Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-09-01 / 5. szám

2008. május «lîîVAKÔftî 11. oldal Lantos János: AZ OKTATÁSPOLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI HUNGARISTA SZEMMEL Bármely totalitárius (teljesség-elvű) világ­nézet csak úgy győzedelmeskedhetett a világ­­történelemben, hogy az ellene fellépő világ­nézetet a legteljesebb mértékben kiszorítot­ta. Nem hagyott neki megnyilvánulási for­mát az állami közigazgatásban, és egyáltalán nem nézte jó szemmel a rivális ideológia ter­jeszkedését a társadalom, azaz a nép körében. Minden ideológus nagyon jól tudja azt az aranyszabályt, hogy az ifjúság a nemzet jövőjének a záloga. Ezért elengedhetetlenül szükséges kontroll alatt tartani az oktatást. Bizony, ma sincs ez másként. Attól még, hogy függetlennek hazudj ák korunk oktatás­­politikáját, érvénnyel kijelenthetjük, hogy világnézetileg semleges oktatáspolitika a gya­korlatban nem létezik. Amit ma tapasztalha­tunk, az mindenekfelett a liberális-pozitivis­ta szemlélet tobzódása. Örök igazság, hogy az ember társas lény, tehát a saját környeze­tében meglevő példák menték szocializáló­dik, így rendkívül fontos szerep hárul az ok­tatásra. Ma azt kell látnunk, hogy: — az iskolákból hiányzik a példamutató pedagógia — az „önmegvalósítás” hamis képét festik a diákok elé (individualizmus) — számos tantárgyban téves ismeretekkel tömik tele a tanulók fejét (lásd: történelem­órai holocaust-sulykolás, holott rengeteg tu­dományos ellentmondást rejt a téma) — az oktatás állami finanszírozása igazság­talan — világnézetileg és emberileg teljességgel rossz irányba halad az oktatás. Világosan látható - ami nem meglepő szá­munkra -, hogy a jelenlegi oktatáspolitika a magyar nemzet jövőjére és jelenére nézve egyaránt káros. Lássuk, hogy mit kínál e gon­dok orvoslására a Hungarizmus. Az általunk remélt, eljövendő oktatáspolitika főbb irány­vonalait fogom vázolni a következőkben. A Hungarizmus világosan lefekteti alapel­veiben, hogy a nemzet öt alkotóelemből tevődik össze; parasztság (nemzetmegtartó), munkásság (nemzetépítő), értelmiség (nem­zetvezető), nők és ifjúság (a nemzet halhatat­lanságának zálogai), katonaság (nemzet­védő). Jelen sorok írója tehát az ifjúság kér­déskörével kíván foglalkozni, azon belül is az ifjúság nevelésével, az oktatás megszervezésé­vel. A hungarista nemzetnevelés a következő két fő részből tevődik össze: nevelés és taní­tás. A gyermek nevelését elsősorban a család végzi, másodsorban az állam és az egyházak, de a tanítást az államnak, ill. az egyházaknak kell végezniük. Viszont a családi és az iskolai nevelésnek mindenképpen összhangban kell lennie, azok alapelvei nem ütközhetnek. Az oktatáspolitika egészét át kell hatnia a két fő alappillérnek, a hazaszeretetnek és a vallásos­ságnak. De ma már, amikor nyilvánvaló tény, hogy a média, a sajtó is bele képes szól­ni a nevelésbe, akkor ez utóbbiaknak is alá kell rendelniük magukat e két fontos alap­pillérnek. Külön kérdésként kell kezelnünk az egy­házi iskolákat. Több nemzedék nőtt és nő fel ma úgy Magyarországon, hogy nem kapta, és kapja meg a megfelelő vallásoktatást. A totá­lis marxista uralom 40 esztendeje alatt sem, de a rendszerváltásnak csúfolt homlokzatfes­tés óta sem változott semmi lényeges a jelen­leg még regnáló liberális-kapitalista rendszer­ben. Ezen a legmélyrehatóbban változtatni fogunk, ugyanis a Hungarizmus erkölcsi alapjában a kereszténység áll, így természe­tes, hogy az állammal szemben elsőbbséget fognak élvezni az egyházi intézmények. De ez távolról sem azt jelenti, hogy alapvetően különválasztanánk az egyházi és a nem egy­házi iskolák oktatási irányvonalait. Mert: vannak nagyon fontos világnézeti kérdések, amelyeket tisztán kell látniuk a nem egyházi iskolák pedagógusainak és diákjainak is. Ilyen pl. az élet keletkezésének a kérdése. Nem másról van itt szó, mint amiről manap­ság is folyik a vita, hiszen