Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
ségüket arra, hogy ellenzéki álláspontot foglaljanak el, ami távolról sem volt veszélytelen kiállás. Ez az ellenzéki mozgalom történelmi tett. A csoport tagjai közé tartozott Gimes Miklós, Fehér Lajos, Komái János, Vásárhelyi Miklós, Kende Péter, Méray Tibor, Lőcsei Pál és Tardos Tibor. Kimondták, hogy „többé senki nem utasítja őket arra, hogy mit gondoljanak, írjanak és mondjanak”. (3. o.) Elhatározásukat valóra is váltották. 1954-ben, amikor a sztálinisták Nagy Imre személye és az Új Szakasz ellen általános támadásra indultak, a Szabad Nép-nek ez az ellenzéki csoportja Nagy Imre mellé állt. Ezzel ez lett nemcsak Magyarországon, de egész Kelet Középeurópában ,,a pártgépezeten belül az első tudatos és eltökélt ellenzéki mozgalom, mely aztán a következő három esztendőben egy humánus és liberálizált kommunista rendszer megteremtéséért küzdött". (5. o.) Az újságírók ellenzéki tevékenységét nyomon követte az írástudók lázadásának második hulláma, az értelmiségiek mozgalma, az Irodalmi Újság. A lap kezdettől fogva küzdött a sztálinisták ellen és az írókat lelkiismeretük vizsgálatára szólította fel. 1955 decemberében Rákosi beszüntette ezeket a mozgalmakat. Ekkor egy harmadik hullám: Nagy Imre baráti köre folytatta a küzdelmet a reformokért. Nem formális szervezet volt ez, hanem egyformán gondolkodó reformerek kötetlen találkozása, vitáik és tervezgetésük jelentette a mozgalmat. A kikristályosodott gondolatokat Nagy Imre a pártvezetőséghez intézett memorandum sorozatba foglalta össze. Ezeket az okmányokat adtuk ki (Kovács Imre, Kiss Sándor és én) a világ minden nagyobb nyelvén, a magyar eredetinek Nagy Imre A magyar nép védelmében címet adtuk (Forradalmi Tanács, 1957). Nagy Imre baráti köre hatásának hatalmas méreteit 1956 tavaszán hatvanadik születésnapján rendezett megemlékezések dramatizálták. Értelmiségiek, egyszerű emberek, a kormány néhány tagja és még a Budapesten tartózkodó Mikoján is tisztelgő látogatást tett Nagy Imrénél. Nagy Imre valahogy úgy tűnik ezekben a napokban, mint Deák Ferenc a Bach korszakban: északi csillag, aki felé tájolják iránytűjeiket a reformerek, a hívők, a bátrak és az opportunisták. Bármi céllal fordulnak is az emberek Nagy Imre felé, számuk azt bizonyította, hogy Nagy Imre belső száműzetésében is a nemzet vágyainak és céljainak kifejezőjévé vált, csakúgy mint Deák 1849 és 1867 között. A negyedik hullám az értelmiség ellenzéki mozgalmában a Petőfi Kör volt. A XX. kongresszus szellemének Magyarországon való meghonosítására fokozták a Petőfi Kör tevékenységét. A kör az egyetlen lehetséges módon, mint a DISZ vitafóruma, 1956 nyarán az ellenzék főfórumává vált. A munkásság lázadása Az írástudók lázadásának ezek a hullámai nem keletkeztek légüres társadalmi térben. Már 1953-ban a kelet-berlini zavargások után sztrájkok törtek ki Csepelen és az Észak és Keletmagyarország-i iparvidéken. 1954 tavaszán újabb sztrájkhullám következett de még szabotázsra is sor került. 1956 júniusában a lengyel események visszhangjaként sztrájk tört ki. Több ízben a rendőrség „semleges” maradt ilyen zavargások alkalmával. (23. o.) Röviden szólva a munkásság nem kullogott az értelmiség mögött, hanem történelmi fegyverével, sztrájkkal fejezte ki ellenszegülését a sztálinista rendszerrel szemben, párhuzamban az írástudók lázadásával. A Munkástanácsok Ebből a munkásmozgalomból született a munkástanácsok rendszere, az a forradalmi intézmény, amelyet Lomax a legnagyobbra tart minden forradalmi intézmény között. A szerző úgy véli, hogy a munkásosztály saját elgondolásai szerint, saját tervei alapján, saját erejéből olyan intézményt teremtett, amely a forradalom utáni új Magyarország társadalmának alapköve lett volna. Lomax- 109 -
