Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-11-01 / 6. szám
«lîîVAKÔfcî 2008. június ború önkéntesei és azok is, akik abban az időben életkoruk miatt még nem lehettek önkéntesek) a megkínzott területre siettek. De mindegyiküket felülmúlta hősiességben Leo Schlageter, aki a Düsseldorf melletti mezőn francia golyó által halt hősi halált. A francia katonasággal szövetkezve a zsidó kommunista vezetők a berlini marxista kormányzati személyekkel titkos egyetértésben titkos felkelést szerveztek a Birodalom meg nem szállt része ellen. A német szabadcsapatok leverték a felkelést. De a meg nem szállt Németországban újra és újra fellángoltak a lázongások. Tömeges sztrájk tömeges sztrájkot követett. A munkanélküliség iszonyatos méreteket öltött. A munkanélküliek közel 8 milliós sereget alkottak. A házak, amelyekben a munkanélküli segélyüket kapták, zsúfolásig megteltek. Szidalmak és átkozódások fenyegették azokat, akik segíteni akartak, de nem tudtak. A múlt század 80-as éveiben Németországban egy antiszemita mozgalom lépett fel, amelyről sokat beszéltek. Annak érdekében, hogy azt a nyilvánosság szemében lejárassák, három zsidó felgyújtott egy zsinagógát, és egy bizonyos sajtó Isten házának ezt a meggyalázását a gonosz antiszemitáknak tulajdonította. De a golyó célt tévesztett. Kiderült, hogy a tettesek zsidók voltak, akiket súlyos büntetésre ítéltek. Mivel zsidó oldalon tudták, hogy a nyilvánosság milyen érzékenyen reagál a vallás ellen elkövetett bűncselekményekre, zsidó temetők meggyalázását találták ki, és ezeket futószalagon közhírré tették. Nem volt olyan hét, amikor ne adtak volna hírt felforgatott sírkövekről, és tettesként a „horogkereszteseket” gyanúsították meg. A „horogkeresztesek” az akkori politikai rendőrségnek szabad prédái voltak, és a politikai rendőrség zsidókat kiszolgálni kívánó buzgalma számára bizonyosan „nácik” lettek volna a tettesek, ha konkrét személyüket bizonyítani tudták volna. Nem volt nehéz felismerni, hogy melyik oldalon kellett volna a „sírgyalázókat” keresni és megtalálni. Frankföld egyik helységében 1933 után egy magas beosztású pártvezetőnél - lelkiismeret-fúrdalásától gyötörve — egy szociáldemokrata munkás jelentkezett, aki közölte, hogy a vörös újságtól a nemzetiszocialisták nyakába vart „sírgyalázást” zsidó felszólításra ő követte el. Ilyen alávaló eszközökkel törekedtek tehát a harc időszakában egyre erőteljesebben növekvő nemzetiszocialista mozgalmat a vallás tekintetében érzékeny közvélemény előtt lejáratni. Tömegfelvonulások az utcákon! Tömegtüntetések köztereken! Itt a zendülés vörös zászlaja, ott a horogkeresztes zászló! Itt a kommunista, ott a nemzetiszocialista. Horst Wessel egyike volt a Kuhn zsidónő bandája által Berlinben meggyilkolt személyeknek! A „Horst Wessel”-dal a reménykedő németek millióinak ajkáról szállt az ég felé! Számos párt létesült! Választás választást követ! Minden maradt a régiben. 1927-ben Birodalmi Pártnap volt Nürnbergben. A régi császárság Birodalmi Gyűlésének városa a nemzetiszocialisták ünnepi helységévé lett. A hívők reménye növekszik, de a tévútra vezetettek gyűlölete határtalan. Német a német ellen. A meggyilkoltak és megcsonkítottak száma nagy és egyre nagyobb. Isten az Égben, hol maradtál? Adolf Hitler a nép vezére lesz 1933. január 30. A Brandenburgi Kapun keresztül menetelnek az SA és az SS ezredéi. Menetelnek zászlóikkal a Birodalom meghódított fővárosának örömujjongása közepette. Az ősz tábornagynak és az első világháború őrvezetőjének szemei némán és a szívükben mégis oly hangosan szemlélik a gyönyörű eseményt. Valóság ez, vagy álom? A potsdami helyőrségi templomban szólnak a harangok. A Nagy Király kilép a sírboltjából és megáldja a végbemenő csodát: von Hindenburg tábornagy, szövetségi elnök fogadja kancellárjának, Adolf Hitlernek hűségesküjét. Németország felébredt! 