Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-09-01 / 5. szám
14. oldal E. Lawrence Észak-Wales-ben, 1888. augusztus 15-én született. Sir Thomas Chapman-nek, egy angol-ír baronet-nek volt a törvénytelen fia, az anyja skót származású volt. Korának legendájává vált, mint „Arábiái Lawrence”. Briliánsán aktív élete 46 éves korában motorbicikli „balesettel” ért végett. Számos híres ember volt jelen a temetésén: államférfiak, írók, politikusok. Winston Churchill megsiratta és „korunk egyik legnagyobb lényének” nevezte. Egyszerű sírba temették a dorseti Moretonban, amely a Clouds-hegyi villájával együtt szent hely lett csodálói és mindazok számára, akik a brit és arab nacionalizmus eszményeinek az elkötelezettjei. Amikor Hamoudi of Aleppo sejk T. E. Lawrence tragikus haláláról beszélt, fájdalmában így kiáltott fel: „Olyan ez, mintha a fiamat vesztettem volna el. Mondjátok el az angoloknak szavaimat: Ô igazi, szabadságszerető férfi volt, párját ritkító elme; nem tudok benne felfedezni jellemhibát.” Lawrence valóban igen nagy ember, nagy gondolkodó, nagy katonai hadvezér és stratéga volt. Ô tervezte, szervezte és vezette az arab népek nemzeti felkelését, amely 400 év óta először adott alkalmat nekik, hogy fontos közel-keleti hatalommá váljanak. De a cionizmust illetően is sikeresen megvalósította volna a tervét, de sajnos a munkáját elárulták az angol-francia és cionista érdekek, amelyek fölött sem ő, sem a felszabadított arabok a kellő erő híján nem tudtak úrrá lenni. Ahogy maga Lawrence mondta: az arab nacionalizmus ellenfeleinek nagyobb ágyúik voltak, ez minden. Amikor 1914-ben a háború kitört, Lawrence 26 éves volt. Folyékonyan beszélt arabul, az arab törzsi szervezetet és Arábiát jobban ismerte, mint bármely ott élő katona. A Katonai Hírszerzésbe sorozták be, századosi ranggal. Különféle, nagy önállóságot kívánó hírszerző tevékenységekkel bízták meg. Az egyik feladata az volt, hogy személyesen környékezze és vesztegesse meg a török parancsnokot, Khahil pasát 1 millió fonttal annak fejében, hogy engedje szabadon elvonulni Townsend vezérőrnagy Kúton bekerített 12 000 éhező brit katonáját. Az ajánlat kudarcot vallott, és a túlélőknek meg kellett adniuk magukat. Az a történelmi szerep, amelyet Lawrencenek, mint az arab forradalom vezérének el kellett játszania, nem volt látható 1916 januárjáig, amikor a kairói Arab Irodához osztották be. Abban az időben brit ajánlatokkal ösztökélve az arabok megkíséreltek egy forradalmat az őket elnyomó török uraik ellen: megtámadták Medina erődítményét. Sir Henry Me Mahon, Kitchener és mások Kairóban azt gondolták ki, hogy felhasználják az arab gerillák segítségét Törökország legyőzésében. Kezdeményezésül a mohamedán araboknak függetlenséget ígértek, ha egyesülnek és a keresztény brit erőkkel együtt harcolnak, brit tisztek irányítása alatt. A brit kormány támogatta az egyezményt, és Lawrence azt a feladatot kapta, hogy tervez«IÎÎVAK ÖfcT 2008. május Desmond Hansen: A LAWRENCE-REJTÉLY ze és szervezze meg a küzdelmet Feisalnak, Mekka fejedelmének névleges szuverenitása alatt. Az arab forradalomról szóló, „Seven Pillars of Wisdom” (A bölcsesség hét pillére) című könyvében Lawrence leírja személyes érzéseit és magatartását; különösen azt a keserűségét, amikor a győztes hatalmak kormányai tönkretették a sikereit. Lawrence ugyanis 1917 novemberében megtudta, hogy az összes arab erőfeszítéseket és az ő küzdelmeit elárulták. A Balfour-nyilatkozat és a Sykes- Picot-terv célja Palesztinában egy zsidó