Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

8. oldal

«lîîVAKÔfcî

2007. július

► elveszti állását egy média-mocskolódási kampány után.

1988: A második Zündel-per Torontóban. Zündel büntetését 9 hónapra mérsékelik (négy évvel később, 1992-ben felmentette a Kanadai Legfelsőbb Bíróság, és a törvényt, amely elítélésül szolgált, alkotmányellenesnek nyilvánították). A per alatt az USA kivégzési szakértője Fred Leuchter, aki a bűnözők kivégzésére egyes amerikai államokban használt gázkamrákat tervezte, elutazik Lengyelországba segítőinek egy kis csoportjával, megtekinti a „gázkamrákat” Auschwitz I-ben, Auschwitz-Birkenauban és Majdanekben. Későbbi jelentésében azt a következtetést vonja le, hogy ezek a termek technikai és kémiai okok miatt nem szolgálhattak embergyilkoló gázkamrákként. A Leuchter-jelentés a tagadhatatlan tévedések ellenére megsemmisítő csapást mér a holocaust-sztorira, mivel nagymértékben fokozza a revizionizmus népszerűségét és Leuchter megállapításait később Germar Rudolf megerősítette egy sokkal tudományosabb kutatás keretében.

1990: Franciaország törvénybe iktatja a botrányos Gayssot-törvényt a revizionizmus ellen. Ez a törvény megtiltja a kétségbevonását bármely „emberiség elleni bűntettnek” amelyet, mint ilyet a Nürnbergi Per határozott meg. A revizionisták üldözésének alapjául szolgál Franciaországban.

1993: Germar Rudolf szakértői véleményének első változata az auschwitzi állítólagos gázkamrákról. Ebben a mesteri tanulmányban Rudolf bebizonyítja, hogy a „gázkamrák” sohasem voltak kitéve szándékosan zsidók kiirtására használt rovarölő Zyklon-B hatásának.

Jean-Claude Pressae francia történész közzéteszi a „Les crématoires d’Auschwitz („Auschwitz krematóriumai”) című művét, amelyet a média úgy üdvözöl, mint a revizionizmus végleges elutasítását. De mivel Pressae legcsekélyebb dokumentatív bizonyítékot sem képes

felhozni az embergyilkoló gázkamrák létezése mellett, a könyve csak alátámasztja a holocaust-sztori ürességét - függetlenül attól a ténytől, hogy Pressae számos meglepő engedményt tesz a revizionistáknak.

1994: Germar Rudolf, abban a hiú reményben, hogy az „Ernst Gauss” írói álnév választásával megvédi magát a jogi üldözéstől, kiadja a „Grundlagen zur Zeitgeschichte” („A kortárs történelem alapjai”) című művét. A tudományos antológia egy sor tanulmányt tartalmaz, amelyeket különböző revizionista tudósok írtak a holocaust különféle vonatkozásairól. A könyvet nyomban betiltották Németországban, és Rudolf külföldre távozik, hogy elkerülje a börtönt.

Még a Grundlagen megjelenése előtt a német rezsim, a revizionizmus egyre növekvő befolyására reagálva drasztikusan szigorú formában fogalmazza meg az antirevizionista törvényt.

Pierre Marais: „Les camions a gas en question” („A kérdéses gáz-teherautók”). A francia autó-tervező Marais kiváló tanulmányában bebizonyítja, hogy az „embergyilkoló gáz-teherautók”, amelyeket a németek állítólag a zsidók meggyilkolására használtak Chelmnoban és Oroszországban, sohasem léteztek.

Jürgen Graf: „Auschwitz. Tätergeständnisse und Augenzeugen des Holocaust” („A holocaust tetteseinek vallomásai és szemtanúi”). Az állítólagos auschwitzi gázkamrákról a szemtanúi beszámolók első gyűjteménye feltárja a képtelenségét ezeknek a beszámolóknak.

1995: Az „anti-rasszista törvényt”, amelynek fő célja az, hogy eszköz legyen a revizionizmus elnyomására, törvénykönyvbe iktatják Svájcban.

Carlo Mattogno, Robert Faurisson, Serge Thion és Germar Rudolf részletesen cáfolják Pressae „Les Crématoires d’Auschwitz” című könyvét, amely az utolsó komoly kísérlet az auschwitzi gázkamrák létezésének igazolására. Pressae cáfolatának címe: „Auschwitz.

Nackte Fakten” („Auschwitz. A meztelen tények.”)

