Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-09-01 / 5. szám

2008. május

«lîîVAKÔftî

11. oldal

Lantos János:

AZ OKTATÁSPOLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI HUNGARISTA SZEMMEL

Bármely totalitárius (teljesség-elvű) világnézet csak úgy győzedelmeskedhetett a világtörténelemben, hogy az ellene fellépő világnézetet a legteljesebb mértékben kiszorította. Nem hagyott neki megnyilvánulási formát az állami közigazgatásban, és egyáltalán nem nézte jó szemmel a rivális ideológia terjeszkedését a társadalom, azaz a nép körében. Minden ideológus nagyon jól tudja azt az aranyszabályt, hogy az ifjúság a nemzet jövőjének a záloga. Ezért elengedhetetlenül szükséges kontroll alatt tartani az oktatást. Bizony, ma sincs ez másként. Attól még, hogy függetlennek hazudj ák korunk oktatáspolitikáját, érvénnyel kijelenthetjük, hogy világnézetileg semleges oktatáspolitika a gyakorlatban nem létezik. Amit ma tapasztalhatunk, az mindenekfelett a liberális-pozitivista szemlélet tobzódása. Örök igazság, hogy az ember társas lény, tehát a saját környezetében meglevő példák menték szocializálódik, így rendkívül fontos szerep hárul az oktatásra.

Ma azt kell látnunk, hogy:

— az iskolákból hiányzik a példamutató pedagógia

— az „önmegvalósítás” hamis képét festik a diákok elé (individualizmus)

— számos tantárgyban téves ismeretekkel tömik tele a tanulók fejét (lásd: történelemórai holocaust-sulykolás, holott rengeteg tudományos ellentmondást rejt a téma)

— az oktatás állami finanszírozása igazságtalan

— világnézetileg és emberileg teljességgel rossz irányba halad az oktatás.

Világosan látható - ami nem meglepő számunkra -, hogy a jelenlegi oktatáspolitika a magyar nemzet jövőjére és jelenére nézve egyaránt káros. Lássuk, hogy mit kínál e gondok orvoslására a Hungarizmus. Az általunk remélt, eljövendő oktatáspolitika főbb irányvonalait fogom vázolni a következőkben.

A Hungarizmus világosan lefekteti alapelveiben, hogy a nemzet öt alkotóelemből tevődik össze; parasztság (nemzetmegtartó), munkásság (nemzetépítő), értelmiség (nemzetvezető), nők és ifjúság (a nemzet halhatatlanságának zálogai), katonaság (nemzetvédő). Jelen sorok írója tehát az ifjúság kérdéskörével kíván foglalkozni, azon belül is az ifjúság nevelésével, az oktatás megszervezésével. A hungarista nemzetnevelés a következő két fő részből tevődik össze: nevelés és tanítás. A gyermek nevelését elsősorban a család végzi, másodsorban az állam és az egyházak, de a tanítást az államnak, ill. az egyházaknak kell végezniük. Viszont a családi és az iskolai nevelésnek mindenképpen összhangban kell lennie, azok alapelvei nem ütközhetnek. Az oktatáspolitika egészét át kell hatnia a két fő alappillérnek, a hazaszeretetnek és a vallásosságnak. De ma már, amikor nyilvánvaló tény, hogy a média, a sajtó is bele képes szólni a nevelésbe, akkor ez utóbbiaknak is alá kell rendelniük magukat e két fontos alappillérnek.

Külön kérdésként kell kezelnünk az egyházi iskolákat. Több nemzedék nőtt és nő fel ma úgy Magyarországon, hogy nem kapta, és kapja meg a megfelelő vallásoktatást. A totális marxista uralom 40 esztendeje alatt sem, de a rendszerváltásnak csúfolt homlokzatfestés óta sem változott semmi lényeges a jelenleg még regnáló liberális-kapitalista rendszerben. Ezen a legmélyrehatóbban változtatni fogunk, ugyanis a Hungarizmus erkölcsi alapjában a kereszténység áll, így természetes, hogy az állammal szemben elsőbbséget fognak élvezni az egyházi intézmények. De ez távolról sem azt jelenti, hogy alapvetően különválasztanánk az egyházi és a nem egyházi iskolák oktatási irányvonalait. Mert: vannak nagyon fontos világnézeti kérdések, amelyeket tisztán kell látniuk a nem egyházi iskolák pedagógusainak és diákjainak is. Ilyen pl. az élet keletkezésének a kérdése. Nem másról van itt szó, mint amiről manapság is folyik a vita, hiszen jelenleg a darwinizmus az elfogadott hivatalos álláspont, és úgy tanítják e kérdést, mintha az evolúció maga a színtiszta tudomány lenne. Ezen persze nem is csodálkozunk, hiszen liberáliszsidó uralom nehezedik a nemzet életére. Ugyanakkor az sem lesz meglepő, hogy a hungarista Magyarországon az evolúció tanát tökéletesen meg fogják cáfolni, és akár egyházi, akár nem az adott oktatási intézmény, benne a teremtéselméletet fogadják el és tanítják. Isten mindenhatóságát mindenkinek tisztán kell látnia és éreznie, mégpedig nem pusztán érzelmi alapon, hanem hangsúlyozottan tudományos alapokon bizonyítva is. Helyhiány miatt nem bocsátkoznék további fejtegetésekbe, de alapvetően igaz, hogy a filozófiát, a szociológiát és általában a társadalomtudományokat is újra kell gondolni, fogalmazni, mert ma liberális ideológiai béklyó van rajtuk. A pedagógusoknak tisztában kell lenniük ezekkel a tényekkel is.