állam megteremtése és a maradék arab területnek a brit és a francia gyarmati érdekek közötti felosztása volt, amelyek Rotschild-érdekeket jelentettek. Noha lehetséges, hogy az események teljes jelentősége nem volt világos Lawrence számára, de az a puszta tény, hogy a franciák meg akarták szerezni Szíriát, meglehetősen rosszul érintette. Innen eredt a keserűsége, de az önsanyargató elhatározása is, miszerint elsáncolja az arabokat Damaszkuszban Allenby és a brit imperialista erők elől, hogy minden áron megpróbálja szabotálni az összeesküvést. Lawrence az arab csapatok élén elfoglalta Damaszkuszt és felállított egy ideiglenes arab kormányt, amelynek ő volt a feje, Feisal király helyetteseként. Három nappal később viszont elhagyta Damaszkuszt, mert megszilárdult egy látszólagos rend, amely fölött Feisal érvényesíthette az akaratát. A cél egy arab állam volt, Damaszkusz fővárossal. De ezt nemsokára megdöntötték a franciák, jelentős véráldozat árán. Franciaország eltökélte, hogy a Stick-tervhez ragaszkodva magához csatolja egész Szíriát. Ezt erőszakkal hajtotta végre, amelynek az arabok nem tudtak ellenállni. Feisalra, miután kirabolták és elmozdították a királyságából Szíriában, rátukmálták Irakot, és Lawrence-t 1921-ben visszahívták, hogy ösztönözze és irányítsa ezt a hevenyészett politikát. így 400 éves török uralom után az arabok újra olyan erővé váltak, amellyel számolni kellett a modern világban, noha sokkal kisebb hatalommal és erővel rendelkeztek, mint amelyet Lawrence akart a számukra. A Gyarmatügyi Hivatalban, 1921-1922. évi munkája után (amelyet Winston Churchill munkatársaként kifejtett) Lawrence felajánlotta lemondását, mihelyt Feisalt trónra ültették Irakban. Egyfajta elismerésként (és azért, hogy enyhítsék a keserűségét, amelyet a szövetségesek iránt érzett) a brit kormány felkínálta neki az indiai alkirályi tisztséget. Ő visszautasította az ajánlatot, és egyfajta megvetésként a RAF-hoz, az Angol Királyi Légierő soraiba jelentkezett, Ross néven. De leleplezték, amikor a RAF intézményénél Famborough-ban tevékenykedett, és elbocsátották. Az 1918-ban szerzett ezredesi rangjával a harckocsizó törzsbe kérte felvételét — a Shaw nevet felvéve. 1925-ben sikerült visszakerülnie a RAF-hoz. De sohasem kapott más rangot a „vezető légierő-tiszt” címen kívül. Általában azt mondták, hogy ez Lawrence ambíció-hiányának volt a következménye. De az igazság az, hogy őt háttérbe szorították. Végül is, megbocsáthatatlan vétséget követett el azzal, hogy visszautasította a kormány ajánlatát. Lawrence olyan befolyásos emberek széles körében mozgott, akik közül sokan kapcsolatban álltak a „Round Table”-vel és más politikai színezetű csoportokkal. A harmincas évek elején baráti viszonyba került Lord és Lady Astor-ral és az úgynevezett „Cliveden Set”-tel. Geoffrey Dawson, a The Times főszerkesztője hosszú időn keresztül barátja volt, és 1919-1920-ban szponzorálta Lawrence társaságát, az oxfordi ,All Souls College”-ot, arra ösztönözve őket, hogy írjanak az arab forradalomról. Dawson, Lioned Curtis, Mosley és Astor társasága mindanynyian támogatták azt az eszmét, hogy a szovjet kommunizmus ellen a nemzetiszocialista Németország és a fasiszta Olaszország képezzen közép-európai védőfalat. Ugyanígy mindent elkövettek, hogy meggátolják a francia terjeszkedést, különösen ott, ahol valószínűnek tűnt, hogy ez károsan érintheti a közel-keleti brit birtokokat. Mindezeknek Lawrence támogatója volt, noha biztonsági okok miatt lepleznie kellett a szándékait, amíg