Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-11-01 / 6. szám
Megjelenik minden hó 15-én NemzerüNk szolgálatában cneeMNi Leber, öe eLfÁtuöfii sobA! »im a Ijunqarista szelLeco Lapja Alapítva: Hungária Szabadságharcos Mozgalom, 1962. 47. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. JÚNIUS ÁRA: 280 Ft Mark Weber: A CIONIZMUS ÉS A i HARMADIK BIRODALOM (4. oldal) TUDÓS-TAKÁCS JÁNOS: „ANTIFASISZTÁK" A JEGYIRODÁNÁL 3. oldal PATRICK GRIMM: ZSIDÓ KÉPMUTATÁS 7. oldal JULIUS STREICHER: HITVALLÁSOM 10. oldal PETER WAINWRIGHT: TŰZ A REICHSTAGBAN 14. oldal Major Tibor: 1920 . június 4. MAGYARORSZÁG MEGCSONKÍTÁSA A franciaországi Versailles-ban van a „Grand Trianon” nevű palota. Nyolcvannyolc esztendővel ez előtt, 1920. június 4-én, az 1914-18-as (első) világháború elvesztése után itt kellett Magyarországnak aláírnia a győztes hatalmak által szerkesztett „békediktátumot”. Padányi Viktor, a XX. század legjelentősebb magyar történésze így emlékezik arra a napra, amikor gyermekként kellett megélnie Hazája feldarabolását: „E sorok írója akkoriban 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista. Tíz órakor növénytanára kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig... és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában akkor még ez a név állt: A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe’, majdfelakasztotta a térképállványra, s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte, de olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha nem láttunk száraz és örökké szigorú arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére, és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, csak annyit mondott: ’Consummatum est. ’ Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok. Nagy-Magyarország keresztre feszítésének napja volt, 1920. június 4. ” Az első világháború győztes hatalmai könyörtelen katonai és gazdasági kényszer alkalmazásával Magyarországra kényszerítették a trianoni békeparancsot. Ezzel elindult a magyar nemzet azon a kálváriás úton, amely a mongoldúlás és a török hódoltság után történelmének immár harmadik és kihatásaiban máig felmérhetetlen szerencsétlenségéhez vezetett. A történelmi Magyarország - Horvát-Szlavóniával együtt számított — területének 71 %-át, lakosságának 64%-át s a magyarságnak közel egyharmadát elveszítve ott állott csonkán, lefegyverezve, természetes védelmi határaitól megfosztottan, idegen hatalmi érdekeknek kiszolgáltatva, szinte csak névleges önállósággal. Az elszakított területek magyarságának erkölcsi és anyagi értékei pedig az utódállamok mohó imperializmusának és kapzsi kizsákmányoló politikájának váltak olcsó prédájává. Az erejében meggyengített és természetes védelmi lehetőségeitől megfosztott magyarság így sodródott feltartóztathatatlanul az 1945-ös összeomláshoz, a második békeparancshoz és ezen keresztül a legsötétebb rabszolgaságba, amelyből az 1956-os dicsőséges szabadságharc véres áldozata sem tudta kimenteni. A magyarokat, Európa mindig is „idegen ’’, ázsiai eredetű népnek tartotta és tartja ma is. A történelmi Magyarország szétdarabolásának a győztes nyugatiak mentalitásában rejlő egyik magyarázata talán éppen az lehetett, hogy Közép-Európa szívében, „a Kárpát-medencében több, mint 1000 éve, nem európai, hanem ázsiai nép ” lakozik. Magyarország népszavazás nélküli feldarabolásának valósága ezt a feltételezést látszik alátámasztani. De — ha már a „valóságot” emlegetjük — hivatkoznunk kell a régészet eredményeire. A Nagy Szittya Történelmi Világkongreszszusokon - a száműzetés keserves évtizedeiben - elsőként elhangzott őstörténelmi előadások kétségtelenül igazolják, hogy a Kárpát-medence őslakosságát — már a Kr.e. évezredekben is - ázsiai testvérnépek alkották. E testvérnépek az évezredek folyamán állandó jelleggel laktak itt. A római