1933. május 1. A tempelhofi mező emelvényéről a magányos fa mellett beszédet mond a Birodalom kancellárja, a német nép Vezére. A felvonult német szellemi és fizikai dolgozók millióinak leikéhez szól és kéri a népét: „Adjatok nekem négy évet!” A nép megadja neki az időt. A kohókat üzembe helyezik. A gyárakban dolgoznak a gépek, és 8 millió munkanélküli visszatér a munkájához! De a paraszt is kitépte magát „Júda kezéből”, szárba szökken a vetés! Mélységes boldogító érzés ragadja meg az egész német népet. Joseph Göbbels, a Führer nagy segítője, a genfi Népszövetségben hírül adja a német nép akaratát: a német nép újra szabad akar lenni, amilyenek egykor az atyái voltak. Fegyvereket kovácsolnak. A Reichswehr lesz az új népi hadsereg magva. Első zászlóaljai bevonulnak a Rajna szégyenzójánába. A Saar-vidék visszatér a Birodalomba. De keleten még égetően fájó sebek vannak: a keleti országrészhez vezető hidat egy kegyetlen diktátum kettévágta, ezért ez az országrész békés megegyezésre vár a németek és a lengyelek között. És mindenekfölött érvényben van a „nürnbergi törvény!” A nürnbergi törvény Minden népnek joga és kötelessége, hogy olyan törvényeket hozzon, amilyeneket a saját fennmaradása érdekében szükségesnek lát. Mózes, a zsidó nép vezére annak a háborúnak a kezdetén, amely az ígéret Földjét, Kánaánt a zsidók prédájává tette, ezt a törvényt hozta: „Azon ország népének, amelybe jöttök, ne adjátok lányotokat feleségül, és idegen nép lányait a fiaitok ne vegyék feleségül.” Mózes e törvénye tehát megtiltotta a zsidó vér keveredését az idegen népek vérével, és ezzel biztosította azt, hogy a zsidó örökség átöröklés folytán ne kerüljön idegen kézbe és a tipikusan zsidó testi-lelki sajátosságok örök időkre fennmaradjanak. Ez a törvény tehát a zsidó faj fennmaradásának védelmi törvénye. Kánaán meghódítása után történt, hogy sok zsidó már nem tartotta tiszteletben a mózesi faji törvényeket. A meghódított népek lányait feleségül vették és velük gyermekeket nemzettek. Az ilyen zsidók utódainál azzal lehetett számolni, hogy bennük a sajátosan zsidó testi és szellemi jelleg eltűnik. Ezdrás zsidó pap Mózes törvényét felújította, és ezzel a zsidó fajt önnön eltűnésétől megóvta. Miként Ezdrás könyvének 9. és 10. fejezetben erről beszámol, ez a zsidó pap összehívott egy népgyűlést, amelyen a törvény megszegését, mint súlyosan rossz cselekedetet és Isten elleni bűncselekményt ostorozta (Ez 9,5-6): „Mivel ilyeneket hallottam, kiterjesztettem kezemet az Úrhoz és így szóltam: ’Istenem, szégyellem magam, és nem merem felemelni arcomat hozzád, mivel gonoszságaink megsokasodtak fejünk felett, és bűneink az égig növekedtek.’” Megszólalt ekkor Sekenja, mint a népgyűlés szónoka (Ez 10, 2-3): „Hűtlenek lettünk Istenünkhöz... elbocsátjuk mindezeket a nőket szülötteikkel együtt.” Miután Ezdrás megeskette őket, „hogy e szavak értelmében kell eljárniuk” (Ez 10,5), megkezdődött minden idők legnagyobb tömeges elküldése. Mindazok, akik a zsidók közül nem-zsidó nőket vettek feleségül, elbocsátották feleségüket és gyermekeiket a zsidó nép közösségéből! Nem ismeretes, hogy abban az időben volt-e olyan rendszer, amely a feleségek és a gyermekek ily tömeges elbocsátását embertelennek nyilvánította és az elűzöttekért minden hatalmi eszközének alkalmazásával harcba szállt volna. De Ezdrást a zsidóság joggal ünnepli, mint egyik legnagyobb papját és vezérét. A mózesi fajvédelmi törvény megújításával megmentette a zsidóságot a pusztulástól. Az egyiptomiak, a perzsák, a görögök és a rómaiak csupán a történelem szereplői, mivel a vérüknek más fajokkal való keveredését törvényileg nem korlátozták. De a zsidó nép fennmaradt, él még ma is, és a XX. század folyamán elérte legnagyobb győzelmét: a világuralmat! Amit Mózes törvénye és annak Ezdrás által végzett megújítása a zsidók számára a múltban jelentett és még ma is jelent, azt kell, hogy jelentse a „nürnbergi törvény” a német nép számára. Ez az a törvény, amelyet a német Reichstag 1935-ben Nürnbergben hozott ilyen elnevezéssel: „ Törvény a német vér és a német becsület védelmére. ” A „nürnbergi törvénynek” ugyanannak kell lennie a német nép számára, mint ami Mózes és Ezdrás törvénye volt, és még ma is a zsidók számára: a fennmaradás védelme. Meg kell akadályoznia, hogy a német lányok idegen fajjal továbbra is összeházasodjanak, és a német vér továbbra is zsidó vérrel keveredjék. A „nürnbergi törvény” tehát nem támadás volt egy másik nép vagy egy másik faj ellen, hanem kizárólag a német nép további fennmaradásának biztosítására irányult. A „nürnbergi törvényt” a történelem egykor úgy fogja magasztalni, mint a XX. század legjelentősebb törvényét, és vele együtt