Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-01-01 / 1. szám
Germar Rudolf 6. oldal _________________________?mîVAKV1*î____________________ 2007. január-február AMI HAJT ENGEM (A revizionista történelemkutatás egyik legelszántabb harcosának üzenete a börtönből) Valamilyen oknál fogva általánosan elfogadott, hogy az intellektuális érdeklődésem középpontjában a második világháború áll, mivel az életem a holocaust vizsgálatával hozható kapcsolatba. Az igazság azonban az, hogy egyáltalán nem érdekelt még soha semelyik háború története. Ami engem érdekel, hogy miként és miért keletkeznek háborúk, az intrikák, hatalmi harcok, hazugságok és a propaganda - bármelyik oldalon - a háborúik jogosságának megokolására és magától értetődő, hogy ez a propaganda a győztesek oldaláról végül továbbra is folytatódik. Állandó jelleggel küldenek a második világháborúról szóló könyveket számomra a börtönbe, és miután csak egyetlen egyet elolvastam belőlük - egy tanulmányt Patton csatáiról; az első könyv, amit valaha is csaták történetéről olvastam -, eldöntöttem, hogy ebből ennyi elég is. A többit, amit számomra küldtek, figyelmen kívül hagytam és kértem az ilyen témájú küldemények leállítását. Mindenesetre be kell ismernem, hogy van egy barátom, akinek az egész élete csak és kizárólag a második világháború körül forog, de ő könyvkereskedő és annak ellenére, hogy több mint ezer különböző kötettel rendelkezik ebben a témában, soha nem beszélünk a második világháborúról, sőt még soha nem is kérdeztem egyetlen könyv után sem a gyűjteményéből. A holocaust-propaganda egy ideológiai ügy, nem pedig történelmi. Soha nem koncentráltam a kisebbségek második világháborús üldözésének valódi szempontjaira, akár zsidókról volt szó, akár nem. A témával foglalkozni sem nem örömteli sem nem szükségszerű, hiszen világszerte van elég tudós, aki pusztán ebből csinál jövedelmező üzletet. Nem. Ami engem érdekel, az a propaganda-a háború előtti, alatti és utáni propaganda -, és az, hogy ezt a valóságtól hogyan lehet megkülönböztetni. A kérdésre, hogy mi az, ami engem hajt, röviden úgy tudnék válaszolni, hogy rámutatok az erre vonatkozó értekezésemre 1995/96-ból, amit a szakvéleményemhez csatoltam, és ami a világhálón olvasható a www.vho . org.dl/ENG/trr.pdf cím alatt. Ennek ellenére szeretnék itt egy összefoglalt változatot bemutatni. Először is: nem létezik semmi kizárólagos ok, ami engem arra ösztökélt, hogy azzal foglalkozzam, amivel immár ló éve foglalkozom. Sok minden a kiszámíthatatlanságok és a véletlenek személyes környezetében keresendő és egy másik nagy tényező a sajátosságom és lényem, ha az ember úgy kívánja. Már kisgyermek koromban olyan hírem volt, hogy soha sem alábbhagyó, tudásszomjas kérdéseimmel a felnőttek agyára megyek. Ehhez még hozzájön egy szinte túlzottan kifejlődött érzék az igazságosság iránt, ahogy édesanyám mondta, bár ezzel nem értek egyet. Apám az egész gyermekkorom alatt ilyen vagy olyan mértékben brutálisan bánt velem, ami anyámat arra késztette, hogy az öngyűlölettől védve apám cselekedeteit azzal magyarázta vagy próbálta megbocsátani, hogy vele a saját apja szintén rosszul bánt és akinek a családját a második világháború után Sziléziából elűzték és nyomorba döntötték. Másképpen kifejezve: anyám a lengyeleket villámhárítónak használta a sérelmeim és az abból fakadó igazságtalanság érzésének levezetésére. Ez volt az a pont, amikor 18 évesen a történelem iránti érdeklődésem felébredt: a 12 millió német elüldözése Kelet-Németországból és Kelet-Európából. 