Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
„jó”, ritkán „kitűnő” megjegyzéseket. De a problématikus lapoknál, ahol dühös lendülettel odafirkantotta, hogy „Nem! 8 szótag!” (Ki akarta irtani a hosszú szavakat) — tétován megálltam. Egy belső hang azt súgta: „Ne radírozz ki mindent! Ki tudja...” S ugyanilyen szorongó érzéssel tettem a magnetofonba a kazettát utolsó, február 18-i, lugánói irodalmi estjén: Ennek a hangszalagnak feltétlen jónak kell lennie! Az ,,Énekes halottat" és a ,, Virágos ezüstpénzt" olvasta fel. Mindkettő halállal végződik. A formózai, „virágos” tallért meg is találtuk, temetése előtt, rossz gombok, gémkapcsok, savanyúcukorkák, mindenféle apróság közt — egy dobozban, s ha nem is tehettük már „nyelve alá”, mint kívánta volt, Budapest-könyvére ragasztva becsusztattam koporsójába, hogy legyen mivel fizetnie a Túlvilágon Kháronnak... * A lakás, a pregassonai „szőlőskertek utcájában” lévő, alig hat hónapja bérelt lakás örömmel, szeretettel, ízléssel elrendezett tárgyai szétszóródnak (minden egyes ember halálával átrendeződik a világ). Csupán egypár fénykép őrzi majd az egykori harmóniát. Ülök Tibor szobájában, s 1956-os magyarországi gondolatait idézem: „... megsímogatom íróasztalom lapját, melyen magam tépve annyi mondatot szakítottam ki magamból. Búcsúzom könyveimtől, maradék képeimtől... Mennyi öröm és bánat, civakodás és félelem köt ezekhez az empire-bútorokhoz!... közöttük álmodtam ölelő karokról-szerelmekről, innen mentem el mindig frontra, börtönbe, fárasztó utakra. Közéjük tértem vissza megpihenni s újra kezdeni a harcot az igazságért. Most újra itt kell hagynom e bútorokat.” „A megváltoztatandók megváltoztatásával”, ezek a sorok ma is érvényesek. Dénes Tibor meghalt, rengeteg befejezetlen munkát és rengeteg megválaszolatlan kérdést hagyva maga után...- 16 -
