Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-11-01 / 6. szám
6. oldal «lîîVAKVfcî 2008. június ► német célt is: megszabadítani az országot a nem kívánatos idegen csoporttól. Az 1933-as prágai Cionista Kongresszus küldöttei élénken vitatták az egyezmény előnyeit. Egyesek attól féltek, hogy a paktum aláássa a nemzetközi zsidó gazdasági bojkottot Németország ellen. De a cionista küldöttek megnyugtatták a Kongresszust. Sam Cohen, a Ha’avara-egyezmény döntő szerepet játszó háttérembere hangsúlyozta, hogy az Egyezmény gazdaságilag nem Németország számára volt előnyös. Arthur Ruppin, a Cionista Szervezet emigrációs szakembere, aki segített letárgyalni a paktumot, arra mutatott rá, hogy „a Transzfer- Egyezmény egyáltalán nem hiúsította meg a bojkott-mozgalmat, mivel az egyezmény eredményeként nem áramlik új pénz Németországba...”. Az 1935-ös, svájci Cionista Kongresszus túlnyomóan támogatta a paktumot. A Zsidó Ügynökség (a palesztinai cionista „árnyékkormány”) átvette a Ha’avara közvetlen irányítását. Ebben a szerepében megmaradt a második világháborúig, amikor lemondásra kényszerült. Bizonyos német tisztviselők ellenezték az Egyezményt. Hans Döhle, jeruzsálemi német főkonzul 1937 folyamán több alkalommal élesen bírálta a paktumot. Rámutatott, hogy Németország valutája szempontjából hátrányos, hogy a paktum által olyan termékeket exportál Palesztinába, amelyeket máshol is eladhatna. A Palesztinába egy zsidó ügynökség által behozott német áruk Ha’avara-monopóliuma természetesen ingerelte a német kereskedőket és az ottani arabokat. A cionizmus hivatalos német támogatása az arab világban a német piacoknak kárára lehetett. A brit kormány is zokon vette az egyezményt. A Német Külügyminisztériumnak egy 1937. júniusi belső körlevele utalt a Ha’avara-ból származó „valuta-áldozatra”. A Német Belügyminisztériumnak egy 1937. decemberi belső memoranduma áttekintette a Transzfer-Egyezmény hatását: „Kétségtelen, hogy a Ha’avara-Egyezmény hozzájárult Palesztina 1933 utáni gyors fejlődéséhez. Az Egyezmény nemcsak a legnagyobb pénzforrást szolgáltatta (Németországból!), hanem a bevándorlók leginkább intelligens csoportját is, és végül bevitte az országba a fejlődéshez szükséges gépeket és ipari termékeket is.” A memorandum szerint a paktum legnagyobb előnye a nagyszámú zsidó kivándorlása Palesztinába, a Németország szempontjából leginkább kívánatos célországba. De a cikk megemlíti a fontos hátrányokat is, amelyekre Döhle konzul és mások rámutattak. A továbbiakban a belügyminiszter azt a következtetést vonta le, hogy az egyezmény hátrányai jelenleg túlsúlyban vannak az előnyeihez képest, ezért fel kell bontani. Csak egy ember dönthette el a vitát. Hitler 1937 júliusában és szeptemberében, valamint 1938 januárjában személyesen tekintette át a politikai következményeket, és minden alkalommal úgy döntött, hogy fenntartja az egyezményt. Azt a következtetést vonta le, hogy a zsidók Németországból való eltávolításának célja igazolja a hátrányokat. A Birodalmi Gazdasági Minisztérium segített megszervezni egy másik transzfertársaságot is, az ún. Nemzetközi Kereskedelmi és Beruházási Ügynökséget (International Trade and Investment Agency = INTRIA), amelyen keresztül külországokban élő zsidók segíthetik Palesztinába kivándorolni a német zsidókat. Csaknem 900 000 dollár jutott végül is az INTRIA-n keresztül a palesztinai német zsidókhoz. Más európai országok a zsidó kivándorlás bátorítására a Ha’avara mintájára egyezményeket kötöttek a cionistákkal. Lengyelország 1937-ben engedélyezte a Halifin-társaságot (a „halifm” a csere héber neve). 