1996: A Garaudy-ügy Franciaországban. Roger Garaudy, a világhírű francia filozófus, aki korábban mohamedán hitre tért, óvatosan támogatja a holocaust-revizionizmust a „ Les mythes fondateurs de la politique israélienne” („Az izraeli politika alapvető mítoszai”). A Garaudy-ügy viszályt keltett a francia zsidók és a fényes sikerrel előretörő revizionisták között, noha a könyv revizionista fejezete meglehetősen mérsékelt.

Germar Rudolf angliai számkivetéséből beindítja a „Vierteljahreshefte für freie Geschitsforschung” című, magas színvonalú revizionista folyóiratot.

Jacques Baynac, anti-revizionista francia történész a Le Nouveau Cotidien című svájci újságban közölt két hosszú cikkben beismeri, hogy nincsenek bizonyítékok a náci gázkamrák létezése mellett.

1998: Jürgen Graf - Carlo Mattogno: „KL. Majdanek. Eine historische und technische Studie” („A majdaneki koncentrációs tábor. Történelmi és technikai vizsgálat.”) A majdeneki koncentrációs táborról szóló eme első tudományos könyv bebizonyítja, hogy nem voltak embergyilkoló gázkamrák ebben a táborban, a zsidó foglyok tömeges agyonlövése nem történt meg, és mintegy 42 500-an haltak meg Majdenekben.

2000: A Grundlagen kibővített és korszerűsített változata, amelyet Germar Rudolf „Dissecting the Holocaust” („A holocaust boncolása”) címmel jelentetett meg.

David Irving revizionista történész Londonban elveszti perét Deborah Lipstadt zsidó anti-revizionista írónő ellen, akit beperelt rágalmazásért.

Rischard Krege ausztrál mérnök nagyszabású radarvizsgálatot végez Belzec-ben és Treblinkában. Az eredmények, amelyek bizonyítják, hogy nem léteznek az állítólagos hatalmas tömegsírok e két táborban, közzé lettek téve 2001-ben. Ezek megadják a kegyelemdöfést a belzeci és treblinkai csalásnak.

ADOLF HITLER - A NOBEL-DÍJRA FIGYELEMBE NEM VETT JELÖLT

Ha valaki rászolgált a Nobel Béke-díjra, az Adolf Hitler volt. Hitler nem akart háborút. A második világháborút rákényszerítettékNémetországra. Lengyelországot Sir Howard William Kennard brit követ és Leon Noel francia követ ígéreteivel felbátorították, hogy támadja meg Németországot. Azt a feltétel nélküli ígéretet tették, hogy Anglia és Franciaország azonnal a segítségére sietnek, ha arra szüksége van Németországgal való háborúja esetén; ezért nem számít, hogy Lengyelország mivel provokálja ki Németország támadását, Lengyelország biztosítékot kapott Angliától és Franciaországtól. Egarancia birtokában Lengyelország kegyetlen tevékenységbe kezdett. Ráadásul Kennard és Noel abba a gondolatba ringatta Lengyelországot, hogy nagyhatalom. Ahogy a kínai közmondás tartja: „ Hízelgéssel rá lehet venni egy embert, hogy ugorjon le a tetőről. ” Azoknak a lengyel vezetőknek az erőfeszítéseit szabotálták, akik baráti politikát akartak Németországgal. (A szerk.)

Lengyelország mérte az első csapást, és Hitler az 1939. szeptember 1-i beszédében a Reichstag-ban kijelentette: „ Ma hajnal óta visszalövünk.” A „ visszalövünk” nem egy agresszor megállapítása. Donald Day azt mondta, amikor Hitler megindította a támadást Lengyelország pontosan azt kapta, amit megérdemelt. Lengyelországot a közvetlen szomszédai közül senki sem sajnálta. Lengyelország terror-politikát folytatott. Azokkal a népi németekkel, akik azon a német földön éltek, amelyet a Versailles-i Békeszerződés az első világháború végén Lengyelországnak adott, olyan rosszul bántak, hogy közülük 2 millióan elhagyták azt a területet: Németországba és máshová költöztek. Olyan területről űzték ki őket, amely hazájuk volt jóval az első világháború előtt. Leon Degrelle, aki fiatal belga politikai vezér volt az 1930-as években és később Hitler legkeményebb harcos egységéhez, a Waffen SS-hez csatlakozott 400 000 másik nem-német európai önkéntessel együtt,

ezt mondja: „A második világháború bűnei között sohasem lehet hallani arról a nagyarányú tömeggyilkosságról, amely Lengyelországban ment végbe közvetlenül a háború előtt. A sajtó által felbőszített tömeg a legborzalmasabb módon a német férfiak., nők és gyermekek ezreit mészárolta le. Hitler elhatározta, hogy véget vet a mészárlásnak és sürgősen a segítségükre siet.” Fiatal német fiúkat kasztráltak a lengyelek, amikor elfogták őket.

