Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

13. Babits Mihály: Utolsó Ady-könyv. Nyugat 1923. II. 640. 1.

14. Bori Imre: A szecessziótól a dadáig. Újvidék 1969. 33. 1.

15. Rába György: Ady lírája túl a szimbolizmuson. Irodalomtörténeti Közlemények 1977. 504. I.

16. Németh G. Béla: Expresszionisztikus jegyek Ady kései költészetében. Irodalomtörténet 1978. 3. 674. 1.

17. Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig. Budapest 1964. 83. és 98. 1.

18. Szilágyi Péter: Ady eldő szabadvers korszaka. Irodalomtörténeti Közlemények 1977. 555. I.

19. Babits Mihály: Utolsó Ady-könyv. uo. 640. 1.

20. Rába György: i.m. 509. és 506. 1.

21. A jószemű Hatványnak azonnal feltűnik, de ő is hanyatlásnak érzi: „Ebben az új kötetben villanatok, bekezdések, sorok vannak nagyszerűek, de az egész valahogy kalimpál, nyugtalan, kígyózó.” (Hatvány: Ady. Budapest 1974. 552. 1.)

GÖMÖRI GYÖRGY

Westerplatte, 1981 őszén

Roppant kőtömb, ember-emelte szikla mered a félsziget ormán, égre bök kőujjával a felkiáltójel-emlék.

Nincs mitől meghatódnunk.

Későn, mindig túl későn tiszteljük meg a múltat.

„Háborút soha többé!" a pusztába kiáltott jelszavak közül a legszebb.

Az arany lengyel őszben egy fájdalmas hajó búg; a túlsó parton fújtat, harsog, zúg a hajógyár.

Felkelt a munkásosztály — többé már le nem fekszik.

* Emlékmű a második világháború lengyel hősi halottjainak emlékére, amelyet Gdansk közelében, a hajdani Westerplatte erődnél emeltek.-74-