jelenleg a darwi­nizmus az elfogadott hivatalos álláspont, és úgy tanítják e kérdést, mintha az evolúció maga a színtiszta tudomány lenne. Ezen per­sze nem is csodálkozunk, hiszen liberális­zsidó uralom nehezedik a nemzet életére. Ugyanakkor az sem lesz meglepő, hogy a hungarista Magyarországon az evolúció ta­nát tökéletesen meg fogják cáfolni, és akár egyházi, akár nem az adott oktatási intéz­mény, benne a teremtéselméletet fogadják el és tanítják. Isten mindenhatóságát minden­kinek tisztán kell látnia és éreznie, mégpedig nem pusztán érzelmi alapon, hanem hangsú­lyozottan tudományos alapokon bizonyítva is. Helyhiány miatt nem bocsátkoznék to­vábbi fejtegetésekbe, de alapvetően igaz, hogy a filozófiát, a szociológiát és általában a társadalomtudományokat is újra kell gon­dolni, fogalmazni, mert ma liberális ideoló­giai béklyó van rajtuk. A pedagógusoknak tisztában kell lenniük ezekkel a tényekkel is. A másik nélkülözhetetlen pillér a hazasze­retet, a nacionalizmus fogalma, ami szintén gyökeresen hiányzik a ma oktatáspolitikájá­ból, ugyancsak nem meglepően. Ti. a libera­lizmus és a zsidóság célja mindig is az volt, hogy a nemzeti érzést (ugyanúgy mint a val­lást) valahogyan félretegye az útból, hiszen ha e kettő nincs, akkor egészséges lelkületű nemzet és ember sincs, márpedig az ilyen ember elpusztítása az ő céljuk és vágyuk már hosszú évszázadok óta. A legalsóbb szintek­től kezdve, egészen a felsőoktatásig kiter­jedően nemzet- és fajszeretetre kell nevel­nünk az ifjúságot, mert csak az egészséges ön­tudattal jellemezhető fiatalság képes a nagy célokért, eszmékért harcolni. Kiemelten ér­demes foglalkoznunk a történelemmel úgy, hogy ne pusztán száraz tényeket, évszámokat magoljon be a nebuló, hanem megértse a tör­ténelmet eszmetörténeti szempontból is. Ezért a tankönyvkészítés nem maradhat a liberális műhelyek privilégiuma, ezt a tevé­kenységet is szigorú állami ellenőrzésnek kell alávetni. Ez így természetes, hiszen célunk az új, magyarabb lelki típus kinevelése. A társa­dalmi szolidaritás eszményét, a szociális gon­dolatot már a gyermekkortól kezdve köve­tendő példaként kell állítanunk ifjúságunk elé. Szót kell ejtenünk arról a végletekig elha­nyagolt tantárgyról is, amely igencsak háttér­be lett szorítva a jelenkori Magyarországon. Ez a tantárgy a testnevelés, a sport. Nemzet­politikai szempontból nagyon fontos, hogy az „ép testben ép a lélek” elvét a gyakorlatba átültessük. A testnevelés minőségét és meny­­nyiségét mindenképpen javítani és növelni kell. Nincs szükségünk elnőiesedett férfiak­ra, miként elférfiasodott nőkre sem. Tehát a magyar leányokat szorgalomra, gondosko­dásra, valamint apa- és férj tiszteletre kell nevelni, egyszóval fel kell készíteni őket az anyaságra. Kiemelt kérdésként kell szólnunk a taná­rokról. Alapvető elvvé kell válnia annak a gondolatnak, hogy a tanári pálya hivatás, nem csupán egy foglalkozás a sok közül. Ép­pen ezért nagyon káros az a sok esetben fenn­álló helyzet, hogy alulfizetett, túlterhelt és nem egy esetben kényszerűen másodállásban dolgozó tanárok próbálnak küzdeni a meg­élhetésükért. A szakmán kívüli pénzkeresés­re kényszerülő pedagógusoktól nem lehet el­várni a teljes odaadást, a minőségi oktatást és nevelést. A fentiekből következik, hogy a ta­nárképzés feladatát sokkal hatásosabb kere­tek közé, és nem győzöm hangsúlyozni, alapvetően más, tehát hungarista keretek kö­zé kell terelni. Roppant nagy a felelősség a pedagógusok vállán, éppen ezért az állam nem engedheti meg magának azt, hogy nem­zetünkre és fajunkra káros tanokat hirdesse­nek az iskolában a padsorok között. Mind­ezeken túl igen fontos az is, hogy meg­felelően képzett ember, saját szakterületének kiváló ismerője legyen a tanár, és így a leg­megfelelőbb minőségben és módon közvetít­se az ismeretanyagot a tanulók számára. Minőségileg javítanunk kell tehát az oktatás gyakorlati felkészítését