Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

lajdonképpen csak az úgynevezett „győri program” után, 1938-ban vette kezdetét. Ez időpontig — Trianon és a Kis Entente miatt — a magyar királyi honvédség törpe létszámú, páncélosoktól, harcirepülőktől, nehéztüzérségtől megfosztott úgynevezett zsoldos hadseregből állott. Tengernyi volt a probléma a most kivonuló 2. magyar hadseregnél, kezdve a fegyverektől egészen a személyi állomány megfelelő motivációjáig, hisz a legtöbb „baka” úgy ment ki a frontra, hogy ő a szükséges áldozat, aki életével kénytelen megváltani a többi otthon maradott békés jövőjét. Nem volt jobb a helyzet a harci szellem tekintetében a tisztikarnál sem. A 2. magyar hadsereg parancsnoki karának egy jelentős része főhadnagyig bezárólag tartalékos tisztekből állott. Őket, érthetően, a katonai szolgálat iránti érdeklődés vagy ragaszkodás nem nagyon uralta. Idejük egy részét — ahogy a későbbiekben Szombathelyi vezérezredes egy leiratban megállapította —jórészt „felelőtlen politizálgatással, az ország kül- és belpolitikájának bírálatával, filmmesék, novellák írásával és a hadtáp területen nagyarányú üzletieskedéssel” töltötték. Közben leszerelésükre vártak és ha mód akadt rá, ezt meg is sürgették. Egyébként is az a hír járta be az egész hadsereget, hogy a kivonuló katonák „legfeljebb” csak hat hónapig maradnak. Utána leváltják őket.

Az első katona-szerelvények 1942. április 11-én indultak el Magyarországról. A tűzkeresztségen a szombathelyi III. hadtest csapatai Kursk városa térségében június 28-án estek át. Ezen a napon vette kezdetét a nagy német nyárt offenziva, amelynek keretében (többek között) a 2. magyar hadseregnek a Donig kellett előnyomulnia. Jóllehet a szovjet csapatok csak egyes nagyobb körzetekben fejtettek ki komolyabb ellenállást, már maga az „orosz tér” legyűrése is a harcban gyakorlatlan honvédek és tisztek számára nem egy problémát jelentett. A nappali rekkenő hőség, a hideg éjszakák, a hatalmas sík terület, amelyen szinte elveszett az ember, és nem utolsósorban az ellenséges környezet — a harciszellem növelésének nem igen használt. A jórészt hosszú gyalogmenetben végrehajtott előrenyomulás a III. hadtest csapatai számára július 6-án fejeződött be. Az első egységek ekkor már elérték a Don folyót. A következő hetekben felsorakozott melléjük a pécsi IV. és a miskolci VII. hadtest is, leváltva az ott található gyorsan mozgó német csapatokat.

A 2. magyar hadsereg részére egy új hadműveleti időszak vette kezdetét: a közel fél évig tartó védelem a Don nyugati partján. A németek által kijelölt védelmi sáv — Voronyezstől Pavlovszkig — semmikép sem állt arányban a magyar hadsereg harci erejével. Először azért sem, mert egy maximum 150 kilométernyi „vonal” helyett az végső kiterjedésében 230 kilométer volt. Másodszor pedig: mert még a 150 kilométer védelmi sáv esetében is Jány vezérezredes könnyű hadosztályai (azaz a szokásos három gyalogezredes hadosztály helyett két gyalogezredes hadosztály) erejükhöz mérten csupán csak folyammegfigyelői feladatokra lettek volna alkalmasak! De a felettes német parancsnokság erre nem volt te87 -