Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-09-01 / 5. szám
2007. június «ITTVAKÖfct 5. oldal ségről a háborúban’... Mindezek igen-igen kimunkált és nagyon tömör gondolatok. Ezek a cikkek hatásosak voltak, és Göbbels tudta ezt.” (252. o.) Sajnos abból, amit Göbbels leírt és elmondott az utolsó háborús években - amikor a hatalma csúcsán volt - csak kevés lett angolra lefordítva. Göbbels egyik legnagyobb háborús propagandateljesítménye a katyni tömegmészárlás történetének kiaknázása. 1943 áprilisában a megszállt Oroszországban Szmolenszk közelében, Katynban a németek felfedezték azoknak a lengyel tiszteknek egy tömegsírját, akiket a szovjetek 1939-ben ejtettek foglyul, és a szovjet titkosrendőrség 1940 áprilisában lőtt agyon. Göbbels rendeletére a német újságok és magazinok nagy figyelmet szenteltek a történetnek, heteken át közöltek róla részletes, gyakran címoldalas cikkeket. Göbbels körmönfont okossággal kezelte ezt a történetet, és jelentősen hozzájárult a szövetségesek egyik nagy politikai vereségéhez: a szovjet kormány és az emigráns lengyel kormány közötti kapcsolatok megszakadásához. (Ezalatt az amerikai és brit hivatalos személyek, és az angol-amerikai sajtó támogatták azt a szovjet hazugságot, hogy a németek felelősek az atrocitásért.) A nemzet fő propagandistájaként végzett munkája kiegészítéseként a háború alatt Göbbels egyre növekvő szervezési és politika-alakítói feladatot vállalt magára, amely egyre fontosabb szerepet játszott abban, hogy a nemzet ipari és szociális mechanizmusa működjön. 1942 februárjában Hitler különleges felhatalmazással, azzal a feladattal bízta meg, hogy felügyelje a szövetséges légitámadások során károsultaknak nyújtandó segítséget. Ez a poszt egyre jelentősebbé vált, mivel Németország légi bombázása egyre nagyobb mértéket öltött. 1944 nyarán Hitler kinevezte „a totális háborús mozgósítás teljhatalmú birodalmi megbízottjává”. így a háború végső katasztrofális hónapjaiban Göbbels irányította Albert Speer fegyverkezési miniszterrel együtt Németország emberi és anyagi erőforrásait a maximális haditermelés érdekében, mialatt ezzel egyidejűleg valamiképpen továbbra is működött az országos elektromos és vízszolgáltatás, a szállítási és telefon-rendszer, az élelmiszer- és tüzelőanyag ellátást biztosító hálózat; működött az iskolarendszer és a Rádió, és az újságok naponta megjelentek. A lényeges szociális és közösségi szolgáltatások működésben tartásának szervezési hőstette, ezzel egyidejűleg a fegyvergyártás egyre erőteljesebb növekedésének biztosítása - a pusztító légi bombázások és az egyre rosszabbodó katonai helyzet ellenére - történelmi párhuzam nélküli, egyedülálló teljesítmény. „ Mi a védelem népévé váltunk. Dolgozunk és harcolunk, vándorlunk, elhagyjuk otthonainkat, szenvedünk és tűrünk, és mindezt olyan csendes méltósággal tesszük, amely végül az egész világ csodálatát fogja kiváltani. Európa nagyon is boldog lehet, hogy még mindig van ilyen nép. Ezért ez a nép holnap Európa büszkesége lesz.” - írja Göbbels a Das Reich 1945. február 11-i számában. Utolsó rádióbeszédét 1945. április 19-én mondta el az összerombolt rádióhálózat maradványán. Mint 1933- óta minden évben, most is beszélt Hitler születésnapjának előestéjén. Még ez alkalommal is, amikor a borzalmas vég szembetűnően világos volt mindenki számára, Göbbels még mindig ékesszólóan, fegyelmezett szenvedéllyel beszélt, nyíltan elismerve