1939 nyarának végén Csehszlovákia, Románia, Magyarország és Olaszország hasonló egyezményeket írt alá. De a világháború kitörése megakadályozta ezeknek az egyezményeknek a széles körű végrehajtását. A Ha’avara eredményei 1933 és 1941 között mintegy 60 000 német zsidó vándorolt ki Palesztinába a Ha’avarán és más német-cionista egyezmények alapján, vagyis Németország 1933-as zsidó népességének mintegy 10%-a. (Ezek a német zsidók alkották Palesztina 1939-es zsidó népességének mintegy 15%-át.) Némely Ha’avara-emigránsok jelentős személyi vagyont vittek át Németországból Palesztinába. Miként Edwin Black zsidó történész megjegyezte: „Ezen emberek közül sokaknak engedélyezték - különösen az 1930-as évek végén —, hogy átvigyék Palesztinába otthonuk és gyáruk valóságos másolatait - valójában tulajdonképpeni egzisztenciájuk újabb megalapozását.” A Német Birodalomból a Ha’avara-n keresztül 1933 augusztusa és 1939 vége között Palesztinába vitt pénz összmennyisége 8,1 millió fontsterling, vagyis 139, 57 millió német márka (több, mint 40 millió dollár) volt. Ez a pénzmennyiség magában foglalta azt a 33, 9 millió német márkát (13, 8 millió dollárt) is, amelyet a Reichsbank szolgáltatott az Egyezmény értelmében. Black történész becslése szerint további 70 millió dollár áramolhatott Palesztinába a kiegészítő német kereskedelmi egyezményeken és a különleges nemzetközi bankügyleteken keresztül. Ugyanő rámutatott, hogy a német tőkének nagy hatása volt az olyan országra, amilyen a fejletlen Palesztina volt az 1930-as években. Különböző nagyobb ipari vállalkozások létesültek a német tőkéből; olyanok pl., mint a Mekoroth vízművek és a Lodzia textilgyár. A Ha’avara áruinak és tőkéjének beáramlása „gazdasági robbanást hozott létre a zsidó Palesztinában”, és ez „nélkülözhetetlen tényezője lett a későbbiekben Izrael Állam létrehozásának”. A Ha’avara-Egyezmény nagymértékben hozzájárult a palesztinai zsidó fejlődéshez, és így közvetve Izrael Államának alapításához. A Német Külügyminisztériumnak egy 1939. januári körlevele bizonyos balsejtelemmel állapította meg, hogy „a zsidó tulajdonnak a Német Birodalomból [a Ha’avara-Egyezményen keresztül] végzett transzferé nem kis mértékben járult hozzá egy zsidó állam kialakításához Palesztinában”. A Ha’avara-Társaság egykori tisztviselői ezt a véleményt erősítették meg a Transzfer- Egyezményről írt, 1972-ben közzétett, részletes tanulmányukban: „A gazdasági tevékenység, amelyet a német tőke és a Ha’avara transzferek beáramlása a magán- és állami szektorba lehetővé tett, a legnagyobb jelentőségű volt az ország fejlődése szempontjából. Számos új ipari és kereskedelmi vállalkozás létesült a zsidó Palesztinában, és sok társaság, amely rendkívül fontos még ma is Izrael Állam gazdasági életében, a létét a Ha’avarának köszönheti.” Dr. Ludwig Pinner, aki a Ha’avara-Társaság tisztviselője volt Tel Avívban az 1930-as években, később ezt úgy kommentálta, hogy a kivételesen hozzáértő Ha’avara-bevándorlók „döntően járultak hozzá” a palesztinai zsidó közösség gazdasági, szociális, kulturális és oktatásügyi fejlődéséhez. A Transzfer-Egyezmény a hitleri Németország és a nemzetközi cionizmus közötti együttműködésnek legnagyobb horderejű példája. Ezen paktum által Hitler Harmadik Birodalma minden más országnál többet tett az 1930-as évek folyamán a palesztinai zsidó fejlődés támogatására. A cionisták Hitlernek katonai szövetséget kínáltak fel 1941. január elején egy kicsiny, de jelentős cionista szervezet hivatalos javaslatot tett német diplomatáknak Bejrutban egy katonai szövetség kötésére a háború idejére Németországgal. Az ajánlatot a radikális földalatti „Harcosok Izrael szabadságáért”, vagyis ismertebb néven a Lehi, illetve Stern Gang tette. Vezetőjük, Avraham Stern, nem sokkal azelőtt szövetkezett a radikális nacionalista „Nemzeti Katonai Szervezettel” (Irgun Zvai Leumi), mégpedig a csoport Nagy-Britannia iránti magatartása miatt, mert a britek gyakorlatilag megtiltották a zsidók további betelepülését Palesztinába. Stern Nagy-Britanniát tekintette a cionizmus fő ellenségének. A figyelemre méltó cionista javaslatot („Az európai zsidókérdés megoldása és a Lehi-nek a háborúban Németország oldalán való aktív részvétele érdekében”) érdemes bizonyos részletességgel idézni: „A nemzetiszocialista Németország vezető államférfiai beszédeikben és írásaikban gyakran hangsúlyozták, hogy az európai Új Rend mint előfeltételt megköveteli a zsidókérdés kitelepítéssel végzett radikális megoldását („zsidómentes Európa”). A zsidók tömeges kitelepítése Európából a zsidókérdés megoldásának előfeltétele. De az egyeden mód, ahogyan ez teljesen megvalósítható, e tömegeknek a zsidó nép hazájában, Palesztinában való letelepítése és egy zsidó államnak a