fogja dicsőíteni annak alkotóját, Adolf Hitlert. Noha a zsidók aggályosán vigyáznak arra, hogy a Mózestől adott és Ezdrástól felújított védelmi törvényük fennmaradjon, a német nép védelmére kibocsátott „nürnbergi törvényt”, mint a zsidóság és a „demokratikus szabadság” elleni támadást ellenzik. Az a tény, hogy a zsidók a „nürnbergi törvény” hatályon kívül helyezését követelték a szövetséges hatalmak kormányaitól, és azt el is érték, mutatja, hogy máris milyen nagy hatása volt ennek a törvénynek a világtörténelemre. Háború és háborús bűn A második világháború átvonult Európa felett. A Führer halott. A Nagy-Német Birodalmat összezúzták. A német városok romokban hevernek. A német nép ellenségei kamatrabszolgaságának jármába került. Az első világháborúhoz hasonlóan angol, amerikai és orosz katonák voltak a végrehajtók. De kik a valóságos győztesei ennek a háborúnak? Azok a népek, amelyekből ezek a katonák származtak? A Führer 1933-as hatalomátvétele jelzés volt a világzsidóság számára, amelynek sajtója bojkottra uszított Németország ellen. Németország válasza 24 órás bojkott volt a zsidó kereskedelem ellen 1933. április 1-én. Egy zsidó sem veszítette el akkor az életét, és egy zsidó kereskedés sem rongálódott meg. A pártvezetőség által elrendelt és az én vezetésem alatt végbemenő ellenbojkottnak arról kellett figyelmeztetnie a világ zsidóságát, hogy a nem13. oldal zetiszocialista Németországgal párviadalban áll. A világsajtóban attól az időtől kezdve újra és újra gyűlölködő támadások láttak napvilágot a nemzetiszocialista Németország ellen. Félreérthetetlen, hogy ennek a megszakítás nélkül folytatott világméretű propagandának azt a véleményt kellett állandósítania, hogy a nemzetiszocialista Németország léte veszélyt jelent más népek számára. Különösen világosan fejezte ki magát a Franciaországba emigrált zsidó író, Emil Ludwig (Cohn) a zsidó kívánságokról és szándékokról a „Les Annales” időszaki folyóiratban. „Hider nem akarja a háborút, de rákényszerül” Egy olyan időben, amikor Európában még senki sem gondolt arra, hogy lesz vagy lennie kell egy második világháborúnak, gróf Potocky, Lengyelország követe az USA- ban azt írta a varsói kormánynak, hogy azt a benyomást szerezte: befolyásos washingtoni zsidók egy új világháborút készítenek elő. (Lásd a német Fehér Könyvet.) Potockynek ez a jelentése, akinek senki sem vethette a szemére, hogy elfogult lenne a világzsidósággal szemben, és aki nem volt barátja a nemzetiszocialista Németországnak, önmagában véve is elég lenne ahhoz, hogy a háborús bűnösség kérdésére kielégítő részletességgel megfeleljünk. A második világháborúban való bűnösség abban a pillanatban született meg, amikor Jahve Mózes hadvezér ajka által ezt az utasítást adta a zsidó népnek: „Minden népet el kell emésztened.” [Isten nem úgy értette, ahogy a zsidók ma is értik, vagyis nem a világ összes népére. — A ford.] A második világháborúban a nemzetiszocialista Németország legyőzésével a világzsidóság történelmének legnagyobb győzelmét érte el. A Führer él A Führer nem halott! Tovább él Istenhez közeli lelkének alkotásaiban. Túléli azok életét, akiket arra kárhoztatott a sors, hogy nem értették meg a Führert, amíg élt. Őket eltemetik és elfelejtik. De a Führer szelleme tovább hat az időre, rabszolgává tett népére és a félrevezetett emberiség megszabadítója lesz. Záró megjegyzés Egy zsidó börtönigazgató azt mondta nekem: tetszik neki, hogy a meggyőződésem mellett a táborban is, amelyben fogva tartanak, változatlanul kitartok. Az, ami annál a zsidó börtönhivatalnoknál csodálatot váltott ki, aki a tiszteletnyilvánításával a saját tisztességes érzületét akaratlanul is hírül adta, számomra magától értetődő dolog. Gazember lennék, ha olyan pillanatban, amikor az ellenség kezében vagyok, feladnám a meggyőződésemet, amelyet 25 éven keresztül vallottam. Ez a meggyőződés összhangban van a cionista vezér Theodor Herzl követelményével is: „Ameddig a zsidók arra kényszerülnek, hogy más népekkel együtt éljenek, az antiszemitizmus is tovább létezik. A népektől hőn óhajtott világbéke csakis akkor valósulhat meg, amikor a világzsidóságnak is része lesz egy nemzeti otthonban.” Mondorf, 1945. augusztus 3. Az internáltak háza. Julius Streicher (Ford.: Tudós-Takács János)
