Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

különösen figyelemre méltó; itt felsorolja Gosztonyi, mi történt 1956-ot követően a jelentősebb katonai és rendőri vezetőkkel. Tanulságos periratnak is beillene.

Kabdebó Tamás recenziója az irodalom szerepéről beszél irodalmi szinten, elemezve a magyar írók és költők magatartását 56 előtt, műveik jelentőségét a kirobbanás idején, majd szerepüket a győzelem napjaiban és a későbbiekben. A cikk csaknem valamennyi magyar toliforgatót felemlíti, hosszan idéz jellemző versszakokat az adott periódusokból, nemcsak a „szabad” sajtótermékekből, de a börtönökben született le nem írt versekből is mazsolázva. A cikk második része röviden feltérképezi a nyugatra menekült írók és az otthoniak figyelemre méltó alkotásait az elmúlt 25 év alatt. Befejezésül leszögezi, hogy nem született még irodalmi remekmű 56-ról; befejezetlen maradt az. írók forradalma is, mert: „Remekmű akkor rügyezik ki majd, ha egyszer végre eljő a tavasz.”

A nemrég elhunyt kultúrtörténész, Dénes Tibor brilliáns eszmefuttatása, .„Menekült és száműzött”, az exilium tipológiáját, a refugiumot mint koncepciót boncolgatja, alátámasztásul felsorolva a nagy klasszikus menekültek eseteit, különösen Alkaiosz, Ovidius, Dante és Stefap Zweig rokon sorsát velünk. Ezt a komoly tudományossággal és alapos kutatómunkával készült tanulmányt nagyszámú különnyomatban kéne terjeszteni, hogy valamennyi valódi és belső emigráns okulhasson belőle.

Oltványi László cikke, „Dél-Budapest bástyái” beszámol a főváros körüli harcokról a forradalom alatt. Ez valóban hézagpótló tanulmány, mert a peremvárosok működéseiről vajmi keveset írtak mind az akkori riportok, mind a későbbi kiértékelő beszámolók. Itt impresszív adathalmazt kapunk Űjpest, Kőbánya, Csepel, Pesterzsébet, Soroksár és Pestszentlőrinc harcairól.

Hasonló vénában tudósít Juhász László a „Megszólal a győri vaskakas” című tanulmánya a vidéki városok forradalmi tevékenységeiről, harcairól, különös részletességgel szólva a Győrött lejátszódó hősies ellenállásról.

Révész László már világtörténelmi perspektívába helyezi az 56-os eseményeket, különös tekintettel a magyar október központi helyére a Kelet-Európai forradalmi mozgalmakban. Kimutatja a hasonlóságokat az 1953-as Kelet-Német, 1956 júniusi poznani, 1968-as cseh és az 1968-as lengyel megmozdulások között.

Ismertetésem címét Kocsis Gábor\ó\ kölcsönöztem, aki közgazdasági és történelemfilozófiai alapon tárgyalja 1956 őszét, azt bizonyítva, hogy ami akkor Magyarországon lejátszódott, mérföldkő volt a forradalmak történetében, mert elsőnek szakított a francia forradalom és a marxi elmélet hagyományaival. Tételének bizonyítására hosszan idéz Hannah Arendt Forradalomról című könyvéből, aki szerint 1956-ban új utak nyíltak az emberi fejlődés számára, mivel akkor jött létre először a népi hatalomnak egy olyan formája, ami merőben új és egyedülállóan életképesnek bizonyult: a forradalmi munkástanácsok, a Munkásparlament. Ez volt az első „reális szocializmus”, egy olyan munkásképviselet, amely révén a nép közvetlen uralkodhatott, amit a kommunista párt csak társadalmi és eszmei hitele teljes feláldozásával tudott megdönteni. A tanulmány elkészülte utáni lengyel események igazolni látszanak Kocsis tételét, ahogy későbbi utószavában írja: „A jövő vetését mi vetettük el, ezelőtt huszonöt évvel. A szárbaszökkent vetést ma Lengyelországban újra páncélosok tiporják vissza a földbe. Az aratás ideje azonban eljön, és akkor aratni fogunk, lengyelek és magyarok közösen, az egész emberiség javára”.

A tanulmányok alaptémája és mondanivalója hűségesen alátámasztja a könyv címét és mottóját,: „A Forradalom nem fejeződik be mindaddig, amíg alapcélkitűzései, a nemzeti függetlenség és egy valóban demokratikus társadalmi rend, meg nem valósulnak."

Takács Klára- 105 -