a helyzet rendkívül súlyos voltát, miközben sugallta a reményt. Nem veszítette el azt a képességét, hogy szenvedélyességével és egyfajta látszólagos nemességével felrázza honfitársait. „Ne engedd, hogy megzavarjon az a világméretű lárma, ami most fog elkezdődni. El fog jönni egy nap, amikor minden hazugság összeomlik a saját súlya alatt, és ismét győz az igazság.” - hangsúlyozta egy levélben, amelyet mostohafiának írt, csupán néhány nappal halála előtt. Hitler - csak néhány órával a halála előtt - végrendeletében utódjául Göbbelst nevezte meg, mint kancellárt - tisztelettel adózva Göbbels rendíthetetlen hűségének, amely kitartott egészen a keserű végig. De Göbbels ezt az üres pozíciót csupán néhány óráig birtokolta. Miután ő és felesége végzett a hat gyermekükkel, és a szovjet csapatok már csak néhány száz jardnyi távolságra voltak, 1945. május 1-én este Joseph és Magda Göbbels véget vetett az életének a Fhürerbunkeren kívüli udvaron. A népi hiedelemmel ellentétben Göbbels nem azért volt sikeres propagandista, mert a „nagy Hazugság” mestere volt, hanem a tényékhez és az igazsághoz való hűsége következtében. Amint életrajzírója, Heiber megjegyzi: „ Göbbels ilyenformán nem csak azzal dicsérhette a maga információs politikáját, hogy magasabb rendű az ellenségénél a maga egységes jellegében, hanem azzal is, hogy „komoly és hitelre méltó”, ami „ egyszerűen felülmúlhatatlan”. A dicsekvés bizonyos mértékig jogos volt. Hosszú távra tekintve Göbbels azt hirdette, hogy a legjobb propaganda az, amely nem több, mint az igazság szolgálata.” (254. o.) Göbbels valódi hazugságai, tudatos hazugságai mindig csupán a részletekre vonatkoznak. Göbbels hazugságai inkább kétértelmű és kitérő természetűek, amik által a kormányok szóvivői mindenhol a ’nemzeti érdeket’ törekednek védeni” - írja Heiber (134, 135. o.) Az is gyakori elképzelés, hogy Göbbels - bármilyen tehetséges is volt - alig volt több, mint egy ügyes szónok, aki azzal nyerte el honfitársai támogatását, hogy az irigység, bosszú, önteltség és arrogáns büszkeség alapvető érzéseire hatott. Ez a szemlélet, amely burkoltan a németeket érzelmileg és értelmileg fogyatékos néppé alacsonyítja le, különösen az USA- ban terjedt el. A tipikus amerikai, ha egyáltalán gondolkodik erről, úgy képzeli, hogy ha ő a Német Harmadik Birodalomban élt volna, nem „dőlt volna be” Göbbels „nyilvánvaló” hazugságainak. Egy ilyen öntetszelgő szemlélet tudatlanságon alapul. Jacques Ellul francia tudós „Propaganda” című klasszikus tanulmányában (54. o.) rámutatott, hogy Göbbels háború utáni képe maga is propagandisztikus torzítás. Megoldatlan marad Göbbels hírnevének problémája. „ Nagy Hazugnak” nevezték (amely elnevezéssel az angolszász propaganda ruházta fel), de ő sohasem szűnt meg harcolni azért, hogy a propaganda a lehető legpontosabb legyen. Inkább akart cinikus és brutális lenni, mint hogy rajtakapják egy hazugságon. Ezt szokta mondani: „ Mindenkinek meg kell tudni, mi a helyzet.” Mindig elsőként adta hírül a végzetes eseményeket, vagy a nehéz helyzeteket, anélkül, hogy bármit is elrejtett volna. Az eredmény az volt, hogy 1939- és 1942. között az általános meggyőződés szerint a német kommunikáció nem csak tömörebb, világosabb és kevésbé túlzsúfolt, hanem valósághűbb is volt, mint a szövetségesek kommunikációja (amerikai és semleges vélemény) - és ezen felül a németek minden hírt két-három nappal előbb tettek