birodalom világuralmi törekvése nagy pusztítást végzett az itt élő népességben. Ez volt az oka annak, hogy az ázsiai hunok testvéreik védelmére siettek. A nagy hun király — Atilla — uralkodása alatt ennek a kárpát-medencei székhellyel bíró HUN BIRODALOMNAK volt adófizetője a keleti és a nyugati római császár is. Európa sohasem bocsátotta meg ennek a népnek sem ATILLÁT, sem az elrabolt avar kincseknek - az ARPADI nép által végzett — visszaszerzését. Hiába ontotta vérét a magyar nép Európa és a római kereszténység védelmében, hiába harcolt faj rokon testvérnépe — a török — ellen 150 éven át, az európai közvélemény hajthatatlan maradt. A mohácsi vész (1526) óta uralomra került Habsburg-ház pedig csak szította a magyarok elleni gyűlöletet, nemcsak Európa népei között, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia belsejében élő más népek körében is. A törökök kiűzése után megkezdődött a németség és szlávság tömeges betelepítése. Óriási területek várták gazdáikat, az eredeti birtokos családok leszármazottait, de a Neoaquistica commissio gondoskodott róla, hogy ha valaki a 150 éves török megszállás sok zűrzavara után nem tudta kifogástalan eredeti okmányokkal igazolni birtoklási jogát, akkor nem magyar kézre került a föld, hanem németek, szerbek, tótok kezére. A bölcs, takarékos bécsi politika magyar földből fizette ki a különböző igényjogosult hadvezéreket, hadiszállítókat, akik viszont birtokaik benépesítése során saját népi fajtájuk sorait részesítették előnyben. A magyarság idegenérdekű szellemi-politikai leigázásának félelmetes korszakait éltük meg és éljük ma is, ha váltott lovakon is. Azok a népek, amelyeknek a trianoni békediktátum népszavazás nélkül ajándékozta oda a történelmi Magyarország területének több, mint kétharmadát, sohasem voltak őslakók a Kárpát-medencében, hanem ide a Magyar Királyság alatt, a XIII. század végétől vándoroltak be azzal a feltétellel, hogy a magyar állam törvényei szerint fognak élni. Vendégként kaptak helyet és 88 évvel ez előtt a trianoni békeparancs segítségével tolvajként rabolták el azokat a területeket, amelyek sohasem voltak a tulajdonukban. „Hiteles történelmi okmányok, oklevelek szerint pl. a XIII. század végén hazánk felségterületén — mondotta Grandpierre K. Endre, e nagy tudású őstörténészünk a Nagy Szittya Történelmi Világkongresszuson — összesen csupán annyi oláh élt, hogy ráfértek egy királyi birtokra. III. Endre királyunk el is rendelte az oláhok e települését. Az 1700- as évek vége felé már 200 000 oláh vlachrumán élt Magyarországon. 1910-re már 17,2%-ra gyarapodott az oltalomkérésük nyomán befogadott vagy titkon beszivárgott oláhok számaránya. Jöttek a vlach-rumán pásztorok, menekültek vandál, népnyúzó uraik elől, és jöttek-menekültek a szerbek a török elől, a halál és nyomorúság elől és jöttek a szegény kiéhezett tótok a Kárpátok északi külső pereméről a gazdag Magyarország védőszárnyai alá. Ez a 17,2% és a több idegen népességhányad szolgáltatott hamisításokkal alátámasztott érveket a nemzetközi felforgató pánszláv, szabadkőműves világmajfiának az ősi szent Magyarország feldarabolására. Talajtalan néppé akartak fosztani bennünket. És lélekroppantó szellemi leigázásunkat valóban mindenkor követte a népirtó, nemzetellenes rabiga. ” Történelmi ténnyé vált, hogy a trónörökös 1914. június 28-án Szarajevóban történt meggyilkolása nem egy túlfűtött diák egyéni, hanem a szabadkőművesség előre megfontolt és tervezett műve volt. A szabadkőművességnek a trianoni békediktátum megalkotásában való részvételéről Szalay Jeromos: „Igazságok Közép-Európa körül”c. tanulmányát olvasva megtudjuk, hogy 1917 elején a világ szabadkőművessége elérkezettnek látta az időt, hogy a kidolgozott tervek szerint megrajzolja a jövő térképét. A párizsi világlap, a Temps részletesen közölte a Szabadkőműves ►
