Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-05-01 / 3. szám
2. oldal «lîîVAKÔfrî 2007. április ►H falon kis keretes szövegként szerepel az a formanyomtatvány, amelyben a bűnbánó nyilasok felvételüket kérhették a kommunista pártba - de ez az utalás majdnem teljesen elsikkad a sokkal látványosabb nyilas-ávós átöltözködés mellett. Amennyiben a kiállítók a kisnyilasok kiskommunistává változását kívánták volna illusztrálni, akkor két párttagsági könyvnek, vagy két civil ruhás és pártjelvényes figurának kellene a tányéron forognia. Annak tükrében, hogy 1945-ben egyetlenegy nyilas sem öltözött át a politikai rendőrség egyenruhájába (még a kiállítók bevallása szerint se), a prezentációt nehéz másnak, mint történelemhamisításnak minősíteni. ” (...) „A politikai rendőrség, a későbbi ÁVO (Államvédelmi Osztály) és jogutódja, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) első tagjai kivétel nélkül korábbi áldozatok, zsidó munkaszolgálatosok voltak. ” (Ungváry Krisztián: A pártmúzeum - Népszabadság, 2003- július 5.) Ami pedig a „ nyilas csőcselék" kifejezést illeti, álljon itt egy további idézet: „ Ugyancsak tévhit, hogy a nyilasok zöme bűnöző, lumpen elem volt. ’’ (...) „ Lackó Miklós, a nyilas mozgalomról 1966-ban megjelentetett monográfiájában kiemeli, hogy túltengtek közöttük a büntetett előéletűek. Sombor- Schweinitzerre hivatkozik, aki 4292 megvizsgált személy közül 1228 esetben mutatott ki büntetett előéletet. A kiválasztottak halmaza azonban nem volt véletlenszerű, és nem meglepő, hogy a fénykorában 300 000 fős taglétszámú párt soraiban néhány ezer büntetett előéletű található. Szálasi első pártalakulatának budapesti tagnévsorában 1938 legelején 466 budapesti párttagot tartottak nyilván. Közülük 99 rendelkezett doktori fokozattal! A nyilaspárt indulásakor tehát jellegzetesen értelmiségi rétegpárt volt. (Ungváry Krisztián: A nyilasok és a legendák - Népszabadság, 2003- június 4.) Hogy a fenébe lehetséges az, hogy az ezerszer kritizált és elátkozott Népszabadság hasábjain a magyar történelem ezen sokat vitatott témakörében sokkal objektívebb és főleg az igazságnak megfelelőbb tanulmányok látnak napvilágot, mint az állítólagos nemzeti sajtóban? Aki a nemzeti oldalon manapság szinte divatosnak számító degenerált tézist hangoztatja, hogy a „nyilas hordákból lettek az ávós verőlegények” (Stoffán György), azon kívül, hogy a saját hülyeségét bizonyítja, akarva-akaratlanul azt a százszor bebizonyított történelmi tényt próbálja elködösíteni, hogy az ÁVO vezetői és verőlegényei majdnem kivétel nélkül zsidókból kerültek ki. Vagy talán Péter Gábor és hasonszőrű tettestársai szintén egykori nyilasok lennének? Ha ez így megy tovább, még megéljük, hogy valaki ezt is kideríti. És ezek akarnak felvilágosítani? Akik az elmúlt 16 évben még arra sem voltak képesek, hogy a magyarság legújabb kori történelméről végre az igazságnak megfelelő, valóban időtálló alkotásokat tegyenek az olvasók asztalára, és szégyen-gyalázat, hogy az 1956-os forradalomról is egy angol történész tudott csak egy átfogó, valóban hiteles művet alkotni. Arról most ne is beszéljünk, hogy még ma is csak a hazai nemzeti oldalon előszeretettel agyonhallgatott emigrációs írók művei alkotják az egyetlen valóban hiteles, értékes és időtálló elemzéseket, akár a második világháborúról, vagy akár az azt követő kommunista tobzódásról akarunk olvasni, ismereteinket tágítani. Igaza van a nagy prófétának - kell a felvilágosítás! De talán jobban tennék az önjelölt felvilágosítók, ha ezt a felvilágosítást először saját magukon kezdenék. TISZAESZLÁR: A MAGYAR TRAGÉDIA KEZDETE Ez év Húsvétján volt 125 esztendeje, hogy a Tiszamenti falucskában - Tiszaeszláron - egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza. A csendőri nyomozás megállapította, hogy a gyermek megvásárolta a húsvéti meszeléshez szükséges festéket - azután