William Joyce, akit Lord Haw Haw gúnynéven emlegetett a brit propaganda, német állampolgár lett és hivatásszerűen kiállt a német ügy mellett. így jellemezte azon németeknek a körülményeit, akik Lengyelországban éltek a Versaillesi Szerződés következtében:

„ Bromberg utcáin úgy vadásztak német férfiakra és nőkre, mint a vadállatokra. Elfogásuk után a lengyel tömeg megcsonkította és darabokra tépte őket... Minden nap fokozódott az öldöklés... Németek ezrei menekültek lengyelországi otthonukból semmi többel, mint a ruhájukkal, amit viseltek. Ezenkívül kétségtelen volt, hogy a lengyel hadsereg terveket készített a danzigi tömegmészárlásra... Augusztus 25-augusztus 31 ■ között a német polgári lakosság elleni számtalan támadáson kívül 44, hivatalosan teljes mértékben jóváhagyott erőszakos fegyveres akció történt német hivatalos személyek, illetve a német tulajdon ellen. Ezek az incidensek egyrészt a határon, másrészt német területen történtek. [Augusztus 31-én] éjjel lengyel banditáknak egy csoportja ténylegesen megszállta Gleiwitzben a Német Rádióadó épületét. Ekkor világossá vált, bogy ha a német csapatok nem vonulnak, be azonnal, egyetlen német férfi, nő vagy gyermek ésszerűen nem várhatja, hogy elkerüli az üldözést és mészárlást. ”

A német nép elleni brutális lengyel akciók miatt Hitler 1939- augusztus 25-én kijelentette Sir Nevile Handerson brit követnek: „ Lengyelország provokációi elviselhetetlenné váltak. ” így Lengyelország mérte az első csapást, nem Németország. Az első csapás fontos

volt az USA számára a Japánnal vívott háborújában. Ez adta az USA-nak a jogot és az igazolást arra, hogy bármit megtehet, ami szükséges Japán legyőzéséhez. De Németországnak nem volt meg ez a joga Lengyelországgal szemben, még akkor sem, miután Lengyelország mérte az első csapást. Melyik méltányosan gondolkodó ember, ha ismeri a lengyel helyzettel kapcsolatos valódi tényeket, okolhatja Hitlert a Lengyelország elleni megtorló támadása miatt? Ha volt valaha nép, amely megérdemelte a sorsát, akkor Lengyelország pontosan azt érdemelte, amit Németország viszonzásul neki adott. De Hitler még azt sem akarta megtenni, aminek megtevésére kényszerült. Alighogy védeni kezdte a német népet Lengyelország határain belül, kész volt leállítani minden ellenségeskedést és béketárgyalásokat kezdeni. Sturdza herceg írja:

„ Csupán néhány órával a Németország és Lengyelország közötti ellenségeskedés kitörése után Mussolini, megújítva a béke érdekében tett erőfeszítéseit, az összes érdekelt hatalmaknak az ellenségeskedés azonnali felfüggesztését és egy konferencia azonnali összehívását javasolta a nagyhatalmak között, amelyen Lengyelország is részt vehetne. Mussolini javaslatait késlekedés nélkül minden érdekelt kormány elfogadta, Nagy-Britannia kivételével. ”

Mielőtt a háború kitört, a berlini angol követ, Sir Nevil Henderson 1939. augusztus 30-án a Németország által javasolt tárgyalási alapról szóló végső jelentésében ezt mondta: „ Ezek a javaslatok általában nem túl ésszerűtlenek. ”

Még Pierre és Renee Gosset is, a maguk „ Hitler” című, elvakulatlan német-ellenes könyvükben kijelentik: „Ez rendkívül mértéktartó javaslat volt, valójában olyan ajánlat, amelyet a szövetségesek egyetlen államférfia sem vethetett el jóhiszeműen. ”

Már 1941 januárjában Hitler rendkívüli erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy békeegyezményt köthessen Angliával. Nagylelkű feltételeket ajánlott fel