Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

Lukács érzékenysége kizárólag a Kommunista Párt hullámhosszán mozog, a Kommunista Párt jövőjét maradéktalanul azonosítja a demokrácia jövőjével. Ez az eljárás már előlegezi a demokrácia és a kommunista párt tényleges azonosítását, vagyis a demokráciának az egy párt részéről történő kisajátítását, aminek bekövetkeztét Bibó akkor még valószínűtlennek, Lukács pedig kizártnak tartotta. (Megjegyzem itt, hogy a „bal”- és a „jobb”- oldaliság fogalmait kizárólag a vitázók által használt, hagyományosan tisztázatlan értelemben alkalmazom; e fogalmaknak ugyanis a politikában még visszamenőleg sincs olyan definiálható és praktikus értelme, mint a közlekedésben a jobbkéz-szabály. Például: Bibónak — aki a kommunista pártot a saját megítélése szerint csak jobboldalról bírálhatta — a rendőrdiktatúra visszaszorítására vonatkozó követelése „baloldalibb”, mint Lukácsnak a rendőrség túlkapásait helyeslő álláspontja, mely végülis egy a lakosság túlnyomó többsége ellen szegezett kisebbségi — tehát a szó klasszikus értelmében korántsem baloldali — diktatúrát készített elő.)

4 Ha már a rendőrségnél tartunk: Bibó és Lukács gondolkodói módszere éppen a rendőrség szerepének megvitatásakor tér el egymástól a legszembeszökőbben. Bibó elismeri, hogy a rendőrség „feltétlenül rászorul felfrissítésre és feltétlenül kell, hogy átalakuljon a jólöltözött emberek biztonságát őrző apparátusból a mindenki biztonságát őrző apparátussá. ” De ellenzi, hogy a pártok politikai pozícióként értékeljék a rendőrséget. „Ennek csak egy hamarosan bekövetkező polgárháborúra való tekintettel volna politikai értelme. Egyébként az arra nem alkalmas emberek által betöltött posztok nem .pozíciók’, hanem tehertételek. A kommunista párt semmivel sem vesztett annyit éveleji magyarországi ,pozíció - jából, mint azzal, hogy a rendőrségben tartott .pozíciói'-hoz ragaszkodott. A rendőrség nem az a terület, ahol nagyméretű, haladószellemű alkotómunka számára sok lehetőség volna. A rendőrség egy szakigazgatási ág, melynek eljárásmódjait — a demokratikusabb emberkezelés követelményétől eltekintve — nem a haladó szellemiség, hanem a jó szakigazgatás szükségletei és követelményei kell, hogy megszabják. ” Bibó leszögezi, hogy a rendőrségnek a konszolidációt kell szolgálnia, és kínos alapossággal kell ügyelnie a törvények betartására. Lukács György idézi Bibó felfogását a rendőrségről mint szakigazgatási ágazatról, majd hozzáteszi: „Nagy társadalmi átalakulások, a társadalom, az állam ujjászerveződése idején a rendőrség sohasem pusztán szakigazgatási ág hanem a politika, a társadalmi átalakulás egyik, igen fontos, fegyvere, .konszolidáció' és vele tisztán .szakszerű’rendőrség csak akkor válik lehetővé, amikor az új rendszer esküdt ellenségei annyira meg vannak már törve, hogy lemondanak a komoly ellenállásról, az új rendszer elleni aktív küzdelemről. "Nem vitás, hogy Lukácsnak teoretikusan igaza van: a rendőrség forradalmi időkben, amikor a hatalom megtartása fo-80-