18-tól 23 éves koromig nagyon hazafias beállítottságom volt, mégis - megállapításom szerint - az elfogadott keretek között maradva, bár annak a jobb szélén. Később fokozatosan elhalványult ez a kötődés, főleg az iskolai évekkel járó stressznek köszönhetően, míg végül unalmassá is vált. Ezen évek alatt egyetlen egy alkalommal sem jutott eszembe, hogy a holocaust témájával foglalkozzak. A szokásos hivatalos megállapításokat kétségtelennek, támadhatatlannak, kőbe vésett igazságnak, nyilvánvalónak fogadtam el. Ez tiszta véletlennek köszönhetően 1989-ben megváltozott, amikor megkaptam Paul Rassinier egyik könyvét, egy kommunistáét, aki a második világháború alatt partizánként harcolt a Franciaországot megszálló németek ellen, míg végül a Buchenwald-i és Dora-i koncentrációs tábor lakója lett. Valószínűleg soha nem engedtem volna meg egy németnek, hogy kétséget ébresszen bennem a holocausttal kapcsolatos uralkodó vélemény tekintetében, mivel meggyanúsítottam volna azzal, hogy előítéletből és önös érdekből cselekszik. De egy kommunista, egy partizánharcos, egy egykori fogoly? Ő nyitotta ki a szememet és megengedte számomra a kételkedést. Többet nem, csak kételkedést. Mindenesetre, ez elég volt ahhoz, hogy egy láncreakciót okozzon, hiszen nyilvánvalóan egy olyan német társadalomban nőttem föl, ahol szégyelnem kellett magamat, amiért ebben a témában az igazságot kétségbe merem vonni. Valóban bűnösnek éreztem magam a kétségeim miatt, ami haragra gerjesztett, mivel ez mindennek ellentmondott, amit tanultam: kételkedj a tekintélyekben, ne vegyél paradigmákat szentírásnak, a kritika becsületes dolog, ugyanúgy, mint minden más ideálja a felvilágosodásnak. Felismertem, hogy ez a társadalom képmutató és egyszerre tudtam - amit csak kevés fáradságot igénybevevő kutatás is bizonyított -, hogy a legcsekélyebb kételkedésért és másképp gondolkodásért könyörtelen kizárás, üldözés és bírósági vád jár, a védekezés legkisebb lehetősége nélkül. Azt mondtam magamnak: ez borzasztó, elfogadhatatlan, minden norma ellen és ennek a társadalomnak az ideálja ellen van, és a tény, hogy semmilyen más téma nem létezik, ahol a másképp gondolkodókat erőteljesebben elnyomnák, számomra bizonyíték, hogy ez a legfontosabb téma mindenek fölött. Aki biztos az igazában, az nyugodt; csak a hazugok kiabálnak földi bíró után. Ezeknek az üldözéseknek az igazságtalansága áll egyre inkább az előtérben és meghatározza cselekvéseimet, ugyanúgy, mint a meggyőződés, hogy ha ezeket a zsarnokokat a kezdetektől fogva nem állítjuk meg, akkor egyre jobban szétrombolják a szabadságjogainkat, s ezáltal megakadályozzák, hogy sötét titkaikat egy pontos és részletes vizsgálat alá vehessük. Továbbá, ez egyszerűen lelkesítő, ahogy csekély erőfeszítés következtében egész kormányok esnek pánikba, egész civilizációk megremegnek, csupán egy jól megindokolt és tényszerűen megírt könyv miatt. Már kora ifjúságomban és felnőttként is azt kívántam, hogy legyen valami értelme az életemnek. Én ezt megtaláltam. Ha ilyen sok hatalmasság megannyi eszközt bevet egy békés disszidens megállítására, ez azén van, mert van valami a birtokomban, ami megrázkódtathatja a világot - és meg fogja rázkódtatni! Meg fogom nekik mutatni. Most, miután az életemet tönkretették, nem marad más választásom, mint bebizonyítani, hogy igazam van és a tény, hogy egyre több történész változtat véleményén - jelenleg még csak a színfalak mögött, de ez is változni