A másik nélkülözhetetlen pillér a hazaszeretet, a nacionalizmus fogalma, ami szintén gyökeresen hiányzik a ma oktatáspolitikájából, ugyancsak nem meglepően. Ti. a liberalizmus és a zsidóság célja mindig is az volt, hogy a nemzeti érzést (ugyanúgy mint a vallást) valahogyan félretegye az útból, hiszen ha e kettő nincs, akkor egészséges lelkületű nemzet és ember sincs, márpedig az ilyen ember elpusztítása az ő céljuk és vágyuk már hosszú évszázadok óta. A legalsóbb szintektől kezdve, egészen a felsőoktatásig kiterjedően nemzet- és fajszeretetre kell nevelnünk az ifjúságot, mert csak az egészséges öntudattal jellemezhető fiatalság képes a nagy célokért, eszmékért harcolni. Kiemelten érdemes foglalkoznunk a történelemmel úgy, hogy ne pusztán száraz tényeket, évszámokat magoljon be a nebuló, hanem megértse a történelmet eszmetörténeti szempontból is. Ezért a tankönyvkészítés nem maradhat a liberális műhelyek privilégiuma, ezt a tevékenységet is szigorú állami ellenőrzésnek kell alávetni. Ez így természetes, hiszen célunk az új, magyarabb lelki típus kinevelése. A társadalmi szolidaritás eszményét, a szociális gondolatot már a gyermekkortól kezdve követendő példaként kell állítanunk ifjúságunk elé.

Szót kell ejtenünk arról a végletekig elhanyagolt tantárgyról is, amely igencsak háttérbe lett szorítva a jelenkori Magyarországon. Ez a tantárgy a testnevelés, a sport. Nemzetpolitikai szempontból nagyon fontos, hogy az „ép testben ép a lélek” elvét a gyakorlatba átültessük. A testnevelés minőségét és menynyiségét mindenképpen javítani és növelni kell. Nincs szükségünk elnőiesedett férfiakra, miként elférfiasodott nőkre sem. Tehát a magyar leányokat szorgalomra, gondoskodásra, valamint apa- és férj tiszteletre kell nevelni, egyszóval fel kell készíteni őket az anyaságra.

Kiemelt kérdésként kell szólnunk a tanárokról. Alapvető elvvé kell válnia annak a gondolatnak, hogy a tanári pálya hivatás, nem csupán egy foglalkozás a sok közül. Éppen ezért nagyon káros az a sok esetben fennálló helyzet, hogy alulfizetett, túlterhelt és nem egy esetben kényszerűen másodállásban dolgozó tanárok próbálnak küzdeni a megélhetésükért. A szakmán kívüli pénzkeresésre kényszerülő pedagógusoktól nem lehet elvárni a teljes odaadást, a minőségi oktatást és nevelést. A fentiekből következik, hogy a tanárképzés feladatát sokkal hatásosabb keretek közé, és nem győzöm hangsúlyozni, alapvetően más, tehát hungarista keretek közé kell terelni. Roppant nagy a felelősség a pedagógusok vállán, éppen ezért az állam nem engedheti meg magának azt, hogy nemzetünkre és fajunkra káros tanokat hirdessenek az iskolában a padsorok között. Mindezeken túl igen fontos az is, hogy megfelelően képzett ember, saját szakterületének kiváló ismerője legyen a tanár, és így a legmegfelelőbb minőségben és módon közvetítse az ismeretanyagot a tanulók számára. Minőségileg javítanunk kell tehát az oktatás gyakorlati felkészítését is. Az így elvégzett áldásos munka nem marad meghálálatlan, nem fog egyetlen becsületesen dolgozó pedagógus sem kenyérgondokkal küszködni. A bérek minimális szintjét úgy kell kijelölni, hogy az kifejezze a hivatásuk szakmai és emberi követelményeit teljesítő pedagógusok megbecsülését.

