Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)

12. szám

minden sivár egyenes a temetőkben. Különben, mint Amerikában is. Könnyebb gondozni őket ha nincs domb. Gondozni? Kinek van ideje arra, pénze? Aki tudni akarja, kié ez az ország, nézze meg a temetőket. Ott, ahol a gyom veri fel őket. Vagy a Kerepesi temetőt, ahova a pártarisztokrácia temetkezik. Még a halálukban is elkülönülnek, ott Kossuth meg Károlyi körül, az ő porhüvelyüket nem üríti ki senki, ott vannak glédában a moszkvai emigráció aprószentjei, jól gondozott sírokban, feleségestül. Adorno, vagy valamelyik haverja, azt mondta pár hónappal az elhalálozása előtt, hogy a marxizmus nagy baja az, hogy a halált nem tudja magyarázni. Se megakadályozni. Nézd azt az orthodox emóciónális temetkezést, amit rezesbandákkal a rendszer nagyjainak celebrálnak, pap nélkül, veres koporsókkal. Tényező, lesz-e porhüvelyük az elmúláson is túl, úgy mint a régi gerófoké a mauzóleumokban? Statisztikát készítettek Amerikában, ki akar az itthon született amerikás magyarok közül Magyarországon temetkezni. Csak 20 százalék akar. Nem ez az újhazataláltság legbiztosabb jele?

16. kép

A beszélgetésbe belerobban az ablak előtt az országúton vágtázó sírkőszállító teherautó, és erővel tolja félre az útból a kirándulók kisautóit. Az alkonyaiban a budai hegyek felett, az óbudai kocsmából nézve, három alak jelenik meg. Mindhárom a Halotti Beszéd első sorait ismétlik el, stiláris változásokkal, egymásután. Az első egy katolikus barát, ki a celebrálás közben díszesruhájú püspökké változik s püspöki áldást ad mosolyogva. Aztán egy kálvinista prédikátor, fiatal, sámáni-bajszos képpel, nagy elszántsággal. Aztán egy párttitkár, nyegle meggyőződés nélküli hangon kántálja szövegét. Látják az elvtársak, mik vagyunk. A materialista világnézet tanítása szerint az anyag nem vész el, s az sem, amit az anyagból lett szellem alkotott. Rezesbanda, kopottruhájú, unottképű zenekari tagok lépésben haladva fújják Chopin gyászindulóját és az Internacionálét. Egy percre a kerepesiúti pártsírsor és a Révai Józsefet magában foglaló betonmauzóleum látszik, aztán a Kossuth mauzóleum. A sírkőszállító autó hirtelen lefékez egy gondozatlan dunántúli vidéki temetőben. Munkások leveszik róla a sírkövet s gondosan ráhelyezik egy egyszerű sírra. Egy kéz rávési az elhalálozási dátumot: Izsóp János, szül. 1886. júl. 28, meghalt 1972. szept. 29. Felesége stb. Egy arrajáró megjegyzi. Nem írták rá, hol született és hol halt meg. A betűaranyozó elcsodálkozik. Tényleg. Ezek azelőtt mindig ugyanazon a helyen születtek és haltak meg. 1945 óta mozgó világ van, semmi sincs többé a helyén. A kép lekicsinyül s a gránitsírkő eltűnik a perspektíva végén.- 58 -