fog -, és hogy a hatalom birtokosai egyre növekvő mértékben elvesztik nyugalmukat, bizonyíték számomra, hogy a dolgok folyamatban vannak. A háború utáni korszak és az „Új Világrend” a holocaust mítoszára épültek és ezzel együtt fognak összeomlani. Azonban ez nem is fontos, mivel ezek így is, úgy is összedőlnek, már csak abból az okból is, hogy a bolygónkat tönkreteszik és a világgazdaságot csődbe juttatják. Számomra egyszerű az egész: biztos vagyok benne, hogy igazam van. Nem tudnak ésszerű, tudományos érvekkel az ellenkezőjéről meggyőzni. Egy lépést sem fogok hátrálni. Olyan vagyok, mint egy emberi értelmes boxer-terrier és az üldözésemmel azt a hibát követték el, hogy vérre menően felbőszítettek. Elég volt. Nem tárgyalunk többé. Vagy én, vagy ők. Apámnak nem sikerült sem bottal, sem korbáccsal, sem ököllel megtörnie. Ezért mások sem tudják az akaratomat erőszakkal megtörni, mert minden támadással csak erősebb lesz... Természetemből fakadóan rendkívül nagy akaraterővel rendelkezem és - ha szükséges - makacssággal is, ha ellenem brutális erőszakot alkalmaznak, ahelyett, hogy tárgyilagosan beszélnének velem. A nyomás ellennyomást termel. Ebben a tekintetben egy egyszerű fizikai elv vagyok. Emberi jogom itt kételkedni, kutatni, ellentmondani, vitázni, cáfolni, kikövetelni, utána kérdezni. Ezen jogomat csak akkor vehetik el, ha megölnek. Pont. És a legerősebb hajtóerő: mindegy, hogy ki próbál a jogaim felismerése és gyakorlása miatt megbüntetni és megtiltani, hogy ember legyek - egy lény, aki képes kételkedni és kutatni - az megtapasztalja a legnagyobb mértékű ellenállásomat. Senkinek sem fogom megengedni, hogy alázatos rabszolgát csináljon belőlem. Senkinek. A Stuttgart-Stammheim-i börtönből 2006. augusztus 27. (Németből fordította: Dobszay Károly) Germar Rudolf 1964-ben született a németországi Limburg-ban. Diplomás kémikus és 1990-ben az úgynevezett Rudolf-riport szerzője, amelyben tudományos eszközökkel bebizonyította, hogy Auschwitz-ban nem volt lehetséges zsidók millióit gázkamrákban kiirtani. Emiatt elveszti addigi állását. A téma nem hagyja nyugodni és további kutatásokat végezve számtalan tanulmányt publikál a kilencvenes években. „A kortörténet alapjai” (Grundlagen der Zeitgeschichte) c. 1994-ben megjelent könyvét betiltják, majd őt magát holocausttagadás és kisebbség elleni lázítás (Volksverhetzung) vádjával 14 havi börtönre ítélik. A büntetés letöltése elöl 1996- ban elhagyja Németországot és először Spanyolországba, majd Angliába menekül. Angliában is folytatta revizionista tevékenységét, számtalan tanulmányt publikált és 1997-től a legszínvonalasabb revizionista negyedévi kiadvány (Vierteljabresbefte für freie Geschichtsforschung) kiadója és szerkesztője. A kiadvány több nyelven is megjelenik és az Interneten is elérhető. Napjainkban a revizionizmus első számú képviselőjeként ismerik világszerte, főleg az elmúlt években a témával kapcsolatos több alapvető könyve keltett nagy feltűnést. 2004-ben az Egyesült Államokba, Chichago-ba megy, ahol megnősül és politikai menedékjogot kér. Kérelmét elutasítják, és az amerikai hatóságok 2005 októberében letartóztatják és egy hónap múlva 2005. november 15-én Németországba szállítják, aboi a repülőtéren rögtön őrizetbe veszik a német hatóságok és mint körözött személyt a Stuttgart- Stammbeim-i börtönbe szállítják, ahol jelenleg is tartózkodik. 2006 novemberében kezdődött meg ellene a bírósági per, amelyben több éves börtönbüntetéssel kell számolnia.