Minthogy világnézetünkből is következik, hogy a boldogulás értékmérője a tehetség, ennek az oktatásban is érvényesülnie kell. Gondolok itt arra, hogy manapság nagyon könnyen csúszik ki a szánkon; „pénzzel bármit el lehet érni”. Valóban, ez ma így is van, mert ma minden dolog értékmérője a

pénz. Ami napjainkban nem eszköz (mint ahogyan annak kellene lennie), hanem cél. Miért csodálkoznánk hát azon, hogy ez hasonlóképpen van jelen az oktatásban is? De ha belátjuk, hogy az igazi értékmérő nem a pénz, hanem - pl. az oktatásban - a tehetség és a szorgalom, akkor kijelenthető: a diák családjának anyagi háttere semmilyen esetben sem akadályozhatja az ő továbbtanulását, tehetségének kiteljesedését a nemzet hasznára. A hungarista állam az arra érdemeseket támogatni fogja, ha úgy látja, hogy anyagi körülményei nem teszik lehetővé a kibontakozását. Ezzel kapcsolatban ki szeretnék térni egy mai problémára, amelyet úgy hívnak „szegregáció az iskolákban”. Bizony a „kedves” liberális jogvédőink úgy látják, hogy a hazai cigánysággal szemben egyes intézmények - nagyon helyesen, teszem hozzá - úgy járnak el, hogy a cigány gyerekeket elkülönítik a magyar gyermekektől. Természetesen ennek nem az eltérő bőrszín az oka, mint ahogyan a hivatásos hisztériakeltők ezt szeretnék elhitetni az emberek többségével, hanem az, hogy látják: a fajilag összekevert osztályokban a cigány „tanulók” gátolják a magyar diákok zavartalan oktatását. És ez nem függ össze holmi hátrányos társadalmi helyzettel, hiszen sok magyar gyermek ugyanolyan, sőt, nem egy esetben még hátrányosabb szociális körülmények között indul útnak, és mégsem tanúsít olyan antiszociális, destruktív magatartást, mint cigány társaik. Mint fent említettem, minden érték mérője a tehetség és szorgalom, így ezen elv mentén maradva, a szegregációt igencsak erősíteni fogjuk.

A jelenlegi kétszintű érettségiről szólva elmondható, hogy ennek számos hiányossága van, igazságtalan, és nem képes a felvételi szerepét betölteni. Az érettségi legyen egységes, és kapjon nagyobb szerepet a szóbeli vizsga is, hiszen tűrhetetlen, hogy napjaink fiataljai saját anyanyelvükön nem tudják megfelelően, a magyar nyelv sajátosságait és szépségeit felhasználva kifejezni magukat. Az érettségi bizottságokban kapjanak helyet a felsőoktatási intézmények képviselői is, hiszen ők azok, akik a vizsgakövetelményeket pontosan ismerik. A felsőoktatás minőségének a fejlesztését mindenképpen véghez kell vinni, különös figyelemmel az olyan szakokra, tantárgyakra (pl. a filozófiára) amelyek világnézetileg nagyon fontos szerepet játszanak. A felsőoktatási intézmények képzési feladataikat magas színvonalon csak akkor képesek ellátni, ha szakterületükön meghatározó kutatási-fejlesztési munkát is végezhetnek.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy ezek lennének azok a főbb elvi alapok, amelyek mentén meg kell szerveznünk a leendő hungarista alapokon nyugvó oktatáspolitikát. Soraimat Szálasi Ferenc Nemzetvezető gondolataival zárom:

„Szaktudással rendelkező, izzó hazaszeretettől és fajszeretettől áthatott vezetőegyéniség kiformálása legyen a nemzetnevelés célja. Ifjúságunk minden egyes tagja érezze át és tudja, hogy hivatás vár rá nemzetünk életében, akár szerszámmal, akár ekével, akár szellemével vagy tollával, akár kardjával szolgálja a hazát. De legyen áthatva attól a tudattól is, hogy nevelésének befejezése után megkapja azt a helyet, amelyet nemzetiszocialista életünknek erkölcsi, szellemi vagy anyagi vonatkozásában méltóan betölthet és méltán megkövetelhet.” — Ügy legyen!