a RAF-nál teljesített szolgálatot, lévén aláírója a hivatali titkokra vonatkozó törvénynek. Az olyan személyekkel való barátságát, mint George Bemard Shaw és a feketeinges Henry Williamson, gyanakodva figyelték a hatóságok. Éppen ezért lehetséges, hogy sohasem vált ismeretessé az, hogy mit mondtak vagy mit terveztek azokon a privát találkozókon, amelyeken Lawrence is részt vett. Mindazonáltal tudjuk, hogy Henry Williamson és mások Lawrence-re bizonyos nyomást gyakoroltak, hogy találkozzék a nemzetiszocialista Németország vezetőivel, közöttük Hitlerrel is. „El kell kezdődnie az új korszaknak... Hitlernek és Lawrence-nek találkozniuk kell...”- írta Henry Williamson. Lawrence polgári ruhát hordott körülbelül egy hónapon át, amikor az újságírók megszállták a villáját a Clouds-hegyen Dorset-ben. Mikor akarja Hitlert meglátogatni? Arra készül-e, hogy Anglia diktátora legyen? Azzal kerülte el ezeket az esetlen kérdéseket, hogy lakóhelyét elhagyva az ország nyugati részébe költözött, de a sajtó korábban fizikai támadást intézett a villája ellen: sziklákat zúdítottak a tetőzetre és darabokra törték a tetőcserepeket. Lawrence az öklét kényszerült használni az egyik újságíró ellen. Azután a rendőrség éjjel-nappal védelmet biztosított a számára. 1935. május 13-án utolsó alkalommal ült fel motorbiciklijére és lerobogott a Bovington-táborba, hogy táviratban válaszoljon egy levélre, amelyet aznap reggel kapott Henry Williamson-tól, aki javasolta a rendkívül fontos találkozót Adolf Hitlerrel. Lawrence elküldte az egyetértő táviratot, és az úton visszafelé történt a baleset. Csupán 200 yardnyira volt a villájától. Legalább négy szemtanúja volt a balesetnek: két bicikliző kifutó fiú, egy tizedes, aki sétált az út menti mezőn, és egy Lawrence felé tartó fekete teherautó utasai. A szerencsétlenség után a fekete teherautó nagy sebességgel elhúzott az úton, és a tizedes odafutott a sebesült emberhez, aki az úton feküdt, és az arcát beborította a vér. Csaknem azonnal egy katonai teherautó érkezett, Lawrence-t felvette és elvitte a tábori kórházba, ahol a legszigorúbb őrizet alá helyezték. Speciális „D” közleményt küldtek minden újságnak, és a Hadügyminisztérium felügyelte az összes közlést. A Különleges Osztályról küldött rendőr ült az ágy mellett és őrizte a kórterem ajtaját. Látogatókat nem engedtek be. A villát felforgatták, sok könyvet és magániratot elkoboztak. A katonai hírszerzés több órán át kihallgatta a két fiút. A tizedest utasították, hogy ne tegyen említést arról, hogy a teherautónak szerepe volt a balesetnél. Hat nappal később Lawrence meghalt, és két nap múlva vizsgálatot tartottak, szigorú biztonsági intézkedések mellett. Ez a vizsgálat két órán át tartott. A fiúk tagadták, hogy valaha is látták a fekete teherautót, ami ellentmondott a tizedes nyilatkozatának, aki koronatanú volt. De nem próbálták meg kinyomozni a teherautót, és az esküdtbíróság meghozta az ítéletet: „baleset okozta halál”. Lawrence-t még aznap délután eltemették. A következő évben, 1936-ban történt Edward király kikényszerített lemondása. Ö volt az a másik brit hazafi, akitől — Lawrencehez hasonlóan — meg kellett szabadulniuk a háborús uszítóknak, akik elhatározták, hogy le kell rombolni Németországot és Angliát egy második európai háborúban. És sikerült is nekik. Lawrence sírkövére e szavakat vésték: „Eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meg fogják hallani Isten Fiának szavát, és akik meghallják, élni fognak.” (Ford.: Tudós-Takács János)
