Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

tűnő 15 százaléka emigrált (és a XIX. században összesen 7 millió ír hagyta el hazáját). Ezek aztán külföldön is maradtak, nem úgy, mint az állítólagos másfél millió magyar, akik (Tamási Áron Ábeljéhez hasonlóan) csak rövid időre mentek el szerencsét próbálni, és legnagyobb részük hamarosan hazatért. Az 1. világháború előtti magyar emigráció statisztikája tehát a nemzetközi statisztikákkal egybevetve semmiképpen sem hat különösebben vádolólag a társadalmi vagy gazdasági igazságtalanságok tekintetében, miként ezt mostanában széles körökben divat feltételezni. És ha már ezekről a sokat hangoztatott igazságtalanságokról beszélünk, akkor hadd említsük meg azt a Móricz társadalomkritikai prózájából és Ady társadalomostorozó verseiből tévesen levont elképzelést, hogy a vidéki nyomorúság, a nagybirtokrendszer kizárólag az elmaradt magyar társadalmi struktúra bűne lett volna. Ezzel szemben ugyanilyen körülmények léteztek Olaszországban, Spanyolországban, a Baltikumban, és valószínűleg Európa egyéb részein is. Martin Andersen Nexö például a Móriczéhoz hasonló sötét képet festett a századforduló Dániájának szegényparasztjairól, az úgynevezett svéd proletárírók pedig hazájuk mezőgazdasági cselédeiről a huszas években. A tanulság: az összehasonlító módszer mind a statisztikában, mind az irodalomban egyformán fontos, és mindkét területen hozzásegít egy kiegyensúlyozottabb magyarságkép kidolgozásához.

Zárszóként ennyit: míg jelenleg még nem létezik egy elvileg megalapozott és meghatározott, magyarságtudománynak nevezhető kutatási terület, megvannak a szakemberek, a feltételek, és megvan az igény rá, hogy ezt a kutatási területet kijelöljük. A sokoldalú, szakmailag elismert magyarságtudományért tevékenykedve, nem szükséges ismét csak a „nagy kultúrák” kutatási diszciplínáira, a germanisztikára, szlavisztikára, anglisztikára tekintgetni irigykedéssel kevert vágyakozással. A magyarnál kisebb kultúráknak is sikerült már elismert képviseletet szerezniük a tudományos világban. Az északamerikai skandinavisztika húsz évvel ezelőtt unalmas, poros, kiegyensúlyozatlan szakterület volt. A hetvenes évek első felében viszont izgalmas, változatos, széles körben elismert kultúrdiszciplinává változtatta egy csoport újonnan feltűnt, lelkes, ötletes szakembert. Úgy tudom, a balti tanulmányoknak is szélesebb és elismertebb a híre a tudományos világban, mint nekünk, magyarságkutatóknak. Hogy ezen változtassunk, az kizárólag rajtunk múlik.-60-