Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

— Leugrás! Álljon mindenki a kocsi elé! Szorosan egymás mellé!

Leugrom én is. Nehezen tudok talpra állni, mert a hideg éjszakában

elgémberedtek a tagjaim. A lábam irtózatosan fáj, érzem, hogy szinte belenőtt, beledagadt a cipőmbe.

— Gyerünk! — riaszt ránk az egyik géppisztolyos ávós.

Előttem emberek mozognak, a sötétben nehezen tudom kivenni, ávósok-e, vagy a társaink. De ahogy oldalra tekintek, látom, hogy ávósok sorfala között haladunk, lépésnyire állnak egymástól ránkszegezett fegyverekkel, géppisztollyal, karabéllyal. Talán harminc méternyit sem haladtunk előre, amikor újabb parancsot kapunk:

— Állj!

Előre tekintek. Fent előttünk vasúti töltés magaslik, rajta tehervonat áll. A mozdony sincs messzire tőlünk, s kontúrjaiból felismerem, milyen típusú: ahogy a vasútasok mondják, négyhuszonnégyes. Erős mozdony, messzire el lehet vele vinni bennünket. A mozdony mögött igen sok vagon áll, meg sem tudom számlálni, mennyi, mert öt-hat vagonnál messzebb nem látok.

Az egyik ávós, akinek nincs géppisztolya és bőrkabátban van, kiszámol közülünk hatot; ezeket közreveszik a géppisztolyos őrök és felfelkapaszkodnak velünk a töltésen. Már csak négyen állunk a sorban. Minket is nógatnak a töltés teteje felé s pár lépés után ott állunk az egyik vagon nyitott ajtaja előtt.

— Na, maguk ebbe szállnak! De mozgás! — rivall ránk az egyik ávós. Felugrunk a vagonba. Szabvány ,,G”-vagon, hat lovat, negyven embert szállítottak egy ilyen vagonnal valamikor. Éppen ezért várom, hogy még másokat is hozzanak utánunk társaink közül. A kocsiban koromsötét van. Hirtelen hangot hallok a kocsi egyik sarkából:

— Maradjanak a vagon másik végén! Mind a négyen! Ott! És üljenek le! A kezüket tegyék a térdükre! Értik?

Nem látom, ki adja ezeket a parancsokat, a vagonban sötétség van. De pár pillanat múlva szemem megszokja a sötétséget és négy ember álló alakját vélem felismerni a vagon másik végében. Valaki egy viharlámpát tesz fel a vagon nyitott ajtaja mellé. Az egyik ávós — most már látom az alakját — felveszi és a vagon közepére helyezi a padlóra. Közben kívülről becsukják a vagon ajtaját, motoznak rajta s ki tudom venni a hangokból, hogy dróttal erősítik meg a zárat. Tehát kívülről csuktak bennünket a vagonba. Velünk együtt az ávósokat is.

A középre helyezett viharlámpa sok fényt nem ad ugyan, de elegendő ahhoz, hogy lássam, kik állnak velünk szemben. Négy alacsony, rossz arcú, fiatal ávós őr. Valamennyi terpeszállásban, kicsit a vagon falának támaszkodva szegezi ránk a géppisztolyát. Nem lehetnek még húszévesek sem, alighanem önkéntesek. Ezek a legrosszabbak, a legtöbbjét szadista hajlama hajtja az ávó szolgálatába, ezek a legelvetemültebbek, vakon hajtanak végre minden parancsot.- 59 -