történelmi határai közötti létesítése. Az Izraeli Szabadság Mozgalom és a palesztinai Nemzeti Katonai Szervezet polidkai tevékenységének és évekig tartó küzdelmének célja ily módon a zsidókérdés megoldása és így a zsidó nép végleges és teljes felszabadítása. A Nemzeti Katonai Szervezet, amely nagyon jól ismeri a Német Birodalom kormányának és tisztségviselőinek jóindulatát a Németországon belüli cionista tevékenységek és a cionista emigrációs program iránt, a következő nézeteket fogadja el: 1. Közös érdekek létezhetnek a német elgondoláson alapuló Európai Új rend és a zsidó népnek a Nemzeti Katonai Szervezet által kifejezésre juttatott törekvései között. 2. Együttműködés lehetséges az új Németország és egy megújult, nép-nemzeti zsidóság között. 3. A történelmi zsidó állam nemzeti és totalitárius alapon történő létrehozása és a szövetségi szerződés a Német Birodalommal az utóbbi érdekében állna, mert előmozdítaná az eljövendő német hatalmi helyzet közel-keleti megerősítését és e helyzet fenntartását. E megfontolások alapján és azzal a feltétellel, hogy a Német Birodalom kormánya elismeri az Izraeli Forradalmi Mozgalom fent említett nemzeti törekvéseit, a Nemzeti Katonai Szervezet Palesztinában felkínálja, hogy cselekvő részt vállal a háborúban Németország oldalán. A Nemzeti Katonai Szervezetnek ez a felajánlása egyaránt magába foglalhat katonai, politikai és információs tevékenységet Palesztinán belül és bizonyos szervezeti intézkedések után külföldön is. Ezen kívül a Nemzeti Katonai Szervezet parancsnokságának vezetése alatt európai zsidó embereket katonai kiképzésben lehet részesíteni és katonai egységekbe lehet szervezni. Ők azután részt vehetnek a Palesztina meghódításáért folytatott harci cselekményekben, mihelyt az ilyen front kialakul. Az Izraeli Szabadság Mozgalomnak a már előkészületi stádiumban lévő Új Európai Rendben való közvetett részvétele, párosulva az európai zsidókérdésnek a zsidó nép fent említett nemzeti törekvései alapján történő megoldásával nagymértékben erősítené az Új Rend erkölcsi alapját az egész emberiség szemében. Az Izraeli Szabadság Mozgalom együttműködése összhangban lenne a Német Birodalom kancellárjának legutolsó beszédével is, amelyben Hitler hangsúlyozta, hogy fel akar használni minden elgondolást és koalíciót Anglia elszigetelésére és legyőzésére.” Nincs dokumentum semmilyen német válaszra. A javaslat elfogadása mindenképpen nagyon valószínűtlen volt, mivel ebben az időben a német politika határozottan arabpárti volt. Figyelemre méltó, hogy Stern csoportja olyan időszakban akart paktumot kötni a Harmadik Birodalommal, amikor már széles körben terjedtek azok a történetek, hogy Hitler minden erővel azon van, hogy kiirtsa a zsidókat. Stern nyilván vagy nem hitte el ezeket a történeteket, vagy hajlandó volt népe halálos ellenségével is együttműködni, ha Hitler segíti őt egy zsidó állam létrehozásában. Abban az időben, amikor a csoport ezt az ajánlatot tette, fontos Lehi-tag volt Jitcak Samir, aki később Izrael külügyminisztereként szolgált, majd az 1980-as évek nagy részében, egészen 1992 júniusáig Izrael miniszterelnöke volt. Mint Stern 1942-es halálát követően a Lehi-akciók irányítója, számos terrorakciót szervezett, közöttük 1944 novemberében a brit közel-keleti követnek, Lord Moyne-nek és 1948 szeptemberében az ENSZ-közvetítő svéd Bernadotte grófnak a meggyilkolását. Évekkel később, amikor Samirt megkérdezték az 1941-es ajánlatról, ő megerősítette, hogy tudott róla: szervezete indítványozta a katonai szövetséget a háborús időkben Németországgal. Végkövetkeztetés A hitleri rezsim és a nemzetközi zsidóság közötti alapvető ellenségesség ellenére több éven át a zsidó cionista és a nemzetiszocialista érdekek egybeestek. A Harmadik Birodalom, a cionistákkal való együttműködés során - és egy összetett problémának kölcsönösen kívánatos és emberséges megoldása érdekében - hajlandó volt feláldozni valutáit, megrontani kapcsolatait Nagy- Britanniával és magára haragítani az arabokat. Valójában az 1930-as években lényegében egyetlen nemzet sem tett több többet a távolabbi zsidó-cionista célokért, mint Hitler Németországa. (Ford.: Tudós-Takács János)
