Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

A humanizmus parancsa ugyan ezt diktálja, mert a törött szárnyú madárfiókát is pátyolgatjuk, ám később már nem törődünk azzal, hogy sikerült-e fészket találnia. És egymást is mennyire tudjuk szeretni, segítünk a bajbajutottakon, de hatalmas brutalitással is öldöklünk, különböző ideológiáktól, hatalomvágytól vezérelve. Aztán siratjuk, gyászoljuk, megbosszuljuk a csatatereken, börtönökben elpusztultak tízmillióit, s közben nem vesszük észre, hogy a ,,homo” önmaga ellen is katasztrofális vérengzést folytat. Mi az oka? — sikolt fel sokakban a döbbenet, és miért éppen Magyarország vezet ebben a szomorú világstatisztikában! Gróf Széchenyi István pisztolyának dörrenése egy borzalmas start kezdetét jelezte, s ebben a versenyben mind többen és többen vesznek részt, mondván, hogy mindenkinek joga van szépen élni, de szépen meghalni is. Talán igaz, viszont gondolnak-e az önkivégzők a szivárvány kapujában arra, hogy ezzel a tettükkel örökre megcsalják a ,,másvilággal” szeretteiket, s ebből a „kapcsolatból” nincs visszaút, megbocsátás, az efféle monogámságból nem lehet kilépni.!

„Kiáltás a szerétéiért...!”

Vannak társadalmi jelenségek, amelyeket kortól és politikai helyzettől függően, a tisztázás helyett misztifikálnak, különböző módon magyaráznak, vagy közönyös felelőtlenséggel elhallgatnak. Magyarországon 1945. után sok problémát vett körül intézményesített némaság, mondogatván, hogy ezek a „múlt átkos örökségei", de a szocializmusban majd fokozatosan megszűnik a bűnözés, a prostitúció, az analfabétizmus, a munkakerülés, a kitaszítottság és magány érzete, mindenki boldog lesz. Ebből a teóriából ugyan semmi nem vált valóra — legfeljebb az előző évekhez képest módosult! —, de azért a hivatalos kommunikációs csatornák (rádió, újságok, stb.) esztendőkig a minimálisra csökkentették az emberi gondokról szóló híreket, „amiről nem beszélünk, az nincs is"bugyuta elv alapján. így például az öngyilkosságokról is — szaknyelven: suicidium — csak 1957-ben jelentek meg ismét adatok. A Központi Statisztikai Hivatal 1958-tól kezdte el a rendőrség életvédelmi osztályával és az egészségügyi hálózattal karöltve az öngyilkosságok, valamint az erre irányuló kísérletek fölmérését, vizsgálatát.

Ám az első, részletesebb adatszolgáltatás csupán 1964-ben jelent meg, de a számokon és a szöveges értelmezésen túl az összefüggéseket nem részletezték. A téma kényessége miatt szociológusok, társadalomtudósok, írók sokáig hiába próbálták az önkézzel kioltott életek okait keresni, az orvosok — esküjükre hivatkozva, de valójában a felelősségtől félve — nem segítettek. Márpedig, a tapasztalatok publikálása, a nagy nyilvánosság előtti megtárgyalása nélkül nem lehet előre lépni, hiszen a „diagnosztizáláshoz" az egész társadalom aktív részvétele szükséges. A majd huszonöt esztendőn át fagyasztgatott hibernálás jege a hatvanas évek- 67 -