is. Az így elvégzett áldásos munka nem marad meghálálatlan, nem fog egyetlen becsületesen dolgozó pe­dagógus sem kenyérgondokkal küszködni. A bérek minimális szintjét úgy kell kijelölni, hogy az kifejezze a hivatásuk szakmai és em­beri követelményeit teljesítő pedagógusok megbecsülését. Minthogy világnézetünkből is követke­zik, hogy a boldogulás értékmérője a tehet­ség, ennek az oktatásban is érvényesülnie kell. Gondolok itt arra, hogy manapság na­gyon könnyen csúszik ki a szánkon; „pénz­zel bármit el lehet érni”. Valóban, ez ma így is van, mert ma minden dolog értékmérője a pénz. Ami napjainkban nem eszköz (mint ahogyan annak kellene lennie), hanem cél. Miért csodálkoznánk hát azon, hogy ez ha­sonlóképpen van jelen az oktatásban is? De ha belátjuk, hogy az igazi értékmérő nem a pénz, hanem - pl. az oktatásban - a tehetség és a szorgalom, akkor kijelenthető: a diák családjának anyagi háttere semmilyen eset­ben sem akadályozhatja az ő továbbtanulá­sát, tehetségének kiteljesedését a nemzet hasznára. A hungarista állam az arra érdeme­seket támogatni fogja, ha úgy látja, hogy anyagi körülményei nem teszik lehetővé a ki­bontakozását. Ezzel kapcsolatban ki szeret­nék térni egy mai problémára, amelyet úgy hívnak „szegregáció az iskolákban”. Bizony a „kedves” liberális jogvédőink úgy látják, hogy a hazai cigánysággal szemben egyes in­tézmények - nagyon helyesen, teszem hozzá - úgy járnak el, hogy a cigány gyerekeket el­különítik a magyar gyermekektől. Természe­tesen ennek nem az eltérő bőrszín az oka, mint ahogyan a hivatásos hisztériakeltők ezt szeretnék elhitetni az emberek többségével, hanem az, hogy látják: a fajilag összekevert osztályokban a cigány „tanulók” gátolják a magyar diákok zavartalan oktatását. És ez nem függ össze holmi hátrányos társadalmi helyzettel, hiszen sok magyar gyermek ugyanolyan, sőt, nem egy esetben még hát­rányosabb szociális körülmények között in­dul útnak, és mégsem tanúsít olyan antiszo­ciális, destruktív magatartást, mint cigány társaik. Mint fent említettem, minden érték mérője a tehetség és szorgalom, így ezen elv mentén maradva, a szegregációt igencsak erősíteni fogjuk. A jelenlegi kétszintű érettségiről szólva elmondható, hogy ennek számos hiányossá­ga van, igazságtalan, és nem képes a felvételi szerepét betölteni. Az érettségi legyen egy­séges, és kapjon nagyobb szerepet a szóbeli vizsga is, hiszen tűrhetetlen, hogy napjaink fiataljai saját anyanyelvükön nem tudják megfelelően, a magyar nyelv sajátosságait és szépségeit felhasználva kifejezni magukat. Az érettségi bizottságokban kapjanak helyet a felsőoktatási intézmények képviselői is, hi­szen ők azok, akik a vizsgakövetelményeket pontosan ismerik. A felsőoktatás minő­ségének a fejlesztését mindenképpen véghez kell vinni, különös figyelemmel az olyan szakokra, tantárgyakra (pl. a filozófiára) amelyek világnézetileg nagyon fontos szere­pet játszanak. A felsőoktatási intézmények képzési feladataikat magas színvonalon csak akkor képesek ellátni, ha szakterületükön meghatározó kutatási-fejlesztési munkát is végezhetnek. Összefoglalásképpen elmondható, hogy ezek lennének azok a főbb elvi alapok, ame­lyek mentén meg kell szerveznünk a leendő hungarista alapokon nyugvó oktatáspoliti­kát. Soraimat Szálasi Ferenc Nemzetvezető gondolataival zárom: „Szaktudással rendelkező, izzó hazaszere­tettől és fajszeretettől áthatott vezetőegyé­niség kiformálása legyen a nemzetnevelés célja. Ifjúságunk minden egyes tagja érezze át és tudja, hogy hivatás vár rá nemzetünk éle­tében, akár szerszámmal, akár ekével, akár szellemével vagy tollával, akár kardjával szol­gálja a hazát. De legyen áthatva attól a tudat­tól is, hogy nevelésének befejezése után meg­kapja azt a helyet, amelyet nemzetiszocialis­ta életünknek erkölcsi, szellemi vagy anyagi vonatkozásában méltóan betölthet és méltán megkövetelhet.” — Ügy legyen!

Next

/
Thumbnails
Contents