közzé, mint az ellenségeik. Mindez annyira igaz, hogy a „Nagy Hazug” elnevezésnek Göbbelsre való alkalmazását teljesen a propaganda következményének kell tekinteni. (The Journal of historical Review 1995January / February; Ford.: Tudós-Takács János) Joseph Göbbels FELISMERÉS ÉS PROPAGANDA Háttér: Göbbels ezt a beszédét 1928. január 9-én mondta el. Ez a legterjedelmesebb fejtegetése a propaganda természetéről. Annál érdekesebb, mert korai időpontban hangzott el. Kedves Néptársak és Néptársnők! Ezen az estén olyan témáról szólok, amellyel kapcsolatban heves viták vannak. Tudatában vagyok annak, hogy az én nézőpontom szubjektív. Nincs sok értelme a propagandáról folytatott vitának. Ez gyakorlati dolog. Nem lehet elméletileg eldönteni, hogy egy bizonyos propaganda jobb-e, mint a másik, hanem az a jó, amely eléri a kívánt eredményeket, és az a rossz, amely nem vezet a kívánt eredményekhez. Nem számít, ha ez utóbbi intelligens propaganda, mivel a feladata nem az, hogy intelligens, hanem az, hogy sikeres legyen. Ezért elkerülöm az elméleti vitákat a propagandával kapcsolatban, mivel ennek nincs értelme. A propaganda azzal mutatja meg, hogy jó, ha bizonyos időszakon belül meg tudja nyerni a népet és izzó lelkesedést tud benne kelteni egy eszme iránt. Ha nem sikerül ezt megtennie, rossz propaganda. Ha meg tudja szerezni a népnek, amit az meg akar szerezni, feltehetőleg jó, ha nem, feltehetőleg rossz. Senki nem mondhatja, hogy az Önök propagandája túlságosan nyers, alacsony színvonalú, vagy brutális, mivel ezek nem lényeges kritériumok. A propaganda célja nem az, hogy illendő, nemes, gyengéd, vagy mérsékelt legyen, hanem az, hogy sikeres legyen. Ez az oka annak, amiért szándékosan azt választottam, hogy a propagandát egy másik témával, a felismeréssel együtt tárgyalom. Máskülönben a ma esti fejtegetésünk értéktelen lenne. Nem azért gyűltünk össze, hogy tetszetős elméleteket vitassunk meg, hanem azért, hogy megtaláljuk az útjait az együttes gyakorlati munkának, annak érdekében, hogy megbirkózzunk mindennapi kihívásainkkal. Mi a propaganda, és mi a szerepe a politikai életben? Ez a legérdekesebb kérdés a számunkra. Hogyan kell a propagandának kinéznie, és mi a szerepe a mi mozgalmunkban? Öncélú-e, vagy csak eszköz egy célra? Ezt kell megvizsgálnunk, de ezt csak úgy tehetjük meg, ha a propaganda forrásával, vagyis az eszmével kezdjük, és azután térünk rá a propaganda céljára, vagyis a népre. Az eszmék önmagukban időtlenek. Nincsenek kötve egyénekhez, sokkal kevésbé egy néphez. Igaz, a népben rejlenek, és a magatartását érintik. A nép azt mondja, hogy az eszmék a fellegekben vannak. Amikor eljön egy olyan valaki, aki képes szavakba foglalni, amit mindenki a szívében érez, mindenki így érzi: „ Igen! Ez az, amire mindig vágytam és reméltem.” Ez történik, amikor valaki első alkalommal hallgatja Hitler valamelyik nagyobb beszédét. Találkoztam olyan emberekkel, akik először voltak jelen egy Hitler-gyűlésen, és a végén ezt mondták: „Ez az ember szavakba foglalja mindazt, amit hosszú éveken át kerestem, mivel első ízben adott valaki formát annak, ami után vágytam.” Mások elvesztek a zűrzavarban, de hirtelen valaki feláll és azt szavakba foglalja. Goethe szavai valósággá váltak: „ Elvesztem a csendes nyomorúságban; Isten adott valakit kifejezni a szenvedésemet.” Bizonyos fajta eszme minden politikai mozgalom kezdetéhez tartozik. Nem szükségképpen foglalják ►
