében, a középiskolai felvételek idején legyen a gyermek kapcsolatban az egyházzal, félve, hogy ez a kapcsolat a gyermek hátrányára válhat. Azt mondják, ma ez már nem számít. A konfirmációs előkészítést minden lelkész komolyan veszi, látszólag mégsincs elég foganatja.- 105 -