az egész ügy függőben maradt. Pár hét múlva azonban a helybeli zsinagóga sakterének 12 éves fia kibeszélte, hogy ő bekukucskált a zsinagóga ajtaján és látta, amint a felvidékről érkezett két bócher a templomban elvágta a leány nyakát és kifolyó vérét bádogedényben fogták fel. Erre megindult a nyomozás, amit Bary József nyíregyházi vizsgálóbíró folytatott le. A vád egyetlen tanúja a kis Scharf Móric volt, aki álhatatosan vallotta, hogy végignézte az egész gyilkossági ceremóniát. A nyomozás befejeztével az ügyet a nyíregyházi törvényszék tárgyalta az egész európai sajtó jelenlétében - sőt ellenőrzése mellett. A tanúk kihallgatása után a bíróság a vádlottakat, mert a gyermek Scharf Móric vallomása nem volt elegendő a vád bizonyítására, felmentette. Hogy rituális gyilkosság történt-e 1882 Húsvétján - valójában sohasem derült ki és nem is ez a tény tette érdekessé a híres tiszaeszlári pert. A per drámai hátterét úgy a magyarországi, mint az európai zsidóság viselkedése idézte elő. A zsidóság magáévá tette a rituális gyilkossággal vádolt két galíciai bócher ügyét és a bécsi Rotschildok közölték az akkori magyar kormánnyal, hogy amennyiben nem mentik fel a vádlottakat, úgy a Rotschild-ház beszünteti a vasútépítésre szükséges kölcsönök további folyósítását. A felszólítás után az igazságügy miniszter magához hivatta a tárgyalás elnökét és országos érdekre való tekintettel a vádlottak felmentésére utasította, ami meg is történt. Pár évtizeddel később a per ügyésze - Bary József - összegyűjtötte a nyomozás adatait és száraz tárgyilagossággal az egész per történetét megírta. A hatalmas anyag a harmincas évek közepén látott napvilágot és igazságot szolgáltatott a per során annyit támadott magyar bírói és ügyészi karnak. A könyv érdekességéhez tartozik, hogy az pár nappal megjelenése után eltűnt a könyvesboltokból. Ismeretlen tettesek azonnal megjelenése után felvásárolták. Végül közöljük Erdélyi József, a nagy magyar költő versét, amely 1937. augusztus 2-án jelent meg a Virradatban, s amely miatt Erdélyit többéves börtönbüntetésre ítélték a „ felszabadulás” után a sajtó- és az írói szabadság nevében. Erdélyi József SOLYMOSI ESZTER VÉRE (Bary József emlékének) Megöltek egy kis libapásztort, égre kiállt egy régi vád, úgy ölték meg Solymosi Esztert, mint egy tokos, pihés libát. Mint egy síró galambfiókot, szűz juhocskát Húsvét előtt... valami vérengző bolondok úgy fogták el és ölték meg őt, a nótásajkú kis magyar lányt, valami vérengző vadak, vademberek... Elfolyt a vére, mint egy párás, piros patak. ítélt a bíró. - Félkegyelmű, képzelődő a szemtanú, alaptalan a vád, a vérvád, a hátborzongató gyanú... ítélt a bíró. - Elmehetnek a reszkető kaftánosok. Nem ölték meg Solymosi Esztert, nem bűnösök, nem gyilkosok, nem sütöttek húsvéti ostyát embervérrel. Ország-világ tudja meg, hogy gyermekijesztő dajkamese a vér, a vád. ítélt a bíró s fellélegzett a zsidóság, az „üldözött”, de terjedt a „ mese” a „ vakhit” a szegény magyar nép között. Zengett a dal s a vérpatakból vérfolyó gyűlt és hömpölyög, tenger, vértenger gyűlt belőle, mérhetetlen mély és örök, mint Jézus vére, a világot megváltó Istenemberé. Az Ő vére, a legyalázott szegény Solymosi Eszteré. Minden kiontott, ártatlan vér, s minden magyar vér, ami folyt, párolgott és virult belőle, idegen trón, élősdi bolt: minden kiontott ártatlan vér, harctéren ontott hősi vér és munkában csörgött verejték és megrabolt bér és babér, az én vérem is, az anyámé a régi libapásztoré: az Ő vére s a legyalázott szegény Solymosi Eszteré. Égrekiáltom akkor is, ha élettel és vérrel tilos, és leírom akkor is, ha rögtön lángot vet a szűz papiros: Beh piros vagy Solymosi Eszter kiontott vére, s beh meleg!... Hajnalt festek a magyar égre és felkelő napot veled, hogy ne vesszen kárba a vérünk s emléked, árva hajadon, Solymosi Eszter árva népét ébressze bátran, szabadon!
